Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Mága Zoltán koncertet ad Dunaújvárosban!

2019. szeptember 27. (péntek) 10:30 - doszerk

Mága Zoltán, Liszt Ferenc-díjjal elismert hegedűművész szeptember 27-én a dunaújvárosi Krisztus Király Templomban ad ingyenes koncertet.

„Bátor összefogásra és cselekedetre van szükség ma is, mert a siker kulcsa az egységben, az összefogásban, egymás kölcsönös megsegítésében van.” – nyilatkozta Mága Zoltán, Budapest díszpolgára, aki a 2019. augusztus 23-i hatalmas sikerű Szent István téri díszelőadást követően ezen a héten újra koncertkörútra indul.

A karitatív koncertsorozatot a hegedűművész 2018. március 19-én Marosvásárhelyről indította útjára, arra emlékezve, hogy a három évtizeddel ezelőtti „fekete márciusi” nap megmutatta, hogyan tudunk vallási és etnikai hovatartozás nélkül, egy emberként kiállni a szabadságért, az igazságért, a jövőért. A Prima Primissima-díjjal is kitüntetett hegedűművész másodszor útjára indított ökumenikus jótékonysági missziója keretében hátrányos helyzetben élőknek, nagycsaládosoknak, beteg gyermekeknek, kórházaknak, tehetséges fiataloknak, iskoláknak nyújt segítséget és templomok felújítását is segíteni kívánja. Az első száz templomi koncerttel és az eddigi állomássokal többszáz millió forint értékben segítettek már bajba jutott embereknek, magyarországi, erdélyi, vajdasági, felvidéki és kárpátaljai közösségeknek.

A karitatív koncertsorozat ezévi díszelőadásán a Szent István-bazilika előtti teret közel tízezer ember töltötte meg. Az ünnepi hangverseny azt a nemzeti egységet és összetartozást példázta, amelyet a Kárpát-medencében másodjára útjára indított legnagyobb karitatív koncertsorozat is képvisel. A nemzeti összetartozást példázva a díszelőadásra négy országból érkeztek határon túli fellépők és vendégek: Erdélyből, a Felvidékről, Kárpátaljáról és a Vajdaságból is. Az est díszvendége Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök volt, aki köszöntője után imát mondott a dunai hajókatasztrófa, a Hableány dél-koreai és magyar áldozataiért. A szívhez szóló fohászt követően bejelentették, hogy Mága Zoltán a Püspök Úrral együtt hamarosan egy életmentő, betegfigyelő monitortfog adományozni a Szegedi Gyermekklinikának. Az este megható pillanataként Kozma Imre Atyától, a Máltai Szeretetszolgálat Alapítójától és Mága Zoltán hegedűművésztől a határon túlról érkező és magyarországi cigány és nem cigány gyermekek jelképesen átvették azt az adományt, amelyet iskolakezdés előtt immár hagyományosan minden évben nyújt a hegedűművész 1000 rászoruló gyermek számára. Az iskolatáskákat, cipőket és írószereket nagy örömmel fogadták a gyermekek. A rászorulók, a beteg gyermekek, idősek és nagycsaládosok mellett Mága Zoltán küldetéstudata, hogy hősi halott rendőrök és katonák hozzátartozóinak javára is rendszeresen ad jótékonysági koncertet. A fiatalon elhunyt Mátyás Balázs rendőr őrnagy tiszteletére és emlékére létrejött „Szolgálat teljesítés közben" Alapítvány javára szánt támogatást szintén a díszelőadás során adták át. Mága Zoltán és kiváló művésztársai ismét bebizonyították, hogy milyen ereje van az összefogásnak, több ezer ember szerte a világból hogyan tud a zene és a művészet által összekapcsolódni és olyan energiákat megmozdítani, amely cselekvésre ösztönöz. Erre most nagyobb szükség van, mint bármikor.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma kiemelt támogatásával megvalósuló másodjára útnak indított 100 templomi jótékonysági koncertsorozat ismét 100 magyarországi és határon túli településen zajlik.

Az elkövetkezendő időszakban a következő helyszíneken és időpontokban lehetnek részesei a karitatív hangversenyeknek

Mád    2019. szeptember 12. csütörtök    15:00
Mád    2019. szeptember 12. csütörtök    18:30
Tokaj    2019. szeptember 13. péntek    18:30
Etyek    2019. szeptember 14. szombat    18:00
Üllő    2019. szeptember 15. vasárnap    11:00
Cegléd    2019. szeptember 15. vasárnap    18:00
Baja    2019. szeptember 16. hétfő    19:00
Abaújszántó    2019. szeptember 17. kedd    18:00
Nagykanizsa    2019. szeptember 18. szerda    19:00
Békés    2019. szeptember 19. csütörtök    18:00
Heves    2019. szeptember 20. péntek    18:30
Budapest    2019. szeptember 21. szombat    18:00
Földeák    2019. szeptember 22. vasárnap    14:00
Mezőhegyes    2019. szeptember 22. vasárnap    19:00
Oroszlány    2019. szeptember 23. hétfő    18:00
Gyula    2019. szeptember 24. kedd    18:30
Eger    2019. szeptember 25. szerda    18:00
Mezőkövesd    2019. szeptember 26. csütörtök    18:00
Dunaújváros    2019. szeptember 27. péntek    17:00
Békéscsaba    2019. szeptember 28. szombat    19:00
Tiszafüred    2019. szeptember 29. vasárnap    11:00
Karcag        2019. szeptember 29. vasárnap    18:00
Sárospatak    2019. szeptember 30. hétfő    18:00
Szombathely    2019. október 1. kedd        19:00
Fót    2019. október 2. szerda    18:30
Miskolc    2019. október 3. csütörtök    19:00
Komló    2019. október 4. péntek    16:00
Pécs    2019. október 4. péntek    19:00
Budapest    2019. október 6. vasárnap    18:00
Nyíregyháza    2019. október 7. hétfő    19:00
Sümeg    2019. október 8. kedd    18:00
Debrecen    2019. október 9. szerda    18:00
Hajdúszoboszló    2019. október 10. csütörtök    18:00
Szolnok    2019. október 11. péntek    19:00
Budapest    2019. október 12. szombat    18:00
Vajdasági turné    2019. október 15. – október 25.    
Erdélyi turné    2019. október 28. – november 07.    
Tass    2019. november 09. szombat    16:00
Dömsöd    2019. november 10. vasárnap    17:00
Szabadszállás    2019. november 11. hétfő    17:00
Komárom    2019. november 30. szombat    17:00

 

A rovat további hírei: Kultúra

ICA-D: nyitásra készen, tervekkel telve

ICA-D: nyitásra készen, tervekkel telve

2020. május 22. (péntek)

Játék és múltidézés, webes tárlatvezetés és online társművészeti program – a járványhelyzet ellenére gazdag menüt kínál a művészet híveinek, de már nagyon készül a reménybeli újranyitásra is a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D). 

ICA-D: még néhány napon át látható A monostor gyermekei

ICA-D: még néhány napon át látható A monostor gyermekei

2020. május 13. (szerda)

Folytatódott a Kortárs Művészeti Intézet online KineDok Filmklubja, péntekig mindenki láthatja a dokumentumfilmes sorozat friss darabját! Látta, láttad már Bhutánt? Itt az alkalom!

KarantÉNpercek – online programpaletta

KarantÉNpercek – online programpaletta

2020. május 12. (kedd)

Bár az intézmények a kialakult járványhelyzet miatt bezárták kapuikat, nem hagyják kultúra nélkül a városlakókat. Legyen szó gyermekekről vagy felnőttekről,online programjaik között mindenki megtalálja a kedvére valót. Ugyanakkor a mozogni vágyók sem maradnak sport nélkül! KaranÉNpercek máris itt!

Nagy csatában lett közönségdíjas Amerika Kapitány

Nagy csatában lett közönségdíjas Amerika Kapitány

2020. május 11. (hétfő)

Dunaújvárosi hallgató nyert közönségdíjat a Ceglédi Filmfesztiválon – az utolsó pillanatig kiélezett csatában futott be győztesként a "Captain America – Soldier Wars". Utórezgés, köszönet, hála és kulisszatitkok máris itt.

CityRocks: várhatóan jövő májusban lesz a dunaújvárosi dübörgés

CityRocks: várhatóan jövő májusban lesz a dunaújvárosi dübörgés

2020. május 06. (szerda)

A járványhelyzetre való tekintettel Dunaújváros önkormányzata és a Cityrocks Hungary (Magyarország legnagyobb rockzenekara) úgy döntött, hogy elhalasztják a július 25-ére tervezett rockzenei flashmobot – a bulicunami jövő májusban várható! Bónusz ajándék: Queen cover karanténvideó, yeaah!

Rockmaraton: főnixmadárként támad fel jövőre a jubileumi fesztivál!

Rockmaraton: főnixmadárként támad fel jövőre a jubileumi fesztivál!

2020. április 30. (csütörtök)

Közleményben tudatta a Rockmaraton Fesztivál stábja, hogy ma visszavonhatatlanul eldőlt: elmarad az idei bulicunami a Szalki-szigeten; a monstre – ráadásul jubileumi, harmincadik! – rőzserázást tervek szerint 2021 nyarán rendezik. Főnixként támad fel újra, jövőre, ugyanott! Itt a bejelentés, betűhíven.

ICA-D: Képrablás – portyázz, fürkéssz, randalírozz!

ICA-D: Képrablás – portyázz, fürkéssz, randalírozz!

2020. április 28. (kedd)

Ha szeretsz kiállításokra járni, szívesen elmélyülsz a művészet világában, de a négy fal között vesztegelve, a távmunka és a család mellett már nem tudod visszaütni a magaskultúra magas szerváit, akkor lazíts velük – az ICA-D művészetterápiás randalírozására csábítja a művészet szerelmeseit! Vigyázat, játék!