Veretlenek csatája

doszerk - 2019. szeptember 19. 18:00

A DAB és a DEAC is két-két győzelemmel áll az Erste Ligában a két gárda péntek esti dunaújvárosi találkozója előtt.

Jól kezdte az Erste Liga 2019/2020-as szezonjának küzdelmeit a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata, mely az első fordulóban a Fehérvári Titánok otthonában aratott 7-1-es győzelmet, majd a második játéknapon a Gyergyói HK-t múlta felül 4-2-re a Dunaújvárosi Jégcsarnokban. Az előttünk álló hétvégén újabb dupla meccs vár Miroslav Ihnacak tanítványaira, akik pénteken este hat órától a DEAC, míg vasárnap délután öttől Fehérvári Titánok együttesét látják vendégül a jégcsarnokban.

Acélbikáink azonban egyelőre csak a közvetlenül előttük álló feladattal, a DEAC elleni találkozóval foglalkoznak, ami egyáltalán nem ígérkezik egyszerűnek. Együttesünk pénteki vetélytársa a tavalyi szezonban bronzérmet szerzett a sorozatban, s az idei pontvadászatot is jól kezdte, ugyanis előbb a Fehérvári Titánok, majd a Gyergyói HK ellen is 3-2 arányban tudott nyerni, így a mieinkhez hasonlóan hat szerzett ponttal állnak a tabellán.

Érdekesség, hogy mindkét csapatban vannak olyan játékosok, akik az előző szezonban még pénteki vetélytársukat erősítették. A debrecenieknél szerepel ugyanis idén Léránt René, valamint Mestyán István is, míg Kovács Bronson Zoltán, Nico Vuorijärvi, Silló Arnold és Hugo Turcotte a DEAC mezét cserélte idén dunaújvárosira. Utóbbi játékos egyébként nagyon várja már a holnapi összecsapást, s mint azt érdeklődésünkre elárulta, csak a győzelemmel lenne elégedett hazai pályán.

Képek: DO-archív

Nehéz mérkőzésre számít együttesünk szakvezetője, Miroslav Ihnacak, ám a szlovák szakember is bízik abban, hogy sikerül itthon tartaniuk a három pontot.

"Nem láttuk még élőben játszani a Debrecent, szóval sokat azért még nem tudunk róla, de az biztos, hogy kemény meccs előtt állunk. Ez persze nem meglepő, a ligában minden meccsen meg kell dolgozni a sikerért, s most sem lesz másként, mindenkinek készen kell állnia a találkozóra, keményen kell küzdenünk, s száz százalékot kell nyújtanunk ahhoz, hogy újabb győzelemnek örülhessünk. Németh Péter szerencsére letöltötte eltiltását, visszakerül a csapatba, így a fiatalokkal együtt négy sorral tudunk nekivágni a pénteki összecsapásnak" – fogalmazott a DAB szakvezetője.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: fiatalok sikerei

DSTV: fiatalok sikerei

2025. máj. 09.

Remekül szerepelt a közelmúlt nemzetközi versenyein a DKSE úszója, Kovács-Seres Hunor. A fiatal dunaújvárosi tehetség az ibizai világkupán is letette a névjegyét a felnőttek között, majd a ciprusi Európa-kupán már a dobogóra is felállhatott, miután a harmadik helyen végzett a felnőttek 10 kilométeres mezőnyében. Hangkép.

Nehéz csata vár a DKKA együttesére

Nehéz csata vár a DKKA együttesére

2025. máj. 09.

A bronzéremre hajtó DVSC otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt női együttese szombaton este hat órától.

A férfi vízilabda-válogatott nehéz, a női könnyebb csoportba került

A férfi vízilabda-válogatott nehéz, a női könnyebb csoportba került

2025. máj. 08.

A magyar válogatottak közül a férfi nehezebb, a női pedig könnyebb csoportba került a szingapúri vizes-világbajnokság vízilabdatornáin.

Egri előny a vízilabdázók bronzcsatájában

Egri előny a vízilabdázók bronzcsatájában

2025. máj. 08.

A mérkőzés első felében sokkal pontosabb Eger végig vezetve győzte le női vízilabdázóinkat, s került előnybe a három nyert találkozóig tartó bronzcsata első felvonása után.

Remek hangulatú versenyre készülnek

Remek hangulatú versenyre készülnek

2025. máj. 07.

Immáron harmadik alkalommal rendezik meg a Koós Katalin Ajándék Kupát, melynek ezúttal az egyetem sportcsarnoka ad otthont szombaton délelőtt kilenc órától.

DSTV: Öböl Kupa a horgászoknál

DSTV: Öböl Kupa a horgászoknál

2025. máj. 07.

Újra megrendezte az Öböl Kupa elnevezésű versenyét a Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület. Hangkép.

Pofonokból ezúttal sem lesz hiány

Pofonokból ezúttal sem lesz hiány

2025. máj. 07.

Huszonhat mérkőzéssel várja a küzdősportok kedvelőit a VII. Nemzetek Csatája elnevezésű küzdősport gála a Dunaújvárosi Sportcsarnokban szombaton este.