ÖKO-nap immár hetedszerre
A Városvédők Újtelepért Egyesület immár hetedik alkalommal szervezte meg az ÖKO-napot. Ennek részeként a már elromlott, nem használt elektronikai hulladékot gyűjtötték, nemcsak Újtelepről, hanem bármely városrészből, sőt, akár a szomszédos településekről is elhozhatták a kidobálnivalókat.
Mint azt Kissné Fehér Éva, az egyesület elnöke hangsúlyozta, annak idején éppen az a cél vezérelte őket, hogy az ilyen hulladékokat ne az erdőkbe, zöldövezetekbe hajigálják ki illegálisan. Többek között hűtőket, számítógépes eszközöket, háztartási kisgépeket, fémhulladékokat lehetett vinni (az idős lakóknak, akik nem tudták megoldani a szállítást, az egyesület tagjai segítettek). Ezeket nagy konténerekbe pakolták, és amint megteltek, az E-Elektra Zrt. elszállította, majd hozta az újabb üres konténereket. Igencsak sűrűn kellett cserélni, hiszen az akció végére 25,3 tonna műszaki- és fém hulladék gyűlt össze. Azt is fontos kiemelni a szervezés szempontjából, hogy nagyon flottul, gördülékenyen zajlott a szemét kipakolása.
A Vak Bottyán utcában, a Tündérkert játszótér mellett helyezték ki a konténereket. A polgárőrök és a rengeteg önkéntes segítő közreműködésével pedig ahogy beálltak az autósok a hulladékkal, néhány perc alatt ki is pakolták azokat, és már jöhetett is a következő. A programon műanyag palackok kupakjait is gyűjtöttek, ezekből 115 zsákravaló lett. Az ÖKO-napon lehetőség volt véradásra is, összesen negyvenhat önkéntestől tudtak vért venni a Vöröskereszt munkatársai. A rendőrség bűnmegelőzési előadást tartott, és kiállítottak egy kukásautót is, amelybe beülhettek a gyerekek.
A rovat további hírei: Közélet
Újabb parkolók létesültek a Kallós Dezső utcában
2024. szep. 02.
Városunkban örökzöld téma a parkolók kérdése, és bár városvezetőink sokszor elmondják, hogy bizony harcot kell folytatni minden új helyért, szerencsére városszerte mindig újabbak létesülnek. Most a Kallós Dezső utcában élők örülhetnek – közel harminc hellyel megint beljebb vannak.
Hétfőn becsengetnek, sokkal nagyobb forgalom várható az iskolák körül
2024. szep. 01.
Egy csapásra megváltozik az életünk szeptember 2-án. És ez mindenkire igaz, azokra is, akinek gyermekei nem mennek hétfőn óvodába vagy iskolába, hiszen nagyságrendekkel és látványosan megváltozik városunk közlekedése és forgalma hétfőtől.
Gyászol a Vasvári iskola, elhunyt Borvendég Attila
2024. aug. 30.
"Nincsenek szavak, csak az űr és a mérhetetlen fájdalom..." – a Vasvári iskola földrajz-történelem szakos tanára tragikus hirtelenséggel vesztette életét. 61 éves volt, nyugodjék békében! Nekrológ.
Vasárnap még nyitva, de hétfőn zár az élményfürdő
2024. aug. 30.
Az ok prózai: a jelentősen lecsökkenő látogatói szám miatt vállalhatatlan költségekkel jár az őszi üzemeltetés. Most vasárnap még lehet fürdőzni, de hétfőtől bezár a létesítmény.
Halaszthatatlan témák a rendkívüli közgyűlésen
2024. aug. 29.
Dunaújváros rendes közgyűlése csak szeptemberben lesz majd, de rendkívüli ügyek és rendkívüli témák bármikor rendkívüli ülés összehívását tehetik szükségessé. Így is történt.
Emelkedő lakásárak Dunaújvárosban is
2024. aug. 28.
Ingatlan- és albérletárak az egekben, hitelpiaci roham, lakhatási válság – mostanában ilyen és ehhez hasonló híreket hallhatunk a hazai ingatlanpiacról. A Creditline elemzése nyomán arra kerestük a választ, ezekből a trendekből mi szűrődött le városunkba.
Boldog 90. születésnap a nagy család körében
2024. aug. 27.
Újabb szépkorú polgárt köszöntött az önkormányzat: Siposné Jánvári Irén, Irénke néni 90 éves lett. A születésnapost Barta Endre alpolgármester és Szántó Péter önkormányzati képviselő köszöntötte otthonában.