Nagyné kapavágása

2019. szeptember 22. (vasárnap) 9:37 - Várkonyi Balázs

A nevezetes eseményre, az ünnepélyes kapavágásra 1956 kora őszén került sor. Egészen pontosan szeptember 19-én. Várostörténeti jelentősége volt! Valóban az, hiszen egy új ipari létesítmény, a szalmacellulózgyár építésének előhírnöke volt. Az pedig munkahelyeket teremtett, s nem mellékesen Újváros presztízsét erősítette.

Nagy Józsefné könnyűipari miniszter volt az ünnepélyes aktus főszereplője. Elvárhatták tőle a mesterien kivitelezett mozdulatot, hisz földműves apjától tanulhatta a kapaforgatást. Felnőtt élete szövőnőként indult. Aztán villámgyors karrierépítésbe fogott: üzemi konyha vezetője, alapszervezeti párttitkár, káderes, vezérigazgató, végül a Könnyűipari Minisztérium főosztályvezetője; s mindez két év alatt. Nem kis teljesítmény hat elemis végzettséggel és három hónapos pártiskolával! Az igazsághoz viszont hozzátartozik, hogy talpraesett, eszes teremtés volt. 1954-re már közgazdász diplomát szerzett. Egy év múlva lett miniszter. Azt nem tudni, hogy új tárcavezetőként mekkora szava lehetett egy gyár idetelepítésében. Vélhetően nem rajta múlott. De az emlékezők szerint az építkezés alatt, majd miután termelni kezdett a gyár, Nagy Józsefné folyamatosan figyelt Újvárosra, és egészen az 1971-ig tartó minisztersége alatt segített, ahol tudott.

Fotó: jakd.hu

Árnyék is kísérte azonban a szalmacellulózgyár létesítését: a vasmű szomszédságában, ahol a helyét kijelölték, tizennyolc földműves ingatlanai „útban voltak”. A korra jellemző erőpolitika ezt is megoldotta – térítés nélküli kisajátítással. Tizennyolc család lett földönfutó. Úgy jártak, mint azok, akiknek gazdasága még a vasmű és a város építése miatt semmisült meg. Ezerkétszáz katasztrális holdat veszített el a helybéli parasztság, törpebirtokosság. Aztán kiderült, hogy újabb területek kellenek felvonulási területhez, rakodóhelyekhez. Ez is tucatnyi gazdaságot érintett. A gazdáknak azt mondták, hogy földjeiket csak öt évre veszik el. Végül sirathatták… Hamisak voltak az ígéretek, a rekvirált földek, ingatlanok ellenértékét az egykori tulajdonosok legtöbbje sosem kapta meg. A keveseknek, akiknek valahogy sikerült, kiszúrták a szemét egy csekély összeggel, négyszögölenként negyvenöt fillérrel.

Az idősek már sohasem tudtak alkalmazkodni a változásokhoz. Egykori birtokaikat vasútvonal szelte át, tanyáik helyén utak, lakóházak épültek, idegen volt mindez számukra. Még azok mondhatták magukat szerencsésebbnek, akiknek földjein városvédő erdősávokat telepítettek, az legalább valamelyest emlékeztetett a termőföld ősi szerepére. Azt viszont elgondolni is nehéz, hogy mit érezhetett az a gazda, aki nap mint nap látta: az Alföldről jött kordés kubikusok a munka után a lovaikat kötik be az ő egykori tanyája istállójába, amit maga épített.

Az őslakosok sokáig küzdöttek a hagyományos életrendjük elvesztésével. És a szorongással. De – milyen az élet! – eltelt néhány év, s úgy látták már: lakóhelyük gyarapodik. Nagy nehezen belenyugodtak a megváltoztathatatlanba. Mára a régi könnyeknek csak az emléke maradt.

A rovat további hírei: Napraszóló

Bözsi néni a Delikáteszben

Bözsi néni a Delikáteszben

2019. szeptember 29. (vasárnap)

A raktáros asszony, Börzseyné határozott léptekkel tartott a „Rómaiban” az egyik kövérház felé. Ott nyílott meg a Delikátesz bolt. Először nem tudta azonosítani a delikátesz-miféleséget, de az igen olvasott Dani kolléga fölvilágosította: finomságok üzlete, különlegességek boltja. Bár ő a szokásos kenyér-vaj-tej-párizsi beszerzőútjaira volt hitelesítve – semmi luxus, csak ami az egyszerű munkásasszonynak kell –, most mégis úgy gondolta, neki is kijár valami finomság.

A nullává nem lett ember

A nullává nem lett ember

2019. szeptember 15. (vasárnap)

Mi a csuda lehet egy ajtón a házmester-luk? Aztán miféle a bagolyműszak? Emlékszem, először csak a türelmetlen kíváncsiság vezetett, hogy végére járjak, mit rejtenek e szavak. Aztán rájöttem: a könyv, amelyet olvasok, sokkal több nyelvi fordulatot kínál föl, mintsem hogy leragadhatnék egyes szavakon.

Szembejött a véletlen

Szembejött a véletlen

2019. szeptember 08. (vasárnap)

Már a jövő sem a régi. Ezt a bizarr mondatot Géza préselte ki magából, miután szerelmi bánatának borús részleteit megosztotta ismerősével a sarki presszóban. Az ismerős csak bólogatott. Közben azon eszelt, vajon a nem túl olvasott Géza hogyan talált ki ilyen különös bölcsességet.

Szomjoltó közkutak

Szomjoltó közkutak

2019. szeptember 01. (vasárnap)

Az újságoshoz tartottam. Kerülővel, ahogy máskor is. Mehettem volna rövidebb úton, de akadt egy különös, parancsoló szempont: csak azért választottam azt az irányt, hogy útba ejtsem az iskolát, ahol a gyerekeim töltik napjaikat.

1526, úton a végzet felé

1526, úton a végzet felé

2019. augusztus 25. (vasárnap)

Laji, a kanászlegény megállt. Erősen fülelt. Mintha morajlana valami a távolban. De hogy mi, abban dűlőre nem jutott, így aztán ostorával csapott egyet, és a kesedisznóival indult a kövérebb fű irányába.

Ünnepidőben

Ünnepidőben

2019. augusztus 19. (hétfő)

Jól van, fiam, nem haragszunk, nem haragszunk. – Mi sem, felség, mi sem, felség. Egy fordulat a király és a furfangos juhász párbeszédéből. Az eltüsszentett birodalom című mesejátékban figyelt föl rá a keresztfiam. Nem hagyta nyugodni a dolog: ilyen pimaszul lehetett beszélni egy királlyal?

Délidő, éjsötét

Délidő, éjsötét

2019. augusztus 11. (vasárnap)

Akkor is nyár volt, augusztus. Ifjúkora élményeinek színhelyén csatangoltak a barátokkal. A Lápastói-dűlőben leültek az évszázados csőszharang tövébe. Hallgattak. Fullasztó meleg volt.