Véget ért egy nagy sorozat!

spigott - 2019. szeptember 27. 13:01

Több mint két év után szenvedett vereséget a Karmacsi Autó FC gárdája a városi kispályás labdarúgó bajnokság Acerbis Osztályában.

Két találkozóval folytatódott csütörtökön este a városi kispályás labdarúgó bajnokság Acerbis Osztályának negyedik fordulója. A DLSZ Arénában lejátszott mérkőzéseken először az idei szezonban még hibátlan Ködi Generál Kft. gárdája lépett pályára a közelmúltban még nemzetközi színtéren jeleskedő Karmacsi Autó FC ellen. Csehi Tamásék alaposan meg is lepték a címvédőt, már az első félidő után 2-0-ra vezettek, s hiába igyekezett a Karmacsi, a 27. percben már hárommal ment kihívója. Nem sokkal később megtörte gólcsendjét a bajnok, ám erre is volt válasza a Ködi Generálnak, mely Csehi második találatával biztosította be sikerét, s fosztotta meg két és fél éves veretlenségétől a Karmacsi együttesét.

Kép: DO-archív

A forduló utolsó mérkőzésén a második SZP-Asztalos igyekezett tartani a lépést az éllovassal, ám ehhez muszáj volt legyőznie a Solarwelt-Dunabiztos gárdáját. Sokáig úgy tűnt, hogy ez össze is jön Sági Józseféknek, akik 1-1-es első félidőt követően két góllal megléptek ellenfelüktől, ám a Dunabiztos nagy hajrát nyitott, s az utolsó bő tíz percben kétszer is bevette az "asztalosok" kapuját, így az egyik pontot elrabolta a tabella második helyezettjétől.

Eredmények

Ködi Generál Kft. – Karmacsi autó FC 4-2 (2-0)
SZP-Asztalos SE – Solarwelt-Dunabiztos 3-3 (1-1)

Az Acerbis Osztály állása a 4. forduló után: 1 Ködi Generál Kft. 12 pont, 2. SZP-Asztalos 9 pont, 3. Dunaferr 6 pont, 4. Solarwelt-Dunabiztos 4 pont, 5. Hardferr Bau Kft. 6. Fejó-Therm Kft. 3 pont, 7. Karmacsi Autó FC 3 pont, 8. Szil-Ker Ablak 1 pont, 9. GBB Zrt. 0 pont.

A rovat további hírei: Sport

Rangadó előtt a vízilabdázók

Rangadó előtt a vízilabdázók

2025. okt. 31.

Az Eger elleni mérkőzésen ugrik a Fabó Éva Sportuszoda medencéjébe a DFVE női vízilabda csapata a bajnokság újabb fordulójában ma este hét órától.

DSTV: kiváló eredmények Ősi Tamástól

DSTV: kiváló eredmények Ősi Tamástól

2025. okt. 30.

A tavalyi Világkupa-siker után ezúttal az Európa Kupa lengyelországi állomásán ért el remek eredményt városunk kiváló erőemelője, Ősi Tamás. A napokban ismét ellátogattunk a sportolóhoz. Hangkép.

Bravúros DKKA-siker a sportcsarnokban

Bravúros DKKA-siker a sportcsarnokban

2025. okt. 30.

A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia U18-as csapata szép győzelmet aratott, az U20-asok viszont szoros csatában kaptak ki a Budaörstől a korosztályos bajnokságok szerdai fordulójában.

Továbbra is a világ élmezőnyében a dunaújvárosi tornászok (galériával)

Továbbra is a világ élmezőnyében a dunaújvárosi tornászok (galériával)

2025. okt. 29.

Hazatértek a DKSE tornászai a Jakartában megrendezett világbajnokságról és szerdán második otthonukban, a Pap Zoltán Tornacsarnokban várta és köszöntötte őket a szakosztály és városunk vezetése is.

Még vereségből van több az Andersenben

Még vereségből van több az Andersenben

2025. okt. 29.

A mezőny második felében állnak eddig a dunaújvárosi csapatok a jégkorongozók Andersen Ligájában.

Gólzáporos DFVE-siker

Gólzáporos DFVE-siker

2025. okt. 29.

Negyvenegy találatot hozó mérkőzésen győzte le a III. Kerületi TVE gárdáját a DFVE női vízilabda csapata a Fabó Éva Sportuszodában kedden este.

Három meccsen két győzelem

Három meccsen két győzelem

2025. okt. 28.

A Dunaújvárosi Kohász amatőr jégkorongozóinak három együttese is megmérette magát az OB IV-es pontvadászat legutóbbi hétvégi fordulójában.