Néma évforduló
A rendszerváltozás és Trianon évfordulója adta az apropóját annak, hogy Hubay Miklós egyik utolsó drámáját állítsák színpadra a Bartók Kamaraszínházban.
Az Elnémulás című műről van szó, amelynek rendezője Őze Áron, színházunk igazgatója. Mint azt korábban elmondta, már nyár óta készül Balassa Eszter dramaturggal a darab összeállításán, ezen a héten pedig megkezdték az olvasópróbát.
- Gyönyörű darab, amely a nyelv eltűnéséről szól, hogyha eltűnik egy nyelv, egy nép, egy etnikum, egy identitás. Az, hogy mi, magyarok megmaradtunk a történelem viszontagságai során, az többek között annak is köszönhető, hogy megmaradtak ezen értékeink, a nyelvünk. Szerintem ma ez egy elementárisan fontos dolog, sokféle értelemben, tehát egy nagyon áttételes és mély darabról van szó - mondta Őze Áron.
Érdekes a dráma története, ugyanis az ősbemutatója egy olyan olasz nyelvterületen volt, amely nyelv már kihalt, olyan nyelven (friuli) mutatták be, ami már nem létezik. A Bartók színház október 30-án mutatja be az Elnémulás című darabot a stúdióteremben.
A rovat további hírei: Kultúra
Nagy László nyomában a József Attila Könyvtárban
2025. okt. 20.
"Öntörvényű konok csillag" – ezzel a címmel rendeznek a Nagy László 100 emlékév keretében irodalmi estet a József Attila Könyvtárban kedden délután.
Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "Csillagokban bízva"
2025. okt. 19.
A nápolyi asztrológusnak, Lucianának megvan a biztos módszere arra, hogy ügyfeleit hozzásegítse vágyaik teljesüléséhez. Cosodás filmmel folytatódik a Szabad Szemmel sorozata a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) kedden.
DSTV: találkozás a gyermekkönyvtárban
2025. okt. 19.
A gyermekkönyvtárban is sok-sok elfoglaltságot rendeztek az Országos Könyvtári Napok színes programsora keretében, derül ki a DSTV összegzéséből Először fogadták például Schmöltz Margit írónőt, aki az alkotás műhelytitkaiba is beavatta az ifjú könyvbarátokat. Hangkép.
Tiszta forrásból – Ravasz Erzsébet elfelejtett öröksége a festészet napján
2025. okt. 18.
A festészet napja október 18. – az alkalomból Pásztor Bertalan 2002-ben született írását közöljük, amelynek fókuszában a kivételes tehetségű, ám jelentőségéhez mérhető elismerést sem életében, sem 1991-ben bekövetkezett halála óta nem kapott helyi alkotó, Ravasz Erzsébet életműve áll.
DSTV: így látták a filmfesztivált
2025. okt. 16.
A programról már olvashattak, most itt a DSTV összegzése a 70. Országos Függetlenfilm Fesztivál eseményeiről. A seregszemlén 45 alkotás versengett a Kultik Moziban – a vetítéseket követő szakmai értékeléseknek a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) adott otthont a közelmúltban. Hangkép.
A Magyar Nemzeti Galériában lép közönség elé a Viadana
2025. okt. 15.
Ősbemutatóval, valamint gyermekkari közreműködéssel színesítik a fővárosi "matinékoncert" programját vasárnap délelőtt; a nagy tavaszi visszatérés után újabb komoly mérföldkő előtt áll a Viadana Kamarakórus.
Emléktárlat a Rosti tantermi sorozatában
2025. okt. 14.
Feltóti Sándor emléke előtt tiszteleg az a bemutató, amely egyúttal évadnyitója is lesz a gimnázium Tantermi tárlatok a Rostiban című sorozatának; csütörtökön várnak minden érdeklődőt.