Embereket akart felgyújtani
Több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérlete miatt őrizetbe vettek egy 59 éves székesfehérvári nőt, aki vasárnap délelőtt benzinnel locsolt le több embert, meggyújtani azonban már nem tudta őket - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a honlapján.
Mint írták, korábbi sérelmét akarta a nő megtorolni egy dulakodás közben, amely egy bevásárlóközpont előtt alakult ki. A rendőrök a nőt őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását. A rendőrség korábban azt közölte, hogy egy székesfehérvári áruház előtt rövid szóváltást követően többen veszekedtek, dulakodtak, amelynek során egy ember megsérült. Hat embert előállítottak, majd a térfigyelő kamerák felvételeinek vizsgálata után találták meg a nőt, aki azt kiabálta, hogy felgyújtalak, meghalsz. Azért nem tudta begyújtani a benzint, mert az egyik sértett kirúgta az öngyújtót a kezéből.
-MTI-
A rovat további hírei: Sziréna
Letartóztatták az idős asszonyra támadó férfit
2025. jan. 18.
A Dunaújvárosi Járási Ügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki egy idős asszony válláról letépte a táskáját Dunaújvárosban. Minősített rablás a vád, értesült a DO.
Együtt állították meg a menekülő támadót
2025. jan. 15.
A dunaújvárosi rendőrök elfogták a férfit, aki egy 84 éves asszony válláról tépte le a táskáját kedden reggel – a támadót három közreműködő, köztük egy szabadnapos rendőr tartotta féken az egyenruhások kiérkezéséig, értesült a DO.
Baleset a 6-os úton, teljes útzárral (FRISSÍTVE!)
2025. jan. 11.
Közlekedési baleset történt Dunaújváros külterületén – az érintett útszakaszt a műszaki mentés és helyszínelés miatt teljes szélességében lezárták. Gyorshír. (FRISSÍTVE!)
Látta a gázolást? Jelentkezzen mihamarabb!
2025. jan. 11.
A dunaújvárosi rendőrök várják tanúk jelentkezését a városban történt közlekedési bűncselekmény körülményeinek tisztázása érdekében. Felhívás, és persze most is segíthet a megosztás!
Fehérvárra autózna? El se induljon! (FRISSÍTVE!)
2025. jan. 09.
Három jármű ütközött a 62-es főúton Székesfehérvár közelében – a vasúti felüljárónál történt baleset nyomán teljes szélességében lezárták a főutat a közlekedők elől. Gyorshír. (FRISSÍTVE!)
Jogosítvány nélküli autótolvajok Ercsiben
2025. jan. 09.
Ercsi utcáin manővereztek két ellopott autóval, majd a járműveket hátrahagyva elmenekültek. A rendőrség elfogatóparancsot adott ki a jogosítvány nélküli járműbitorlók ellen; egyikük már feladta magát, társát továbbra is keresik.
Azonnal követelte a bevételt – gyorsan el is csípték
2025. jan. 03.
Dunaújvárosi nyomozók kerítették kézre a rablót, aki egy rácalmási üzlet kasszáját fosztotta ki még múlt pénteken. Gyors pénzszerzés volt a terv, gyors bukó lett a vége. Beismerte tettét, értesült a DO.