Emberölési kísérlet Dunaújvárosban
A gyanú szerint az őrizetbe vett újszentmargitai férfi törött üveggel vágta meg barátnője nyakát.
A sértett szeptember 8-án a késői órákban tett bejelentést a rendőrségre arról, hogy aznap este Dunaújvárosban, egy lépcsőház előterében szóváltásba keveredett barátjával, majd a férfi a nála lévő összetört sörösüveggel megvágta a nő arcát. Ezt követően dulakodni kezdtek, melynek során mindketten a földre kerültek, ahol a férfi tovább próbálkozott az üvegnyakdarabbal barátnőjének sérülést okozni, és közben szorította őt. A sértettnek azonban egy óvatlan pillanatban sikerült kiszabadítania magát a támadás alól, majd elmenekült. A rendőrök az értesítést követő egy órán belül a helyszín közelében elfogták a feltételezett elkövetőt, akit előállítottak a helyi rendőrkapitányságra, és őrizetbe vettek. A nyomozás során végzett adatgyűjtések, tanúkihallgatások, továbbá az eljárásban lefoglalt tárgyi bizonyítékok és beszerzett szakértői vélemények alapján a 40 éves férfit a Fejér megyei nyomozók tegnap emberölés bűntett kísérlete miatt gyanúsítottként hallgatták ki, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.
A rovat további hírei: Sziréna
Szirénapróba: újra morgatnak – már ma délelőtt!
2023. jún. 05.
A hét végi programdömping miatt elmaradt, de talán még nem késő: morgatópróba lesz ma délelőtt – 11 órakor kezdődik a tesztüzem!
Minden kihágást összehozott a kamionos
2023. jún. 02.
Szabálysértést, szabályszegést és bűncselekményt is megvalósított az a férfi, akit az M6-os autópályán kapcsoltak le a rendőrök csütörtökön este. Megpróbált tagadni, de az sem jött össze, értesült a DO.
Bajba jutott édesanyának és kisfiának segítettek
2023. máj. 26.
Dunaújvárosban, a Liszt Ferenc kertben bajba jutott édesanya kért segítséget 2023. május 26-án délelőtt a rendőrségtől.
Rendvédelmi nap a mozi előtt pénteken – a végén felvonulással!
2023. máj. 25.
Az elmúlt évek szép hagyományát folytatva rendezik a kitelepülést és a felvonulást. Tűzoltó leszel vagy katona? Megteheted az első lépést pénteken!
Közel tízmilliós kárt okoztak a gyári kábeltolvajok
2023. máj. 24.
Pedig a két férfi kispályás módszerrel dolgozott, a lopott rézkábel értéke a 300 ezer forintot sem érte el. Sziréna rovatunk új címe: Van baj a toronyban.
Minden létezhető kihágás megvolt – vádemelés a vége
2023. máj. 23.
Jogosítvány nélkül, hamis rendszámmal, ittasan vezetve szenvedett balesetet – most pénzbüntetést kaphat és a járművezetéstől is eltilthatják. Új agyról sajnos nem esett szó az ügyészségi közleményben.
Bréking: motorossal ütközött a személyautó a 6-os úton (FRISSÍTVE)
2023. máj. 22.
A város térségében történt a baleset, egyelőre részletekről nem kaptunk információt, az viszont biztos, hogy teljes útzár van a főúton, jelentős torlódás várható! (FRISSÍTVE)