Orbán: A baloldal be akarja hozni a migránsokat
Magyarország készen áll, hogy ahol tud, ott segítséget nyújtson Olaszországnak, így ha végre elszánja magát, hogy a határokat megvédi, segítünk, és abban is, hogy az itt lévő migránsokat hazavigyék - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) párttalálkozóján, Rómában. Orbán Viktor szerint a baloldal be akarja hozni a migránsokat.
A kormányfő felszólalásában válaszolt Giuseppe Conte olasz miniszterelnöknek, aki az eseményen korábban azt mondta: a visegrádi országok nem segítenek Olaszországnak a migrációs politikában.
Orbán Viktor közölte: abban viszont nem tud segíteni Magyarország, hogy bárhonnan a területére migránsokat hozhassanak be.
A miniszterelnök kitért rá: az európai egység nagy próbatétel előtt áll, amit a migráció okoz. Vannak ugyanis országok, ahol a migráció sikeres volt, és a népesség egy része már nem a keresztény kultúrához tartozik, így az ő fejükben az van, hogy miként tud együtt élni két teljesen különböző kultúra egy országban. Az európai országok másik részében - így Magyarországon is - azonban "nulla muszlim migráns van" - fogalmazott, hozzátéve: ők azon dolgoznak, hogy ne legyenek ilyen dilemmáik az együttélésről.
Hangsúlyozta: minden népnek joga van eldönteni, kivel akar együtt élni, és ha egy nép úgy dönt, hogy nem akar multikulturális társadalmat, a demokráciában ehhez joga van.
Orbán Viktor szerint több nyugat-európai vezető szerint ha a keresztény többség mellé beengednek attól különböző tömegeket, új társadalom jön létre az összekeveredésből, és magasabb minőségű társadalom alakul ki. Közép-Európa azonban nem így gondolja, mert ebből nem lesz integráció, nem együtt, hanem egymás mellett fogunk élni - mondta.
Arról is beszélt, hogy már a migrációs válság legelején lehetett tudni, hogy 10 migránsból 9 nem menekült, hanem gazdasági migráns. De a baloldalnak van egy szellemi koncepciója, amelynek szolgálatában felhasználja a migrációt: az a célja, hogy Európa hagyja maga mögött a nemzetet és a keresztény életet, és lépjen át egy posztkeresztény korszakba - vélekedett.
Közölte: a baloldalnak érdekeltsége van a migrációban, mert baloldal valójában szavazókat importál, amikor behozza a migránsokat. Azt gondolják, a migránsok sosem fognak egy keresztény alapokon álló politikát támogatni, és ha sokan jönnek, lecsökken, majd megszűnik az esélye, hogy Európában keresztény alapokra politikát építve lehessen többséget szerezni - magyarázta.
A miniszterelnök úgy vélte, az is azt mutatja, hogy aa baloldali politikusok be akarják hozni a migránsokat, hogy újra napirenden van az elosztási kvóta kérdése.
Kérdésre közölte: a Magyarország elleni bosszúhadjárat és nyomásgyakorlás oka, hogy a migráció ügyében nem engedelmeskedünk Brüsszelnek, és megszűnnének a jogállami problémák, ha befogadnánk a migránsokat.
Megjegyezte: "izgalmas napok jönnek a nemzetközi politikában", jön az osztrák, a lengyel választás, Magyarországon önkormányzati választás lesz, és várjuk Olaszországot is, hogy "visszatérjen a klubba".
Orbán Viktor arról is beszélt, hogy Magyarországon az elmúlt években kidolgoztak egy politika- és államelméleti modellt, felépítették a kereszténydemokrata államot. Ez a modell működik és sikeres, a politikai siker nyilvánvaló, hiszen háromszor egymás után kétharmados többséggel nyerték meg a parlamenti választást. A gazdasági életben is meghozta eredményt - tette hozzá. Kifejtette: három pillérre épül ez a modell, ezek a család, a nemzet és a keresztény szabadság. A modell alapja pedig a 2011-ben elfogadott új keresztény alkotmány - közölte.
A családról azt mondta: ez egy férfi és egy nő szövetsége, minden gyermeknek joga van apához és anyához. A kormányfő ismertette a családtámogatási rendszer elemeit, és azt mondta: "ennek ellenére a dolgok nincsenek rendben", mert még mindig sokkal kevesebb gyermek születik, mint amennyire szükség lenne, de ha nem teszünk a negatív demográfiai tendencia ellen, az sosem fordulhat meg.
Kijelentette: nem támogat olyan politikát, amely a hiányzó gyermekeket migránsokkal akarja pótolni. Orbán Viktor a nemzettel kapcsolatban közölte: a nemzet szuverén, nem kényszeríthető semmilyen globális kormányzás törvényei alá, pótolhatatlan érték, amelyet védeni kell. Csak mi mondhatjuk meg, hogy a mi államunk területén ki tartózkodhat - mutatott rá. Hozzátette: mindenhol védik a nemzetet, csak Európában nem, és ezen változtatni kell.
A miniszterelnök a keresztény szabadságot úgy magyarázta, hogy jogunk van megvédeni a saját keresztény életformánkat, szabadok vagyunk, hogy megvédjük azt. Az Európai Bizottság új elnöke olyan portfóliót akar létrehozni, amelynek neve az európai életforma védelme, remélhetőleg ez létre is jön a testületben - tette hozzá.
Orbán Viktor arról is beszélt, hogy az olyan gondolkodásúak, mint "mi Magyarországon és itt Olaszországban", kisebbségben vagyunk az európai politikai elitben, de többségben a nép és az emberek között. Az ellenfeleink nagyok, gazdagok erősek és jól szervezettek, ezért nekünk igazságtalanul nehéz harcot kell vívnunk a jó ügyért - mondta. Hozzáfűzte: ez így is marad, de nem szabad önsajnálatba esni, hanem annak a mondásnak megfelelően kell élni, hogy "bízzál Istenben és tartsad szárazon a puskaport!"
Azt is mondta: érdemes emlékeztetni magunkat, hogy Európát az tette naggyá, adta meg küldetését a világban, hogy kialakítottunk egy olyan életformát, amelyben az ember a munkájával egyszerre szolgálta a saját érdekét, a hazája javát és Isten dicsőségét. Ennek modern formáját kell megtalálni, hogy ismét nagy legyen Európa - vélekedett.
-MTI-
A rovat további hírei: Közélet
Alapítványi összefogás a vasmű macskáiért
2025. okt. 15.
Mint ismert, a vasmű területén több száz kóbormacska él – a terület eddig sem volt biztonságos számukra. A gyár korábbi dolgozói önkéntes alapon élelmezték az állatokat, ám sürgető megoldást igényel az elvadult jószágok helyzete. A Duna Dog Center Alapítvány (DDC) vállalta annak az együttműködésnek a koordinálását, amelyben 100 macska sorsa fordulhat jobbra.
DSTV: lezárult az Urbact projekt
2025. okt. 15.
Az eseményről már olvashattak, most itt a DSTV összeállítása az Urbact projekt Szalki-szigeten rendezett fináléjáról. A nemzetközi program a delegáltak mellett a témával foglalkozó szakemberek, valamint egyetemisták részvételével, szakmai előadásokkal és remek beszélgetésekkel ért véget a közelmúltban. Hangkép.
Ugróiskolák a városrészben: Nagy Gergő ismét alkotott
2025. okt. 14.
Ismét színes alkotásokkal gazdagodott a Római városrész – Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester, a körzet önkormányzati képviselője méltatta Nagy Gergő grafikusművész munkáját, aki további két alkotással lepte meg a körzetben élőket.
Újra lehet pályázni a Bursa-ösztöndíjra!
2025. okt. 12.
Két típusú ösztöndíjra pályázhatnak a felsőoktatásban tanuló, vagy a felvételi előtt álló diákok. A Bursa Hungarica részeként az önkormányzattól akár havi 18 ezer forintos támogatásban részesülhetnek.
Az égi műhelybe távozott Németh István órás
2025. okt. 11.
Generációk ismerték és kedvelték, a szó leghagyományosabb értelmében volt mesterember Németh István: órásként évtizedekig dolgozott a városban, a közösség meghatározó személyiségeként, 70 évesen ragadta el a halál.
Ültetnek és gondoznak, virágosító munkájuk révén szépül a város (galériával)
2025. okt. 10.
Idén már 26. alkalommal hirdette meg az önkormányzat a "Virágos Dunaújvárosért" versenyt – nyolc kategóriában várták a nevezéseket, de ezúttal is díjazták az "Első Fecskéket", valamint a jubiláló virágosítókat is.
Negyven évet ünnepeltek a Bóbitában (galériával)
2025. okt. 09.
Zenés-verses gyermekműsorral ünnepelte fennállása negyvenedik évfordulóját a Bóbita Tagóvoda szerdán délelőtt és a remek hangulatú rendezvényen városunk közvetlen vezetése is részt vett.









