Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Egész héten drámáznak

Vass Ádám - 2019. október 17. 15:52

Újabb témahét zajlik a Széchenyi Gimnáziumban és ezúttal a drámáé a főszerep. Pontosabban a diákoké, akik különböző színdarabokban játsszák el Shakespeare műveinek hőseit.

Szerdán a Vízkereszt, vagy amit akartok című Shakespeare mű körül forgott a világ a Széchenyi István Gimnázium és Kollégiumban. Drámás témahetet tartanak ugyanis az iskolában, a Szín-Játék napján pedig az angol irodalom egyik mesterműve volt porondon. Ezen a napon a diákok álltak színpadra, tanáraik és diáktársaik előtt, hogy saját értelmezésüket mutassák be nekik. A hosszú előkészületeket igénylő produkcióhoz Fejér megyéből, Tolna megyéből, Bács-Kiskun megyéből is érkeztek iskolai csapatok, akik közös előadást hoztak létre a Bajor Gizi Színészmúzeum ajánlása alapján.

A szerdai színjátszáson kívül hétfőn a kilencedikesek számára interaktív előadásokat szerveztek. Ezeken a foglalkozásokon egy kérdést, vagy történetet jártak körbe a drámatanárok a diákokkal közösen és mindannyian gondolataikkal alakíthatták az eseményeken, improvizálhattak és kérdéseket tehettek fel, hogy ilyen módon gördüljön tovább az egyedi sztori. A tréning vezetői, Rábavölgyi Tamás és Borsos Luca voltak.

A rovat további hírei: Kultúra

DSTV: zenei sorozatot szervezett az ICA-D

DSTV: zenei sorozatot szervezett az ICA-D

2025. dec. 01.

A kortárs zenének szentelt sorozatot a mögöttünk hagyott hónapban a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D), derül ki a DSTV összegzéséből. A program egyik elemeként Nagy Ákos zeneszerző beszélgetéssel körített lemezbemutatójának adott otthont az intézmény. Hangkép.

 

Játék műfaji határok nélkül a könyvtárban

Játék műfaji határok nélkül a könyvtárban

2025. nov. 30.

Jazz a könyvtárban címmel folytatódik a József Attila Könyvtár társművészeti sorozata, a koncertre kedden várják a műfaj szerelmeseit nagy szeretettel és két kiváló muzsikussal.

DSTV: ezer szín a Bartók aulájában

DSTV: ezer szín a Bartók aulájában

2025. nov. 29.

A természet, és de pláne a természetfotók iránt érdeklődőknek feltétlenül érdemes ellátogatni a Bartók Kamaraszínház aulájába, derül ki a DSTV összegzéséből. Az ott látható kiállítás keretében a Mezőföld Természetfotó Egyesület 11 tagja mutatkozik be – lenyűgöző képekkel. Hangkép.

DSTV: széktárlat a múzeumban

DSTV: széktárlat a múzeumban

2025. nov. 26.

Különleges vándorkiállítás érkezett az Intercisa Múzeumba, derül ki a DSTV összegzéséből. A Néprajzi Múzeum tárlata a rendkívül egyszerű, ámde hihetetlenül összetett és változatos tárgyak, a székek világába kalauzolja az érdeklődőket. Székfoglaló hangkép.

 

Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "A boldogság ügynöke"

Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "A boldogság ügynöke"

2025. nov. 23.

Vajon mérhető-e az emberi boldogság? A bhutáni-magyar rendezőpáros filmje egy negyvenes éveiben járó "boldogságügynök", Amber Gurung életét követi nyomon. Újabb különleges alkotással folytatódik a KineDok sorozata kedden – a közelgő ünnepek előtt de pláne kihagyhatatlan!

MMK: irodalmi teadélután

MMK: irodalmi teadélután

2025. nov. 22.

Folytatódik az Írisz Versszínpad sorozata a Munkásművelődési Központ színháztermében hétfőn délután.

DSTV: József Attila nyomában

DSTV: József Attila nyomában

2025. nov. 22.

Formabontó irodalmi esttel várták az érdeklődőket a József Attila Könyvtárban, derül ki a DSTV összegzéséből. "Szívünkből suhanó szelek" címmel a József Attila 120 emlékév kapcsán Prieger Zsolt és Nagy Katica verses, zenés előadása emlékezett a költőre. Hangkép, verstár.