Mága Zoltán koncertet ad Dunaújvárosban!
Mága Zoltán, Liszt Ferenc-díjjal elismert hegedűművész szeptember 27-én a dunaújvárosi Krisztus Király Templomban ad ingyenes koncertet.
„Bátor összefogásra és cselekedetre van szükség ma is, mert a siker kulcsa az egységben, az összefogásban, egymás kölcsönös megsegítésében van.” – nyilatkozta Mága Zoltán, Budapest díszpolgára, aki a 2019. augusztus 23-i hatalmas sikerű Szent István téri díszelőadást követően ezen a héten újra koncertkörútra indul.
A karitatív koncertsorozatot a hegedűművész 2018. március 19-én Marosvásárhelyről indította útjára, arra emlékezve, hogy a három évtizeddel ezelőtti „fekete márciusi” nap megmutatta, hogyan tudunk vallási és etnikai hovatartozás nélkül, egy emberként kiállni a szabadságért, az igazságért, a jövőért. A Prima Primissima-díjjal is kitüntetett hegedűművész másodszor útjára indított ökumenikus jótékonysági missziója keretében hátrányos helyzetben élőknek, nagycsaládosoknak, beteg gyermekeknek, kórházaknak, tehetséges fiataloknak, iskoláknak nyújt segítséget és templomok felújítását is segíteni kívánja. Az első száz templomi koncerttel és az eddigi állomássokal többszáz millió forint értékben segítettek már bajba jutott embereknek, magyarországi, erdélyi, vajdasági, felvidéki és kárpátaljai közösségeknek.
A karitatív koncertsorozat ezévi díszelőadásán a Szent István-bazilika előtti teret közel tízezer ember töltötte meg. Az ünnepi hangverseny azt a nemzeti egységet és összetartozást példázta, amelyet a Kárpát-medencében másodjára útjára indított legnagyobb karitatív koncertsorozat is képvisel. A nemzeti összetartozást példázva a díszelőadásra négy országból érkeztek határon túli fellépők és vendégek: Erdélyből, a Felvidékről, Kárpátaljáról és a Vajdaságból is. Az est díszvendége Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök volt, aki köszöntője után imát mondott a dunai hajókatasztrófa, a Hableány dél-koreai és magyar áldozataiért. A szívhez szóló fohászt követően bejelentették, hogy Mága Zoltán a Püspök Úrral együtt hamarosan egy életmentő, betegfigyelő monitortfog adományozni a Szegedi Gyermekklinikának. Az este megható pillanataként Kozma Imre Atyától, a Máltai Szeretetszolgálat Alapítójától és Mága Zoltán hegedűművésztől a határon túlról érkező és magyarországi cigány és nem cigány gyermekek jelképesen átvették azt az adományt, amelyet iskolakezdés előtt immár hagyományosan minden évben nyújt a hegedűművész 1000 rászoruló gyermek számára. Az iskolatáskákat, cipőket és írószereket nagy örömmel fogadták a gyermekek. A rászorulók, a beteg gyermekek, idősek és nagycsaládosok mellett Mága Zoltán küldetéstudata, hogy hősi halott rendőrök és katonák hozzátartozóinak javára is rendszeresen ad jótékonysági koncertet. A fiatalon elhunyt Mátyás Balázs rendőr őrnagy tiszteletére és emlékére létrejött „Szolgálat teljesítés közben" Alapítvány javára szánt támogatást szintén a díszelőadás során adták át. Mága Zoltán és kiváló művésztársai ismét bebizonyították, hogy milyen ereje van az összefogásnak, több ezer ember szerte a világból hogyan tud a zene és a művészet által összekapcsolódni és olyan energiákat megmozdítani, amely cselekvésre ösztönöz. Erre most nagyobb szükség van, mint bármikor.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma kiemelt támogatásával megvalósuló másodjára útnak indított 100 templomi jótékonysági koncertsorozat ismét 100 magyarországi és határon túli településen zajlik.
Az elkövetkezendő időszakban a következő helyszíneken és időpontokban lehetnek részesei a karitatív hangversenyeknek
Mád 2019. szeptember 12. csütörtök 15:00
Mád 2019. szeptember 12. csütörtök 18:30
Tokaj 2019. szeptember 13. péntek 18:30
Etyek 2019. szeptember 14. szombat 18:00
Üllő 2019. szeptember 15. vasárnap 11:00
Cegléd 2019. szeptember 15. vasárnap 18:00
Baja 2019. szeptember 16. hétfő 19:00
Abaújszántó 2019. szeptember 17. kedd 18:00
Nagykanizsa 2019. szeptember 18. szerda 19:00
Békés 2019. szeptember 19. csütörtök 18:00
Heves 2019. szeptember 20. péntek 18:30
Budapest 2019. szeptember 21. szombat 18:00
Földeák 2019. szeptember 22. vasárnap 14:00
Mezőhegyes 2019. szeptember 22. vasárnap 19:00
Oroszlány 2019. szeptember 23. hétfő 18:00
Gyula 2019. szeptember 24. kedd 18:30
Eger 2019. szeptember 25. szerda 18:00
Mezőkövesd 2019. szeptember 26. csütörtök 18:00
Dunaújváros 2019. szeptember 27. péntek 17:00
Békéscsaba 2019. szeptember 28. szombat 19:00
Tiszafüred 2019. szeptember 29. vasárnap 11:00
Karcag 2019. szeptember 29. vasárnap 18:00
Sárospatak 2019. szeptember 30. hétfő 18:00
Szombathely 2019. október 1. kedd 19:00
Fót 2019. október 2. szerda 18:30
Miskolc 2019. október 3. csütörtök 19:00
Komló 2019. október 4. péntek 16:00
Pécs 2019. október 4. péntek 19:00
Budapest 2019. október 6. vasárnap 18:00
Nyíregyháza 2019. október 7. hétfő 19:00
Sümeg 2019. október 8. kedd 18:00
Debrecen 2019. október 9. szerda 18:00
Hajdúszoboszló 2019. október 10. csütörtök 18:00
Szolnok 2019. október 11. péntek 19:00
Budapest 2019. október 12. szombat 18:00
Vajdasági turné 2019. október 15. – október 25.
Erdélyi turné 2019. október 28. – november 07.
Tass 2019. november 09. szombat 16:00
Dömsöd 2019. november 10. vasárnap 17:00
Szabadszállás 2019. november 11. hétfő 17:00
Komárom 2019. november 30. szombat 17:00
A rovat további hírei: Kultúra
Mese- és bábelőadás, koncert és dedikálás is lesz a Móra Kiadó családi napján
2025. feb. 20.
Mese- és bábelőadás, koncert, dedikálás is lesz számos más program mellett szombaton, a Móra Kiadó családi napján, amelyet a budapesti 6SZÍN Teátrumban rendeznek meg szombaton.
Billy Idol nyáron ismét a Budapest Parkban lép fel
2025. feb. 19.
Billy Idol július 8-án ismét Magyarországon lép fel. A nyolcvanas-kilencvenes évek népszerű rockénekese It's a Nice Day to… Tour Again című koncertkörútján (2018 és 2022 után ismét) a Budapest Parkban ad koncertet - közölte a szervező Live Nation kedden az MTI-vel.
A kultúra mélyen gyökeredzik városunkban
2025. feb. 18.
Dunaújváros sokkal több annál, hogy egy iparvárossal azonosítsuk. Számos neves művész pályája indult innen, felsorolni is nehéz volna, hogy a kultúra mely területeit gazdagítják. A Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) is teret biztosít a művészet különböző formáinak.
Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "Smoke Sauna Sisterhood"
2025. feb. 17.
Újabb izgalmas és szép darabbal folytatódik a Szabad Szemmel sorozata: a naptári év második vetítésén a Smoke Sauna Sisterhood című észt-francia-izlandi dokumentumfilm pörög a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) kedden délután.
DSTV: programözön a József Attila Könyvtárban
2025. feb. 17.
A következő időszakban is érdemes lesz ellátogatni a könyvtárba, derül ki a DSTV összegzéséből. A sorozat éppen ma kezdődik a Jókai-életmű aktualitására fókuszáló eseménnyel, de izgalmas kezdeményezéssel készülnek a Nemzetközi Könyvajándék Nap című programra, és újra lesz "könyves vakrandi" is. Hangkép.
Az akusztikus elem és a dunaújvárosi szál
2025. feb. 16.
Dunaújvárosi szereplője is lesz a jövő évi Velencei Biennálé seregszemléjének – nem is akármilyen minőségben: Balogh Máté Erkel-díjas zeneszerző komponál az alkalomra dedikált, mi több, részben a tárlat tárgyain megszólaló művet Koronczi Endre pneuma cosmic című, a magyar pavilonban látható kiállításához.
DSTV: párkapcsolati dráma a Bartók mikroszínpadán
2025. feb. 14.
A Hitvesi ágy című kétszemélyes darabot vitte színre a Bartók Kamaraszínház, idézi fel a DSTV összegzése. A próbafolyamat a végéhez ért és végre a közönség is láthatja az érzékeny témát boncolgató, súlyos krízist feldolgozó produkciót a mikroszínpadon. Hangkép.