Lehetne akár a kontraverzió tankönyvi példája is – gondolta, s emlékeiben kutatott, hol olvasta korábban. Aztán annyiban hagyta a dolgot, s arról kezdte faggatni emberét, hogy is volt az a történet a lottónyereménnyel. A nagy dumás Géza ugyanis nem oly rég valahogy pénzhez jutott, nem is kevéshez. És minden érdeklődőnek azt mondta, a lottónak köszönhette. Csakhogy tudták róla, sosem lottózik. Amikor ezzel szembesítették, azt találta mondani, hogy kártyán nyerte az örömöt hozó szelvényt. Ennek persze nem volt sok valószínűsége; ugyan melyik zsugás hurcolna magával ilyet? S ha valamely különös véletlen folytán így is lenne, komoly ember sosem fogadná el azt tétként. Az igazi kártyások társadalma ugyanis lenézi azt, aki csak a szerencsében bízik. A tudásra esküsznek. A hibátlan memóriára, az emberismeretre, a számolási készségre. Na meg a fineszre. Nevezhető ez ravaszságnak is…

Fotó:Fortepan

Ha az amúgy elég képtelen mesét, a kártyán nyert lottószelvény történetét a törzskocsmájában, a Zsibbasztóban a nagyemlékű fuvaros, Papp Sanyi annak idején hallja, biztosan halálra röhögi magát. Akár a haverok, a Laczkó kovács vagy a kemény Rozsda. De túl sokáig ezen sem volt idő gondolkodni, mert a szerencsés fickó merész kanyart vett. Kétkedő ismerősének végre egy hihető magyarázattal szolgált: a Margittól volt a pénz. Csakhogy Margit már a múlt. Épp a minap szakítottak, ezért a nagy bánat, ami aztán még olyan filozofikus magasságba emelte a jóembert, hogy eljutott a „jövő sem a régi” következtetésig. És az ő jövője innét tényleg nem a legrózsásabb, hiszen a pénzben és egyebekben dúskáló Margit elvesztése borús időket ígért. De egyáltalán hogy ismerte meg a rátarti asszonyt? És lám, erre a kérdésére Géza ismét megcsillantott valamit elméje pallérozottságából. Azt felelte: Szembejött a véletlen.

Hiába, úgy látszik, van, akiből a szerelmi bánat rejtett tulajdonságot hoz elő. Például a nyelvi egyszerűségét a választékosság váltja fel. Csak ezt történhetett Gézával. Aki az imént ecsetelte hosszan, hogy az érett barackhoz hasonlított asszony mennyi boldog perccel, órával, nappal ajándékozta meg, sőt, hónappal, többel is, mert vagy háromnegyed évig tartott a mámoros időszak. Aztán vége lett. Mint egy villámcsapás, úgy érte őt: Margit csak úgy gondolt egyet, és visszaköltözött Pestre. Ráadásul a pénzt is visszakövetelte. Hiába magyarázta neki Géza, hogy nem kölcsön volt, hanem baráti adomány egy nélkülözőnek. És mert Margit hajthatatlan volt, azt találta mondani: tekintsék munkadíjnak. Erre a sokat látott asszony sem számított. És lendületből pofán vágta a férfit. Akinek, most már ez biztos, a jövője sem a régi… ahogy a jó másfél százada élt német író, Karl Valentin egykor megfogalmazta.