Feljelentés lett az elmaradt dunaújvárosi armageddonból, a lejáratásnak következményei lesznek
Közveszéllyel fenyegettek, jogi lépéseket tesz a DVCSH – röviden így lehetne összefoglalni annak a történetnek a folytatását, ami elég nagy port kavart Dunaújvárosban az elmúlt hetekben. Valaki(k) ugyanis azzal roadshowzták körbe a médiát, hogy ökológiai katasztrófa sújtja városunkat, és ömlik a szennyvíz, mindezt pedig tétlenül nézik a hatóságok.
Talán emlékeznek, hogy augusztusban szennyvíz habzás volt a Dunán, ami miatt Pintér Tamás jobbikos képviselő annyira aggódni kezdett, hogy rögtön a bulvármédia koronázatlan magyarországi császárát, az RTL Klubot értesítette a szörnyű ökokatasztrófáról. Az armageddon elmaradt, a tévések viszont megpróbáltak egy igazán ütős anyagot készíteni a semmiből, így egy nap alatt a balliberális gittegylet médiatuningjának köszönhetően “Dunaújváros a szennyvizek városaként” került be a hírekbe. Ezúton is köszönet érte a lokálpatriótának, aki nem a szakhatóságot hívta, hanem a liberális bulvársajtót, ezzel persze óriási zavart, kétségbeesést generálva az újvárosi lakosság körében. A story azonban itt nem állt meg, a polgármester azonnal vizsgálatot követelt. Kivonat az üzemeltető DVCSH válaszából: “2019. augusztus 14-15-én 1500 m3-el hirtelen megnőtt a szennyvíztisztító terhelése, ez a lökésszerű terhelés (mely felborította annak normális biológiai működését) következtében az utóülepítő medencében 2019. augusztus 17-én a szennyvíz tetején habzás képződött a szabályszerű üzemeltetés és a folyamatos vegyszeradagolás ellenére. Ez a tisztított szennyvízzel együtt jutott ki a Dunába kb. 2-3 órán keresztül. A felhabzás képződését Társaságunk a levegőztető medencébe adagolt vas (III) szulfáttal, a víztelenítő centrifugánál adagolt polimerrel és a szennyvíztisztító telep optimálisan beállított üzemeltetési paramétereivel igyekszik minimálisra csökkenteni….”
És itt jön a lényeg:
Polgármester Úr kérdésére közöljük meghibásodás a szennyvíztisztító telepen nem volt, tisztítatlanul a telepről nem jutott szennyvíz a Dunába…A fentieket figyelembe véve a Polgármester Urat ezúton értesítjük, hogy Társaságunk a Btk 338-as paragrafusa alapján jogi lépéseket tesz mindazok ellen, akik városunk lakosságát közveszéllyel fenyegették.
A Btk szerint ugyanis:
aki közveszély színhelyén nagy nyilvánosság előtt olyan valótlan tényt vagy való tényt oly módon elferdítve állít vagy híresztel, amely a közveszély színhelyén alkalmas az emberek nagyobb csoportjában zavar vagy nyugtalanság keltésére, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”
A köznyugalmat akkor is meg lehet zavarni, ha hamis tényeket mutat be a rémhírterjesztő, de nyilvánvaló, hogy valós közveszély felmutatásával is lehet nyugtalanságot kelteni. A rémhírterjesztés pedig akkor valósul meg, ha az a közveszély színhelyén alkalmas az emberek nagyobb csoportjában zavar vagy nyugtalanság keltésére, márpedig ez az RTL-es hírverésnek köszönhetően meg is valósult városunkban. Tehát simán lehetne rémhírterjesztés címén is feljelentést tenni:
337. § Aki közveszély színhelyén nagy nyilvánosság előtt olyan valótlan tényt vagy való tényt oly módon elferdítve állít vagy híresztel, amely a közveszély színhelyén alkalmas az emberek nagyobb csoportjában zavar vagy nyugtalanság keltésére, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Persze, Pintér Tamás például nagy elánnal magára húzhatja mentelmi jogát, ha a rendőrségi nyomozás szálai hozzá vezetnének. Bár az köztörvényes bűncselekmények alól bizony nem ad felmentést…
Nincsenek illúzióink, nem várjuk, hogy a Jobbik-Mszp paktumot kalap alá hozó Pintér kiálljon és elnézést kérjen tőlünk, bár az lenne a minimum, hogy elismerje, mekkora bakot lőtt… És abban is biztosak vagyunk, hogy hozzá nem értésével olyan károkat tudna okozni a városnak, mint klónja, Márki-Zay Hódmezővásárhelyen. És mi, köszönjük, nem akarunk Hódmezővásárhely sorsára jutni egy dilettáns politikai vezetésnek hála, mert mi, itt Dunaújvárosban a biztonságra és a fejlődésre szavazunk. Egy politikai szélkakas – elnézést bájgúnár – lejáratása pedig reméljük, nem marad büntetlenül!
- ujvarosivalosag.hu -
A rovat további hírei: Közélet
DSTV: előadás a függőségekről
2025. jún. 26.
Fontos ismeretterjesztő előadásra várta a szülőket az Arany János Általános Iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. A Szertelen Ház szakemberei a gyerekeket leggyakrabban érintő függőségekről, a megelőzés és a felismerés módszereiről számoltak be. Hangkép.
Hűsítő figyelmesség a tikkasztó hőségben
2025. jún. 25.
Azzal talán mindenki egyetért, hogy a héten borzalmas volt a hőség. Akinek nem volt dolga, nem is lépett az utcára – aki viszont útnak indult a Rómain, hűtött vizet kapott Szabó Zsolt alpolgármestertől és Motyovszki Mátyás képviselőtől.
A vasmű "megmentése" – kommentár nélkül
2025. jún. 25.
Egyetlen nap alatt 1700 dolgozót küldött el a Dunarolling Dunai Vasmű Kft hétfőn. Dunaújvárosban talán nincs olyan ember, akinek ne lenne kötődése a szebb napokat látott acélipari óriáshoz – a vasmű szolgált városunk alapjául.
„Dunaújváros fái négy évszakban” – a napokban lezárult az első, tavaszi forduló
2025. jún. 24.
Mint arról már korábban beszámoltunk, remek felhívást tett közzé Pappné Grabant Ilona önkormányzati képviselő. A címben említett fotópályázatról már olvashattak – most lezárult a tavaszi ciklus, következik az első díjátadó.
Régen vágyott tervet valósítanak meg most
2025. jún. 24.
Régóta fennálló problémát orvosolnak a Váci Mihály utcában. A gyalogos közlekedés könnyítése érdekében felújítják a járdaszakaszt, ahol nap mint nap százak sétálnak át. A 4. választókörzet képviselője, Barta Endre számolt be a rekonstrukciós tervekről.
Generációk találkozása – az idősek és a diákok közös ünnepe lett a Pünkösdi Vigalom
2025. jún. 21.
A karácsonyi szeretetvendégség akciója után újra együtt ünnepeltek: a Pünkösdi Vigalom immár hagyományos mulatságának lebonyolításában vállalt fontos szerepet a Pentelei iskola a dunasori idősek otthonában a közelmúltban.
A gazdaságilag kivételes lehetőségeket érdemes kiaknázni
2025. jún. 20.
A gazdaság új alapra helyezése mellett a városi identitás megőrzését és megújítását tartja a legfontosabb kihívásnak Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester. Az adottságokkal élni kell!