A sztálintalanítás útja

2019. október 20. (vasárnap) 8:48 - Várkonyi Balázs

1950 tavaszának eufóriájától ’56 komor őszéig eljutni Újvárosban nem volt oly nehéz. Először is a „nép ellenségével” való leszámolást kellett tökéletesíteni. Megtörtént: a helybéli kisipar jószerével felszámolva, a kulákbélyegek a módosabbakra illően ráütve, földjeik, házaik, gazdaságaik hiánytalanul rekvirálva, a hangadók elűzve, a veszélyes egyedek internálva, a gyanús elemek kitelepítve, asszonyostól, gyerekestől, ahogy kell.

Szóval a diktatúra motorja zakatolt. Az azt elszenvedők haragja pedig gyűlt. Az Óvárosban egyre nőtt a feszültség. Mozgalmat szerveznek a kitelepítettek és a politikai okokból kisemmizettek megsegítése érdekében.

Ahogy telnek az évek, a kettészakadt település lakói egy dologban szép lassan egységesülnek: egyformán nő körükben az elégedetlenség, az új telepeseknek és az őslakosoknak egyaránt elegük lesz a folytonos ígéretekből, a kiszolgáltatottságból. A hamu alatt izzik a parázs, a városvezetőknek, a hatalom helyi „sáfárainak” fejében azonban nem szólalt meg a vészcsengő. Az „új várost építünk”, meg a „nehézipar vezércsillaga” jelszavak s a kétségtelen eredmények elaltatták a veszélyérzetüket. Csakhogy a betelepülőkben lassan elmúlt az életkezdés öröme, megnőtt az elégedetlenség: megcsömörlöttek a gyomorfogató, hamis propagandától, és a boldog jövő ígéretét a szűkös élet valóságával szembesítették.

’56 tavaszától az értelmiségiek és munkások zajos vitaesteken együtt utasítják el a vezetői önkényt. A legradikálisabbak, a hangadók már a politikai és gazdasági változások követeléséig jutnak el. A népi kollégisták nyári találkozóján a felszólalók némelyike kemény vádakkal illeti a pártvezetést, és egy új népi forradalom szükségét fogalmazzák meg. Aztán elérkezik október 16-a: a városi tanács ülésén késhegyre menő vita alakul ki arról a követelésről, hogy változtassák meg a Sztálin út nevét. Aztán az egyik tanácstag, Csendes István már a város átkeresztelését veti fel. A Sztálinváros név eltörlése persze hatalmas vitát gerjeszt, mert bár titokban jószerével mindenki egyetértett volna ezzel, de az óvatosságjelző megszólal: országos botrány lehet ebből. A megrémült városvezetés, hogy időt nyerjen, a „fontos kérdés” eldöntésére bizottságot jelöl ki, s a vitát elnapolja.

A „sztálintalanítás” pár nap múlva bekövetkezik. A város megmutatja igazi karakterjegyét: a szabadságvágyat és a bátorságot. A hatalom képviselői értetlenül, döbbenettel fogadják a hírt: a pesti forradalom példáját követve a „szocialista mintaváros” munkástársadalma, polgársága és értelmisége is fölkelt az önkény ellen. „… A néppel nem lehet sokáig büntetlenül játszani! Előbb vagy utóbb megelégeli a jármot, az önkényt. … Előbb vagy utóbb, de fellázad, s keserves leckét ad a történelemből azoknak, akik rosszul tanulták meg az ezeréves leckét” – fogalmazza meg a helybéliek többségének érzését egy újvárosi fiatal, Durmits Árpád a pentelei lap, az Igazság hasábjain.

Ha történelmileg rövid időre is, de a városlakók sorsukat a saját kezükbe vették.

A rovat további hírei: Napraszóló

Levélre várva

Levélre várva

2019. november 17. (vasárnap)

A férfi kezébe vette a könyvet. Belelapozott. Ahol kinyílt, olvasta. A véletlen ezt a mondatot lökte szeme elé: „Hegedűmet az oroszok ellopták, nem volt kedvem tovább folytatni a hegedülést, helyette zongorázni tanultam.”

Pentele és a Spárta-példa

Pentele és a Spárta-példa

2019. november 10. (vasárnap)

Az öreg tanár a karosszékében ült, közel a kisszoba ablakához. Ott kora délután még a fogyó novemberi fény elegendő az olvasáshoz. És onnét a könyvespolc is könnyen elérhető, legalábbis a szélső szektor, ahol a historikus művek lapulnak. Fölvette a keze ügyébe eső könyvet, amit már ebéd előtt kinézett magának, s odakészítette, célirányosan, a november 7-ei privát megemlékezéshez.

Pentele példát ad…

Pentele példát ad…

2019. november 04. (hétfő)

Akkor még csak két napja volt, hogy emlékezők sokasága indult a temetőbe, az egykor volt szeretteihez. A halottak napja az egyik évben épp olyan, mint az előzőben, vagy akár a következőben, de 1956-ban minden másképp látszott.

A kegyelet napjai

A kegyelet napjai

2019. november 01. (péntek)

Anyám fogja a kezem, melengeti az októberi szélben, ballagunk a templomba, az övéihez, nem mondta, hogy tartsak vele, magam jelentkeztem, hogy szívesen elkísérem, ne egyedül menjen a fontos ünnepen, a reformáció emléknapján.

Eltaposás-sikermutató, ’56

Eltaposás-sikermutató, ’56

2019. október 27. (vasárnap)

Megkezdődik 1956 októberének utolsó hete. Pentele polgárainak többsége fölvillanyozva a fővárosból jövő hírek által. Népgyűlés – követelésekkel. Vissza a település ősi nevét! A vasműről levenni a Sztálinbélyeget!

Sarkamban öt év

Sarkamban öt év

2019. október 06. (vasárnap)

Emlékszem, akkor is szép őszi nap volt. Megérkeztem Dunaújvárosba. Új feladatra szegődtem. Ez avval is járt, hogy emléktáram porosodó darabjait ki kellett tisztogatnom. Mert sok idő telt el azóta, hogy a városhoz valami módon közöm volt: barátok, meghívások, hétvégi szeánsz egy szamizdatindítás okán – alkalom a kapcsolatépítésre. Aztán az idő másfelé sodorja a szereplőket.

Bözsi néni a Delikáteszben

Bözsi néni a Delikáteszben

2019. szeptember 29. (vasárnap)

A raktáros asszony, Börzseyné határozott léptekkel tartott a „Rómaiban” az egyik kövérház felé. Ott nyílott meg a Delikátesz bolt. Először nem tudta azonosítani a delikátesz-miféleséget, de az igen olvasott Dani kolléga fölvilágosította: finomságok üzlete, különlegességek boltja. Bár ő a szokásos kenyér-vaj-tej-párizsi beszerzőútjaira volt hitelesítve – semmi luxus, csak ami az egyszerű munkásasszonynak kell –, most mégis úgy gondolta, neki is kijár valami finomság.