Szomjoltó közkutak

2019. szeptember 1. (vasárnap) 8:14 - Várkonyi Balázs

Az újságoshoz tartottam. Kerülővel, ahogy máskor is. Mehettem volna rövidebb úton, de akadt egy különös, parancsoló szempont: csak azért választottam azt az irányt, hogy útba ejtsem az iskolát, ahol a gyerekeim töltik napjaikat.

Visszaemlékeztem, miként volt, amikor még csak iskolakeresőben jártunk arra. Apa, ez egy szörnyű hely, ismerem! Jaj, dehogy ismerte… ám hagytam, hadd mondja a magáét. És folytatta. A pincében kínzókamrák vannak. Ott sanyargatják a gyerekeket. Aki rossz, kikötik. És így tovább. Mit ki nem talált, hogy megússza. Persze tudta, ezt nem lehet megúszni. Aztán belenyugodott. Iskolás lett, megszerette a sulit, s csak nevetett, amikor néha megkérdeztem, sanyargatták-e… De nem. Egyetlen nap se volt, amikor kikötötték volna. Aztán amikor el kellett köszönni végleg az iskolától, nehéz szívvel tette.

Újabb emlékkép: eltelik jó néhány év, Máramarosban vagyunk riportúton, az Erdélyből az óhazába került tanító néni egykori szolgálati helyeit járjuk végig. Szinérváralja felé araszolunk a nyári melegben. Az egyik kis faluban közkút mellett visz el az utunk, megállítom az autót. Kis fatáblán fakult betűk: Szomjoltó közkút. Fiúcska áll ott, fogja a madzagra akasztott bögrét, merít a vödörből, inna, de bennünket kínál még előtte. Szép magyar szóval szól: Üsmeri kend? – kérdi, és egy hazai énekes lány nevét mondja, nem sokat tudunk a dalairól, de nem ábrándítjuk ki a lelkes pusztinai kisembert.

Mert ő, mint megtudjuk, onnét való, a jóval messzebbre eső Pusztinából, ahol Nyisztor Tinka és harcostársai küzdenek a magyar nyelvű miséért, a magyar oktatásáért, a megmaradásért. És a bögrét tartó, minket kínáló kisember példát ad nyelvi képekből: Ma egyvégtiben fereszti a falut a nap – így fogalmazza meg az istenadta verőfényt. Aztán egyikünknek azt mondja: Van egy hasonló képe magának Pusztinán. Hamar rájövünk, ez azt jelenti, hogy ott él egy ember, aki úgy néz ki, mint útitársam. Elköszönünk. Isten magukkal – mondja.

Épp olyan korú lehetett az a kislegény, aki egyszer mesét rótt füzetébe az „ehetnám” rókáról. Az Erdélyből jött Magdus asszony tanítványa volt, sokadra hátrányos világba beleszületett gyerek. A tanító néni egy mesét mondott nekik a falánk rókáról. A fabula nem nemesült meg a kiskölkök többségének leiratában. Az egyik kisember füzetében szép betűkkel ez állt: Róka koma nagy ehetnám volt. Lukba bebúja, piszkos az orra, nem lehet ám gyere ki.

 Az öreg tanítónőnek elhomályosult a szeme, régi idők jöttek vissza, Udvarhelyre szállt a gondolat, meg Szinérváraljára, aztán Piatra Neamt iskolájába, a falu Karácsonkő magyarul, az is moldvai vidék, s igencsak hátramaradott. De nem ott született a róka komáról az átköltött mese, hanem az áttelepülés után az óhazában, egy csenevész kis faluban, azokban az időkben ott is szegénység volt, meg földre szorított magyarságérzet, borba fojtott tehetetlenség, de a tanítónő tette a dolgát, még akkor is, amikor megöregedett.

Mindjárt becsengetnek az iskolákban. Megnyílnak a szellemi szomjoltó közkutak.

A rovat további hírei: Napraszóló

Dunaújváros mesél: Az ember és a gyár

Dunaújváros mesél: Az ember és a gyár

2020. február 14. (péntek)

Csodálatos kincset talált a DunaújvárosMesélPontHu várostörténeti blog: a Jelenkor című  irodalmi és művészeti folyóirat 1986-os számában Bertha Bulcsu író életútinterjúja olvasható Borovszky Ambrussal, a Dunai Vasmű legendás vezérigazgatójával. Az alábbiakban az interjú bevezetőjét idézzük – kedvcsináló céllal; egy valódi főszereplő szemüvegén át elevenedik meg a városépítés hőskora!

Az acél és a szén városa - angol szemmel

Az acél és a szén városa - angol szemmel

2020. február 05. (szerda)

Szaszkó Istvánnak a Mozgó Világ hasábjain megjelent, Sztálinváros és Komló párhuzamos történetét feldolgozó írt tanulmányát teljes terjedelmében a DunaújvárosMesélPontHu várostörténeti blogon találják az olvasók – az alábbiakban néhány szemelvényt közlünk az összegzésből, bevallottan kedvcsináló céllal!

A közétkeztetés dolgozói nevében…

A közétkeztetés dolgozói nevében…

2020. január 21. (kedd)

Vastag-e a sör “gallérja”, mennyi hús van a főzelék mellett, tiszta-e a kanál, kés, elég erős-e a fekete kávé; elég gyors-e a kiszolgálás az üzemi étkezdékben, – az emberek ezen keresztül mérik le a közétkez­tetés és a vendéglátóipar dolgozói­nak munkáját. Nincs új a nap alatt: a Sztálinváros című lap 1955-ös cikke a DunaújvárosMesélPontHu várostörténeti blogon.

Dr. Senki újra támad: Út a múltba - 2001

Dr. Senki újra támad: Út a múltba - 2001

2020. január 20. (hétfő)

A párosan épített panelháztömbök unatkozva támaszkodnak egymásnak, mint akik már semmi újat nem tudnak mondani a másiknak. A nyári délután napsütésében még szürkébbnek látszik hosszú, vaskos testük: olyanok, mint két őr a vártán...

DunaújvárosMesélPontHu: A 15 éves város

DunaújvárosMesélPontHu: A 15 éves város

2020. január 17. (péntek)

Várostörténeti kalandozás htomi blogján - a poszt az Igaz Szó című lap 1965-ös írását eleveníti fel. Nagyra törő tervek és persze pártállami frázisok - ezzel együtt is kötelező! Dunaújváros mesél!

Mesél a múlt – a cél a közös várostörténeti kalandozás!

Mesél a múlt – a cél a közös várostörténeti kalandozás!

2020. január 15. (szerda)

Hallottak, hallottatok már arról, hogy a Vasgyár legendás vezére, Borovszky Ambrus hintón járta be a gyárat, és alkalmanként  a városba is kihajtatott? Itt a bizonyíték! És itt az idő, hogy közös várostörténeti kalandra csalogassunk minden lokálpatriótát! 

Dr. Senki újra támad: Az ifjú vándor nem pihen (1.)

Dr. Senki újra támad: Az ifjú vándor nem pihen (1.)

2020. január 09. (csütörtök)

"Mintha tegnap lett volna... mármint nem 2019, ahogy január elsején szokták mondani, hanem 1999, amikor a VIVÁ-n Jennifer Lopez- Waiting for tonight c. dala szólt a tévében Kareszék nappalijában a Váci (sugár)úton szilveszterkor, mi meg egyszer csak - óriási petárdazaj közepette - átzúgtunk a 2000-es évbe, és azt hittük, minden más lesz." Nagy visszatérés dr. Senki blogján!