Elismerésben részesültek a legkiválóbb tűzoltók
A közgyűlés a Dunaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, illetve a Dunaújvárosi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság kiemelkedően teljesítő személyi állományának jutalmazására és tevékenységük elismeréseként ötmillió forint céltámogatást biztosított.
Vizi Ignác tűzoltó ezredes köszöntötte a jelenlévőket. Átadta Magosi Lajos tűzoltóezredes, a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetőjének jókívánságait, aki egyéb hivatalos elfoglaltságai miatt nem tudott eljönni erre a díjátadóra. Vizi Ignác megköszönte a városvezetésnek a támogatást és azt kívánta, hogy az önkormányzattal való példaértékű együttműködésük a jövőben ilyen jól működjön. A jutalmakat idén is Cserna Gábor polgármester adta át, aki köszöntő beszédében elmondta, a közbiztonság kérdése, mint mondta nagyon fontos kérdés a városlakók életében és ezt az önkormányzat is kiemelt helyen kezeli. Mint mondta a város közbiztonsága jó kezekben van, legyen szó városi nagyrendezvényekről vagy a dolgos hétköznapokról netán jogszabályi előkészítésről, a tűzoltók kiválóan végzik a munkájukat. Ezért is döntöttek az ötmillió forintos támogatás mellett, melyet idén is örömmel nyújt át az arra érdemeseknek.
A polgármester elmondta, hogy lehetőség szerint a jövő évi költségvetésben is helyet biztosítanak ennek a keretösszegnek, hiszen ezzel az állomány áldozatos munkáját ismerik el. A katasztrófavédelem nevében Vizi Ignác ezredes megköszönte a városvezetésnek a támogatást és azt kívánta, hogy az önkormányzattal ápolt jó kapcsolatuk a jövőben is megmaradjon. Ezután következett az elismerések átadása, mely után Vízi Ignác azt kérte az állomány tagjaitól, hogy munkájukat a jövőben is ugyanígy folytassák.
A rovat további hírei: Közélet
Színes trafóház-festés a méhlegelő mellett
2025. okt. 21.
Nagy Gergő neve már ismerősen cseng a városlakók körében – a fiatalember a dunaújvárosi trafóházak külsejét tölti meg élettel. A Béke városrészben is dolgozott a közelmúltban – míg a napokban a Lajos király körútnál álló „dobozt” öltöztette fel. Pappné Grabant Ilona önkormányzati képviselő hálás a fiatal művész munkájáért, alkotásai sokak arcára csalnak mosolyt.
Nemes akció, három díj, rengeteg nyertes
2025. okt. 21.
Idén is remekül sikerült a Jót, szívből – Dunaújvárosért akciócsoport és a Decathlon Dunaújváros csapatának közös takarítási megmozdulása. Ahogy arról már korábban olvashattak, a sok önkéntes munkája nyomán rengeteg szeméttől szabadult meg a város.
Még mindig népszerű a közösségi lomgyűjtés
2025. okt. 20.
Kitalálták, megszervezték, működik – Dunaújvárosban a lomtalanítás új rendszerének már komoly hagyománya van. Az őszi eseménysorozat folyatódott, a Béke városrész több pontján konténerekkel várták a lakosságot múlt szombaton. Az érdeklődés még mindig töretlen – újra megteltek a hulladékgyűjtők.
Sokan keresték fel „ABolhapiacot” vasárnap
2025. okt. 20.
Az évek során rendkívül népszerűvé vált a kezdeményezés, amely mostanára már nevet is váltott. Nem meglepő, hogy a legutóbbi alkalommal is minden árusítóhely, no meg persze sok-sok eladásra kínált használati és ajándéktárgy is gazdára talált.
Az óvodások is tesznek a zöldebb jövőért
2025. okt. 20.
Dunaújvárosban az URBACT projekt részeként a gyakorlatban is megvalósulnak azok a bizonyos "zöld gondolatok". Például két városi tagóvodában, az Aranyalmában és az Eszterláncban a gyerekeket is bevonták a komposztálásba.
Tíz ellenzéki város vezetése fogott össze
2025. okt. 17.
A szorosabb szövetség és a sikeres érdekérvényesítés reményében nyár végén találkozott és egyeztetett tíz megyei jogú város ellenzéki polgármestere. A napokban megszülettek a szövetség közös alapelvei, amelyek a Megyei Jogú Városok Szövetségének ülésén már kormánypárti politikusok elé is kerültek.
Közgyűlés: több pénzhez jutottak a város intézményei a döntések révén
2025. okt. 16.
Tizenhét témát nyílt ülésen, míg kettőt zárt ajtók mögött tárgyalt Dunaújváros közgyűlése a csütörtöki ülésén. A tanácskozás helyszíne az Almási Zsolt terem volt.









