Felújítják a Budai Nagy Antal utat
Harminckét napirendi pont megtárgyalása miatt rendkívüli ülésre hívta össze a képviselőket Cserna Gábor polgármester. A döntések többsége városfejlesztési témákhoz kapcsolódott.
Rendkívüli közgyűlést tartottak a képviselők csütörtökön. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program által fog megvalósulni a Budai Nagy Antal út felújítása. A kivitelezéshez szükséges pénzügyi fedezet, mintegy 196 millió forint az önkormányzat rendelkezésére áll, a támogatási szerződés június 26-án lépett hatályba. A munkálatokkal úgynevezett „in house” rendszerben a DVG Zrt-t bízták meg az ülésen.
Mint már arról beszámoltunk, tovább fejlesztik a Szalki-szigetet a Modern Városok Program keretében. Most egy újabb, 583 millió forintos beruházás valósulhat meg, a kivitelezéssel szintén a DVG-t bízták meg.
Új parkolókat építettek a Gábor Áron utcában. Az előzetes tervekhez képest több pótmunkára volt szükség (például az aszfalt burkolat rossz minősége miatt nagyobb felületen kellett újraaszfaltozni), emiatt 3,5 millió forint plusz forrást szavazott meg a közgyűlés a kivitelezést végző DVG-nek.
Több intézményi felújítás is napirenden volt. A Fabó Éva Sportuszodában a gőzgenerátort, a rendőrkapitányságon a szerverterem klímaberendezését, a gyepmesteri telepen a radiátorokat cserélik, ezen kívül a színházban, a Pentelei iskolában és az Eszterlánc Tagóvodában is végeznek kisebb javításokat. Mindezekre 6,1 millió forintot biztosított a közgyűlés.
Megrongálódott a Páskom utcai vízelvezető árok burkolata. Ha nem állítanák helyre, akkor az veszélyeztetné az árok melletti ingatlanokat, továbbá bemosódna és akár meg is roskadna a burkolt út. A szükséges munkálatokra árajánlatot kértek a Dunaújvárosi Vízi Társulattól, amely 806 ezer forintban jelölte meg a kivitelezést. A képviselők ezt elfogadták és megbízták a céget a feladat elvégzésével. Szintén ez a társulat végez helyreállítási munkálatot a Lebuki patak bizonyos szakaszán, ahol az áteresz fölötti szelvényben a csapadékvíz a földet a vízfolyásba mosta. Itt van egy gázvezeték is, amit a kimosódás veszélyeztet. Mintegy 1,5 millió forintból stabilizálják az utat és a rézsűfelületet, hogy a sok esőzés miatt ne forduljon elő ilyen helyzet.
Döntöttek arról is a képviselők, hogy az uszoda mellett lévő büféhez mintegy 5,3 millió forint értékben biztosítják a vízellátást és a vízóra kiépítését. Ezen ingatlan vízellátása az uszoda felújítása miatt szűnt meg. A vízellátás kiépítésének engedélyezési terve már elkészült, ezután kértek árajánlatot a kivitelezésre a DVG-től.
A költségvetés lehetővé tette, hogy az idősek világnapja alkalmából is ötezer forintos támogatásban részesüljenek a dunaújvárosi nyugdíjasok. Ezt a támogatást minden évben legalább egyszer, karácsony alkalmával folyósítják az időseknek, de a gazdasági helyzet függvényében akár két-három alkalommal is. Ennek tükrében decemberben is kap támogatást a mintegy tizenkétezer érintett nyugdíjas. Erről a karácsonyi pénzről hoztak most döntést a közgyűlésen.
A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság vezetője szeptember 1-től új körzeti megbízottat nevez ki Óvárosban, Demeter Nándor törzsőrmester személyében. Ehhez kérte az önkormányzat hozzájárulását, véleményét, amelyet a képviselők jóvá is hagytak.
Új doktor fog praktizálni a 8-as számú felnőtt háziorvosi körzetben. Dr. Surányi Hilda jelentkezett a feladat ellátására november 1-i hatállyal. Mivel a doktornő a fővárosban él, lakhatási támogatást kért az önkormányzattól, amelyet meg is szavaztak neki.
A dunaújvárosi hajléktalanokat ellátó rendszert 2018-tól az önkormányzat megbízásával a Magyar Mentőszolgálat Alapítvány végzi. A megállapodás része volt az, hogy az alapítvány kibővíti a Kandó Kálmán téri hajléktalan ellátó centrumot (így a Papírgyári úti szálló megszűnne). Az alapítvány jelezte, hogy a szükséges eljárások elhúzódnak, például az építési engedély véglegesítése, a kivitelezési tervek határideje, ezért a férőhelybővítés is várhatóan jövő tavasszal kezdődhet. Az alapítvány kérésére a közgyűlés jövő év végéig módosította az építkezés befejezését, egyúttal a papírgyári úti ingatlan bérleti szerződését is.
Egy napirendi pontról zárt ülésen tárgyaltak a képviselők, mégpedig a Dunaújvárosért díj adományozásáról. Ezt az elismerést minden évben az október 23-i ünnepi közgyűlésen adnak át.
|
A köztemetővel kapcsolatos napirendi pontnál Barta Endre jobbikos képviselő hozzászólásában kiemelte, hogy nem ők (az ellenzék –a szerk.) csinált politikai ügyet ebből a kérdéskörből. Cserna Gábor válaszában ezt visszautasította, igenis az ellenzék csinált ebből a kérdésből politikai ügyet. A napirendhez hozzászólt a Jobbikkal szövetséges Szabó Zsolt is, aki azt feszegette, hogy a most zajló választási kampány negatív tónusát nem ők kezdték el. Gombos István humán ügyekért felelős alpolgármester kért szót és kikérte magának Szabó Zsolt kijelentését. Elmondta, hogy az ellenzéki oldal a közösségi portál különböző felületein névtelenül folytatja a kormánypárti képviselők és jelöltek lejáratását. Azt mondta, szégyen az ellenzék viselkedése, szégyen, hogy pont ők papolnak tisztességes kampányról. Kitért arra is, hogy az ellenzék körében, jelenleg pártpolitikusként a közgyűlésben ülők magukat civil képviselőjelölteknek feltüntetve hitegetik a választókat. Emlékeztetett arra, hogy az ellenzék színeiben képviselőségre pályáznak olyanok, akik nem is városi lakosok, van olyan is, aki korábban képviselőként csak a rombolást támogatta és van olyan is, aki saját pártját szúrta hátba. Kiemelte, hogy az ellenzéki jelöltek egyike sem mutatott még fel semmit, amit abban a körzetben csinált, ahol indul, csak a rombolásban jártak élen. Mint mondta nem lejáratásokkal, hanem munkával kellene kampányolniuk. |
A rovat további hírei: Közélet
Díjátadó, jubileum, születésnap – ünnepelt a Mozgáskorlátozottak Együtt Egymásért Egyesülete
2025. dec. 05.
Megtartotta hagyományos évzáró közgyűlését a Mozgáskorlátozottak Együtt Egymásért Egyesülete a Campus étteremben. Az esemény részeként adta át Pintér Tamás polgármester a „Szociális Munkáért – Dunaújváros” elismerést Kondor László címzetes elnöknek, a Rudas iskola címzetes igazgatójának.
URBACT gyakorlati gyűjtemény készül
2025. dec. 05.
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kilenc hallgatója látogatott el Dunaújvárosba Szövényi Anna tanszékvezető egyetemi docens vezetésével az URBACT projekt apropóján. Az egyetemistákat Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester köszöntötte.
Van megoldás a hódok okozta károk ellen
2025. dec. 05.
A vízparti területek rendszeres látogatói is megtapasztalhatták, hogy a környező településekhez hasonlóan Dunaújvárosban is rengeteg kárt okoznak a hódok. A békés együttélés azonban nálunk megvalósul – dróthálóval védik a fákat a Szalki-szigeten.
Rangos díjat kapott a Jót, Szívből – Dunaújvárosért csapata
2025. dec. 05.
Az Év Közösségi Kezdeményezése díjat vehette át a Jót, Szívből – Dunaújvárosért akciócsoport az Önkéntességért Díjak fővárosi átadóján csütörtökön délután.
Székesfehérváron ülésezett a Megyei Jogú Városok Szövetsége – fontos témákkal
2025. dec. 05.
25 város képviselői vettek részt a Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ) elnöksége és választmánya napokban rendezett tanácskozásán – városunkat Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester képviselte.
Érkezhet a mammográf berendezés, kezdődhet a térfigyelő rendszer közbeszerzése
2025. dec. 04.
Rendkívüli közgyűlést hívott össze Pintér Tamás polgármester csütörtök délelőttre. A rendkívüli ülés összehívása a Versenyképes Járások Program keretében történő közbeszerzési eljárások megkezdése, illetve más határidős feladatokban szükséges döntéshozatal miatt vált indokolttá.
Újabb fa öltött ünnepi köntöst Újtelepen
2025. dec. 04.
Folytatódott az idei körzetszépítés Újtelepen – már a második fenyőfa is megkapta a karácsonyi fénysort a körzetben. Bár ez nem lehet újdonság a lakosoknak, hiszen hosszú évek óta ápolják ezt a kedves hagyományt, ezzel is hangolódva a szeretet ünnepére.









