Nagyné kapavágása

2019. szeptember 22. (vasárnap) 9:37 - Várkonyi Balázs

A nevezetes eseményre, az ünnepélyes kapavágásra 1956 kora őszén került sor. Egészen pontosan szeptember 19-én. Várostörténeti jelentősége volt! Valóban az, hiszen egy új ipari létesítmény, a szalmacellulózgyár építésének előhírnöke volt. Az pedig munkahelyeket teremtett, s nem mellékesen Újváros presztízsét erősítette.

Nagy Józsefné könnyűipari miniszter volt az ünnepélyes aktus főszereplője. Elvárhatták tőle a mesterien kivitelezett mozdulatot, hisz földműves apjától tanulhatta a kapaforgatást. Felnőtt élete szövőnőként indult. Aztán villámgyors karrierépítésbe fogott: üzemi konyha vezetője, alapszervezeti párttitkár, káderes, vezérigazgató, végül a Könnyűipari Minisztérium főosztályvezetője; s mindez két év alatt. Nem kis teljesítmény hat elemis végzettséggel és három hónapos pártiskolával! Az igazsághoz viszont hozzátartozik, hogy talpraesett, eszes teremtés volt. 1954-re már közgazdász diplomát szerzett. Egy év múlva lett miniszter. Azt nem tudni, hogy új tárcavezetőként mekkora szava lehetett egy gyár idetelepítésében. Vélhetően nem rajta múlott. De az emlékezők szerint az építkezés alatt, majd miután termelni kezdett a gyár, Nagy Józsefné folyamatosan figyelt Újvárosra, és egészen az 1971-ig tartó minisztersége alatt segített, ahol tudott.

Fotó: jakd.hu

Árnyék is kísérte azonban a szalmacellulózgyár létesítését: a vasmű szomszédságában, ahol a helyét kijelölték, tizennyolc földműves ingatlanai „útban voltak”. A korra jellemző erőpolitika ezt is megoldotta – térítés nélküli kisajátítással. Tizennyolc család lett földönfutó. Úgy jártak, mint azok, akiknek gazdasága még a vasmű és a város építése miatt semmisült meg. Ezerkétszáz katasztrális holdat veszített el a helybéli parasztság, törpebirtokosság. Aztán kiderült, hogy újabb területek kellenek felvonulási területhez, rakodóhelyekhez. Ez is tucatnyi gazdaságot érintett. A gazdáknak azt mondták, hogy földjeiket csak öt évre veszik el. Végül sirathatták… Hamisak voltak az ígéretek, a rekvirált földek, ingatlanok ellenértékét az egykori tulajdonosok legtöbbje sosem kapta meg. A keveseknek, akiknek valahogy sikerült, kiszúrták a szemét egy csekély összeggel, négyszögölenként negyvenöt fillérrel.

Az idősek már sohasem tudtak alkalmazkodni a változásokhoz. Egykori birtokaikat vasútvonal szelte át, tanyáik helyén utak, lakóházak épültek, idegen volt mindez számukra. Még azok mondhatták magukat szerencsésebbnek, akiknek földjein városvédő erdősávokat telepítettek, az legalább valamelyest emlékeztetett a termőföld ősi szerepére. Azt viszont elgondolni is nehéz, hogy mit érezhetett az a gazda, aki nap mint nap látta: az Alföldről jött kordés kubikusok a munka után a lovaikat kötik be az ő egykori tanyája istállójába, amit maga épített.

Az őslakosok sokáig küzdöttek a hagyományos életrendjük elvesztésével. És a szorongással. De – milyen az élet! – eltelt néhány év, s úgy látták már: lakóhelyük gyarapodik. Nagy nehezen belenyugodtak a megváltoztathatatlanba. Mára a régi könnyeknek csak az emléke maradt.

A rovat további hírei: Mesél a múlt

Az acél és a szén városa - angol szemmel

Az acél és a szén városa - angol szemmel

2020. február 05. (szerda)

Szaszkó Istvánnak a Mozgó Világ hasábjain megjelent, Sztálinváros és Komló párhuzamos történetét feldolgozó írt tanulmányát teljes terjedelmében a DunaújvárosMesélPontHu várostörténeti blogon találják az olvasók – az alábbiakban néhány szemelvényt közlünk az összegzésből, bevallottan kedvcsináló céllal!

A közétkeztetés dolgozói nevében…

A közétkeztetés dolgozói nevében…

2020. január 21. (kedd)

Vastag-e a sör “gallérja”, mennyi hús van a főzelék mellett, tiszta-e a kanál, kés, elég erős-e a fekete kávé; elég gyors-e a kiszolgálás az üzemi étkezdékben, – az emberek ezen keresztül mérik le a közétkez­tetés és a vendéglátóipar dolgozói­nak munkáját. Nincs új a nap alatt: a Sztálinváros című lap 1955-ös cikke a DunaújvárosMesélPontHu várostörténeti blogon.

Dr. Senki újra támad: Út a múltba - 2001

Dr. Senki újra támad: Út a múltba - 2001

2020. január 20. (hétfő)

A párosan épített panelháztömbök unatkozva támaszkodnak egymásnak, mint akik már semmi újat nem tudnak mondani a másiknak. A nyári délután napsütésében még szürkébbnek látszik hosszú, vaskos testük: olyanok, mint két őr a vártán...

DunaújvárosMesélPontHu: A 15 éves város

DunaújvárosMesélPontHu: A 15 éves város

2020. január 17. (péntek)

Várostörténeti kalandozás htomi blogján - a poszt az Igaz Szó című lap 1965-ös írását eleveníti fel. Nagyra törő tervek és persze pártállami frázisok - ezzel együtt is kötelező! Dunaújváros mesél!

Mesél a múlt – a cél a közös várostörténeti kalandozás!

Mesél a múlt – a cél a közös várostörténeti kalandozás!

2020. január 15. (szerda)

Hallottak, hallottatok már arról, hogy a Vasgyár legendás vezére, Borovszky Ambrus hintón járta be a gyárat, és alkalmanként  a városba is kihajtatott? Itt a bizonyíték! És itt az idő, hogy közös várostörténeti kalandra csalogassunk minden lokálpatriótát! 

Dr. Senki újra támad: Az ifjú vándor nem pihen (1.)

Dr. Senki újra támad: Az ifjú vándor nem pihen (1.)

2020. január 09. (csütörtök)

"Mintha tegnap lett volna... mármint nem 2019, ahogy január elsején szokták mondani, hanem 1999, amikor a VIVÁ-n Jennifer Lopez- Waiting for tonight c. dala szólt a tévében Kareszék nappalijában a Váci (sugár)úton szilveszterkor, mi meg egyszer csak - óriási petárdazaj közepette - átzúgtunk a 2000-es évbe, és azt hittük, minden más lesz." Nagy visszatérés dr. Senki blogján!

Dunaújváros kedvence 2019: az MMK a befutó!

Dunaújváros kedvence 2019: az MMK a befutó!

2020. január 03. (péntek)

A Munkásművelődési Központ intézménye (és csapata) lett a befutó a DunaújvárosMesélPontHu blog immár hagyományos évzáró online szavazásán – és lett így a Dunaújváros Kedvence 2019 cím büszke birtokosa. Meggyőző fölény a hajtás után!