„Megjött a jövő Dunaújvárosba”
Nem kérdés, a fenntartható fejlődés, az elektromobilitás a jövő iránya- erről, illetve az ehhez kapcsolódó innovációs technológiák bemutatásáról szól az EWAWE elnevezésű program, amelyet pénteken kezdődött meg városunk főterén.
Az emobilitás egy örök ifjú közlekedési forma, amely az 1890-es években élt virágkora után tetszhalott állapotból már alaposan újjáéledt és a fejlődése beláthatatlan még. A benne rejlő lehetőségekről szerveztek Dunaújvárosban is egy nagyszabású rendezvényt pénteken a Városháza téren, mely elsősorban a közlekedési formák irányzatait mutatta be. Autók, elektromos kukásautó, motor, tesztvezetés, szimulátor- csak néhány elem azok közül, amelyeket kiállítottak a főtéren. Sok általános és középiskolás diák érkezett a délelőtti megnyitóra.
„Megjött a jövő Dunaújvárosba” - így fogalmazott Cserna Gábor polgármester köszöntő beszédében. Mint mondta, az itt kiállított autók, eszközök, tárgyak a jövőt képviselik, azt a jövőt, amely városunkban már három évvel ezelőtt elkezdődött. A polgármester felidézte, 2016-ban kötött megállapodást a város a kormánnyal a Modern Városok Program fejlesztéseiről, és ennek egyik meghatározó eleme az elektromobilitás. Hozzátette, ebben nálunk házigazda a Dunaújvárosi Egyetem, amely a térség meghatározó műszaki, szellemi bázisa, amely megtalálta a jövőbe vezető helyes utat.
A Modern Városok Program fejlesztései miatt városunk még nagyobb hangsúlyt tud fordítani a fenntartható környezet, közlekedés, stratégia kialakítására, hiszen a Dunaújvárosi Egyetemmel közösen hozták létre az elektromobilitási tanulmánytervet. Dr. Galambos Dénes, Dunaújváros és térsége fejlődéséért felelős miniszterelnöki biztos elmondta, a kormány a program keretében százmillió forintot biztosított a tanulmányterv elkészítésére, amely már lezárult.
- Most a második szakaszban vagyunk, így örömmel jelenthetem be, hogy 1,2 milliárd forintot fog a kormány biztosítani három elektromos busz, kishaszonjárművek, személyautók és motorok beszerzésére a város számára. Ez hamarosan elindul, a program pedig folytatódik, megyünk tovább. Komoly tervünk van Paks II-vel is, hogy a következő években gyümölcsöző kapcsolat alakuljon ki- mondta a miniszterelnöki biztos.
Egy ilyen elektromos buszt is elhoztak a rendezvényre, amellyel tettek is egy próbakört a városban. Dunaújvárost mintarégiónak számít, és mint azt dr. Mosóczy László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár elmondta, Dunaújváros jó irányba halad az elektromobilitás szempontjából.
- A világnak, Európának, Magyarországnak, Fejér megyének, Dunaújvárosnak, mindenkinek gondolkoznia kell azon, hogy a jövő érdekében mit tud tenni. A saját bőrünkön tapasztalunk kedvezőtlen időjárási jelenséget, rossz levegőt, halljuk, látjuk az előrejelzéseket. A közlekedésben a zöld fordulatot az elektromobilitás jelenti. Tudjuk, hogy nekünk, egyénnek is kell tenni érte. Az egyéni szerepvállalást meg kell előznie egy információátadásnak, programszervezésnek, és ebben Dunaújváros mintaszerűen elől jár. Jelentős ipari város, ahol elhalad egy fontos autópálya, és a közeljövőben újabb autópálya is fog épülni, hiszen hamarosan kezdődik az M8-as tervezési és engedélyezési folyamata. Itt halad el a Budapest-Pécs irányú vasútvonal, a dunaújvárosi leágazás pedig megteremti a nyersanyag szállítás lehetőségét az ipari létesítményekbe. De mindezek mellett fontos az egyéni közlekedés, a szemléletformálás. Dunaújváros az Európai Mobilitási Hét akcióprogramhoz csatlakozva szervezte meg ezt a rendezvényt, hogy szerepet vállaljon a lakosság tudatos szemléletformálásában- mondta az államtitkár.
Bár nem a rendezvény része volt, mégis, szorosan kapcsolódott hozzá az a reggeli esemény, amikor is egy elektromos töltőt adtak át az Autó Máté Kft. Magyar úti telephelyén. Máté Gergely, a cég egyik tulajdonos-ügyvezetője elmondta, fontosnak tartják, hogy kövessék az új technológiákat, és szerepet vállaljanak az elektromobilitásban, és hogy élen járjanak ebben.
- Amit elhatározunk, azt teljes odaadással, minőségi szolgáltatásként végezzünk. Éppen ezért döntöttünk egy úgynevezett villámtöltő telepítése mellett. Mindössze tizenkilenc ilyen töltő van Magyarországon. Ez abban más a többi töltőhöz képest, hogy a jelenleg forgalomban lévő villamos autókat 30-35 perc alatt teljesen feltölti, míg máshol 3-6 órát is ott kell hagyni az autót- ismertette Máté Gergely.
- Az igény és az érdeklődés rendkívüli mértékben növekszik. Műszaki oldalról talán nem is szabad csodálkozni, hiszen hogyha azt vesszük, a száz éve csiszolgatott belső égésű motorjainkból a legjobb hatásfokkal is a 40 százalékot alulról közelítjük. Ezzel szemben egy elektromos autó hatékonysága a 90-100 százalék közötti tartományban mozog. Emellett helyzeti energiát, mozgási energiát, fékezési energiát, vagyis rengeteg energiát vissza tud nyerni, az akkumulátorba vissza tudja táplálni. A számok is mutatják, hogy az elektromos hajtás egy sokkal stabilabb, fenntarthatóbb, hatékonyabb rendszer, a környezetkímélésről, és a makrogazdasági energiapolitikai kérdésekről nem is beszélve. Ezek az adatok a jelenlegi technológiai fejlettség mellett egyértelműen kijelölték az autózás és az egyéni közlekedés irányát, még pedig az elektromobilitás felé- erről már Máté Márton, az Autó Máté Kft. másik tulajdonos-ügyvezetője beszélt.
Az átadó ünnepségen jelen volt Huba Bence, az EIT Urban Mobility RIS managere, aki vázolta, körülbelül ötszáz elektromos töltőállomás van Magyarországon, és mintegy tizennégyezer elektromos autó.
- Ez egyértelműen mutatja, hogy igény van rá, és nagyon biztató az, hogy több magyar nagyvároshoz hasonlóan Dunaújvárosban is folyamatosan bővül a töltőhálózat. Ez lehetővé teszi az emissziómentes közlekedést a város területén belül- vázolta Huba Bence. Az is fontos, hogy a változásból, az újonnan jelentkező kihívásokból kiveszik részüket a vállalkozások, mint jelen esetben az Autó Máté, amely saját beruházásként valósította meg a töltőállomást.
- Én egy európai tudásközpont képviselője vagyok, ahol nagyon nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy az ipar, a kutatás és a felsőoktatás együttműködjön. Ezt tudásháromszögnek nevezzük. Látjuk, hogy az ipari cégek ezeknek a motorjai. Ők teljesen más szemlélettel állnak a fejlesztések mögött, sokkal gyakorlatorientáltabban, úgyhogy szükség van arra, hogy ez a tudásháromszög együtt dolgozzon- tette hozzá Huba Bence.
Mint azt a töltő átadóján elmondták, bárki használatba veheti, és egyelőre térítésmentesen biztosítják a szolgáltatást. A város kivezetőjén is rendelkezésre áll ilyen töltő.
A rovat további hírei: Közélet
A hit jelképe – fellobbant a láng az első adventi gyertyán a Városháza téri ünnepen (galériával)
2025. dec. 01.
Újra adventi fénybe öltözött Dunaújváros főtere – elkezdődött az ünnepvárás szép időszaka. Fényfüzérek csillogása, gőzölgő, lelket is melengető ételek és italok, programok sora vár mindenkit az Adventi Forgatagon, ahol a közös adventi gyertyagyújtás sem maradt el.
Hagyományos ünnepi díszítés Újtelepen
2025. dec. 01.
Városszerte elkezdődtek az ünnepre készülődő csinosítgatások – felkerültek a girlandok, fényfüzérek és egyéb látványosságok. És mint azt már jól megszokhattuk, Újtelepen is fénybe borul a körzet szerencsés fenyőfája. Ám idén – rendhagyó módon – két örökzöld is díszbe öltözik.
Az ünnepi időszakban is várják a véradókat!
2025. nov. 30.
Az év utolsó hónapjára fordulva sem csökken az egészségügy vérigénye, és mivel a vér csak vérrel pótolható, egyértelmű, hogy szükség lesz az önkéntesek közreműködésére. Szerencsére egyre többen tudják: vért adni menő! Segítsen, aki tud, ajándékozzon életet!
Megemlékezés a pentelei kitelepítés 75. évfordulóján
2025. nov. 29.
Szomorú évfordulót ünnepel a Pentele Baráti Kör közössége hétfőn: idén lesz 75 éve, hogy Pentelérő kitelepítették az osztályellenségnek bélyegzett lakosokat. Az ünnepi eseményen a DSTV műhelyének közreműködésével készült visszaemlékezést is bemutatják.
Szakemberek segítenek a bajbajutottaknak
2025. nov. 28.
Égető téma apropóján tartott sajtótájékoztatót Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester, dr. Kovács Adél, a Nemzetközi Pályázati Iroda vezetője, valamint Mészárosné Libor Ágnes, az Útkeresés Segítő Szolgálat intézményvezetője csütörtökön.
Barta Endre alpolgármester: "Minden ott kezdődik, hogy odafigyelünk egymásra"
2025. nov. 28.
Egy év értékeléséről, közéletről, hangulatokról és sok-sok apró, de annál fontosabb emberi gesztusról beszélgetünk. Bár a politikai tér ma gyakran elidegenítő és tehetetlenséggel teli, Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester szerint a valódi munka még mindig ott kezdődik, ahol az emberi szó és az odafigyelés találkozik.
DSTV: sikeres gyűjtőakció
2025. nov. 28.
Fontos, hogy támogassuk rászoruló, nehéz helyzetben élő embertársainkat. A DSTV összeállítása nemes kezdeményezést mutat be: a Magyar Élelmiszerbank Egyesület országos akciója keretében városszerte gyűjtöttek – az adományok elosztását az Útkeresés Segítő Szolgálat is segíti. Hangkép.










