Esőkkel tarkított kellemes meleg
Szerdán több helyen valószínű eső, zápor, míg másutt hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, és csupán helyenként lehet csapadék.
Késő délutántól azonban a nyugati tájakon felhősödés kezdődik, és estétől ott egyre többfelé kell számítani esőre, záporra, esetleg egy-egy zivatarra. A legalacsonyabb hőmérséklet 8-14, a legmagasabb hőmérséklet többnyire 18-24 fok között valószínű.
Csütörtökön is többfelé várható eső, zápor, néhol zivatar is. A minimumhőmérséklet 9-15, a maximumhőmérséklet 16-22 fok között valószínű. Pénteken hajnalban átmenetileg pára-, ködfoltok képződhetnek. Napközben a több-kevesebb napsütés mellett helyenként alakulhat ki zápor, esetleg zivatar. A leghidegebb órákban 7-14 fok lesz. Napközben 19-25 fokig melegszik a levegő.
Szombaton a hajnalban képződő pára- és ködfoltok feloszlását követően kezdetben változóan felhős lesz az ég, délutántól azonban a nyugati, északnyugati területek fölé már egyre több felhő érkezik, és ott már eső, záporeső is előfordulhat. A minimumhőmérséklet 8-13 fok között valószínű. A nappali maximumok 21-26 fok között alakulnak.
Vasárnap többfelé várható eső, zápor, néhol zivatar is. A legalacsonyabb hőmérséklet 9-15, a legmagasabb hőmérséklet 17-24 fok között valószínű - olvasható az előrejelzésben.
-MTI-
A rovat további hírei: Mozaik
Egész héten forró nyár – apró ingadozásokkal
2025. jún. 23.
Szikrázó napsütés, a minimálisnál is kisebb csapadékhajlam, vészterhes hőmérsékleti értékek – nagyon durva kánikulára készülhetünk a héten a DO időjárási szakértőjének friss előrejelzése szerint. Főként a hét középső periódusa lesz veszélyes!
Idén is gazdag programot kínál az "Önkéntesek nyara"
2025. jún. 23.
Folytatják az elmúlt években már népszerűvé vált sorozatot, nyáron is sok önkéntes látogat el az Önkéntesek nyara elnevezésű programsor keretében a Jószolgálati Otthon Közalapítvány Liget közi intézményébe.
Vizsgáljuk felül a lakásbiztosításunkat!
2025. jún. 23.
Amikor elérkezik a lakásbiztosításunk évfordulója, feltétlenül nézzük meg, hogy azokat az igényeket szolgálja-e ki, amelyek most is aktuálisak. Azt is ellenőrizzük, nincs-e alul- vagy felülbiztosítva az ingatlanunk. (X)
DSTV: birtokba vették a játszóteret
2025. jún. 23.
A tanév vége előtt DÖK napot tartottak a BIROK Szabó Magda Tagintézményében, adta hírül a DSTV összeállítása. A gyerekeket meglepetés is várta – elkészült az új játszótérelem, az idei Magda-bál bevételéből bővült a létesítmény. Hangkép.
Végvári Janka lett Magyarország Szépe
2025. jún. 23.
Végvári Janka lett Magyarország Szépe, a két udvarhölgynek Veress Esztert és Csapó Dorka Katát választotta a szakmai zsűri a verseny vasárnap esti döntőjében.
Együtt főzőcskéztek és emlékeztek, jubileumi évre készülnek a nyugdíjas pedagógusok
2025. jún. 22.
Évtizedes hagyományt folytattak a közelmúltban, ünnepi évadra készülnek, és változatlanul nagyon várják, jó szívvel látják az újonnan csatlakozókat: remek évad után és immár a 30. "tanév" előtt a dunaújvárosi Nyugdíjas Pedagógus Klub.
Az illóolajok szerepe a hétköznapokban
2025. jún. 22.
A modern korral együtt járó rohanó életmód sokszor próbára tesz bennünket, ami miatt egyre többen vannak, akik visszavágynak a természeteshez, a lelassult életvitelhez. (X)