Szomjoltó közkutak

2019. szeptember 1. (vasárnap) 8:14 - Várkonyi Balázs

Az újságoshoz tartottam. Kerülővel, ahogy máskor is. Mehettem volna rövidebb úton, de akadt egy különös, parancsoló szempont: csak azért választottam azt az irányt, hogy útba ejtsem az iskolát, ahol a gyerekeim töltik napjaikat.

Visszaemlékeztem, miként volt, amikor még csak iskolakeresőben jártunk arra. Apa, ez egy szörnyű hely, ismerem! Jaj, dehogy ismerte… ám hagytam, hadd mondja a magáét. És folytatta. A pincében kínzókamrák vannak. Ott sanyargatják a gyerekeket. Aki rossz, kikötik. És így tovább. Mit ki nem talált, hogy megússza. Persze tudta, ezt nem lehet megúszni. Aztán belenyugodott. Iskolás lett, megszerette a sulit, s csak nevetett, amikor néha megkérdeztem, sanyargatták-e… De nem. Egyetlen nap se volt, amikor kikötötték volna. Aztán amikor el kellett köszönni végleg az iskolától, nehéz szívvel tette.

Újabb emlékkép: eltelik jó néhány év, Máramarosban vagyunk riportúton, az Erdélyből az óhazába került tanító néni egykori szolgálati helyeit járjuk végig. Szinérváralja felé araszolunk a nyári melegben. Az egyik kis faluban közkút mellett visz el az utunk, megállítom az autót. Kis fatáblán fakult betűk: Szomjoltó közkút. Fiúcska áll ott, fogja a madzagra akasztott bögrét, merít a vödörből, inna, de bennünket kínál még előtte. Szép magyar szóval szól: Üsmeri kend? – kérdi, és egy hazai énekes lány nevét mondja, nem sokat tudunk a dalairól, de nem ábrándítjuk ki a lelkes pusztinai kisembert.

Mert ő, mint megtudjuk, onnét való, a jóval messzebbre eső Pusztinából, ahol Nyisztor Tinka és harcostársai küzdenek a magyar nyelvű miséért, a magyar oktatásáért, a megmaradásért. És a bögrét tartó, minket kínáló kisember példát ad nyelvi képekből: Ma egyvégtiben fereszti a falut a nap – így fogalmazza meg az istenadta verőfényt. Aztán egyikünknek azt mondja: Van egy hasonló képe magának Pusztinán. Hamar rájövünk, ez azt jelenti, hogy ott él egy ember, aki úgy néz ki, mint útitársam. Elköszönünk. Isten magukkal – mondja.

Épp olyan korú lehetett az a kislegény, aki egyszer mesét rótt füzetébe az „ehetnám” rókáról. Az Erdélyből jött Magdus asszony tanítványa volt, sokadra hátrányos világba beleszületett gyerek. A tanító néni egy mesét mondott nekik a falánk rókáról. A fabula nem nemesült meg a kiskölkök többségének leiratában. Az egyik kisember füzetében szép betűkkel ez állt: Róka koma nagy ehetnám volt. Lukba bebúja, piszkos az orra, nem lehet ám gyere ki.

 Az öreg tanítónőnek elhomályosult a szeme, régi idők jöttek vissza, Udvarhelyre szállt a gondolat, meg Szinérváraljára, aztán Piatra Neamt iskolájába, a falu Karácsonkő magyarul, az is moldvai vidék, s igencsak hátramaradott. De nem ott született a róka komáról az átköltött mese, hanem az áttelepülés után az óhazában, egy csenevész kis faluban, azokban az időkben ott is szegénység volt, meg földre szorított magyarságérzet, borba fojtott tehetetlenség, de a tanítónő tette a dolgát, még akkor is, amikor megöregedett.

Mindjárt becsengetnek az iskolákban. Megnyílnak a szellemi szomjoltó közkutak.

A rovat további hírei: Napraszóló

Sarkamban öt év

Sarkamban öt év

2019. október 06. (vasárnap)

Emlékszem, akkor is szép őszi nap volt. Megérkeztem Dunaújvárosba. Új feladatra szegődtem. Ez avval is járt, hogy emléktáram porosodó darabjait ki kellett tisztogatnom. Mert sok idő telt el azóta, hogy a városhoz valami módon közöm volt: barátok, meghívások, hétvégi szeánsz egy szamizdatindítás okán – alkalom a kapcsolatépítésre. Aztán az idő másfelé sodorja a szereplőket.

Bözsi néni a Delikáteszben

Bözsi néni a Delikáteszben

2019. szeptember 29. (vasárnap)

A raktáros asszony, Börzseyné határozott léptekkel tartott a „Rómaiban” az egyik kövérház felé. Ott nyílott meg a Delikátesz bolt. Először nem tudta azonosítani a delikátesz-miféleséget, de az igen olvasott Dani kolléga fölvilágosította: finomságok üzlete, különlegességek boltja. Bár ő a szokásos kenyér-vaj-tej-párizsi beszerzőútjaira volt hitelesítve – semmi luxus, csak ami az egyszerű munkásasszonynak kell –, most mégis úgy gondolta, neki is kijár valami finomság.

Nagyné kapavágása

Nagyné kapavágása

2019. szeptember 22. (vasárnap)

A nevezetes eseményre, az ünnepélyes kapavágásra 1956 kora őszén került sor. Egészen pontosan szeptember 19-én. Várostörténeti jelentősége volt! Valóban az, hiszen egy új ipari létesítmény, a szalmacellulózgyár építésének előhírnöke volt. Az pedig munkahelyeket teremtett, s nem mellékesen Újváros presztízsét erősítette.

A nullává nem lett ember

A nullává nem lett ember

2019. szeptember 15. (vasárnap)

Mi a csuda lehet egy ajtón a házmester-luk? Aztán miféle a bagolyműszak? Emlékszem, először csak a türelmetlen kíváncsiság vezetett, hogy végére járjak, mit rejtenek e szavak. Aztán rájöttem: a könyv, amelyet olvasok, sokkal több nyelvi fordulatot kínál föl, mintsem hogy leragadhatnék egyes szavakon.

Szembejött a véletlen

Szembejött a véletlen

2019. szeptember 08. (vasárnap)

Már a jövő sem a régi. Ezt a bizarr mondatot Géza préselte ki magából, miután szerelmi bánatának borús részleteit megosztotta ismerősével a sarki presszóban. Az ismerős csak bólogatott. Közben azon eszelt, vajon a nem túl olvasott Géza hogyan talált ki ilyen különös bölcsességet.

1526, úton a végzet felé

1526, úton a végzet felé

2019. augusztus 25. (vasárnap)

Laji, a kanászlegény megállt. Erősen fülelt. Mintha morajlana valami a távolban. De hogy mi, abban dűlőre nem jutott, így aztán ostorával csapott egyet, és a kesedisznóival indult a kövérebb fű irányába.

Ünnepidőben

Ünnepidőben

2019. augusztus 19. (hétfő)

Jól van, fiam, nem haragszunk, nem haragszunk. – Mi sem, felség, mi sem, felség. Egy fordulat a király és a furfangos juhász párbeszédéből. Az eltüsszentett birodalom című mesejátékban figyelt föl rá a keresztfiam. Nem hagyta nyugodni a dolog: ilyen pimaszul lehetett beszélni egy királlyal?