Novemberben érkezik a nyugdíjprémium és a nyugdíjkiegészítés
Novemberben érkezik a minden eddiginél magasabb összegű nyugdíjprémium és az egyszeri nyugdíjkiegészítés, egy átlag nyugdíjas novemberben összesen 30 ezer forinttal kaphat többet, mint az előző hónapokban - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma kedden az MTI-vel.
A közlemény szerint Magyarország történetében ez a harmadik év, hogy a gazdaság jó teljesítményének köszönhetően nyugdíjprémiumot fizet a kormány, és már az erről szóló kormányrendelet is megjelent. A kormány úgy gondolja, hogy az időseknek is részesülniük kell a gazdasági növekedés eredményeiből, hiszen egy életet ledolgoztak ezért az országért - tették hozzá.
A tájékoztatás szerint idén novemberben minden eddiginél magasabb összegű lesz a nyugdíjprémium, amelyet minden nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban részesülő - mintegy 2,5 millió - embernek fizetnek ki. A nyugdíjprémium maximális összege 22 ezer forint, átlagos összege pedig 20 ezer forint lesz. Nyugdíjprémiumra azok az öregségi nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban részesülők jogosultak, akik a kormányrendeletben felsorolt más ellátások valamelyikében 2019. novemberében részesülnek, ideértve azokat is, akiknek az ellátását 2018. december 31-ét követően állapították meg - közölte a tárca.
Közölték azt is, hogy a nyugdíjasok a nyugdíjprémiummal együtt megkapják az egyszeri nyugdíjkiegészítést is, amelynek célja a nyugdíjak inflációkövető emelése és ezzel vásárlóértékük megőrzése. Ennek összege idén átlagosan 10 ezer forint lesz.
Egy átlag nyugdíjas novemberben 30 ezer forinttal kaphat többet, mint az előző hónapokban. A kifizetés a novemberi nyugdíj kézbesítésével egyidejűleg történik majd, a banki átutalás pedig november 12-én lesz. Mostanra már a 9 ezer forintos rezsiutalványt is megkapták a nyugdíjasok, amelyet jövő év március végéig lehet felhasználni - írta az Emmi.
-MTI-
A rovat további hírei: Közélet
Hadd éljenek még tovább a városi fák…!
2025. már. 08.
A klímakatasztrófa árnyékában különösen aktuális témával folytatta ismeretterjesztő sorozatát az ÖKO-Klub Dunaújváros közössége. Mi takar a faápolás fogalma? Kiből és de pláne miért lesz faápoló? A válaszokat a Városháza "A" épületének földszinti tanácstermében hallhattuk még múlt csütörtökön.
Vállalkozásfejlesztési stratégiák – workshop a kamarában
2025. már. 08.
Aktuális és zsebbevágó témával folytatja a workshopok sorozatát a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara (DKIK): a kis- és középvállalkozások képviselői számára szervez tanácskozást a vállalkozásfejlesztés lehetőségéről jövő szerdán. Még lehet regisztrálni!
Boldog, szép, virágos nőnapot kívánunk minden hölgy olvasónknak!
2025. már. 08.
Kedves lányok, hölgyek, asszonyok! A Dunaújváros hetilap, a DSTV és a DO teljes stábja nevében boldog, mosolygós, szép és virágos nőnapot kívánunk! A hajtás után Pintér Tamás polgármester ünnepi köszöntőjét olvashatják!
Nyugodjon békében, mesternő!
2025. már. 07.
Dunaújváros önkormányzata mély megrendüléssel tudatja, hogy 94. életévében elhunyt városunk díszpolgára, Wünsch Lászlóné Tomcsányi Éva. Élete, pályája összeforrt a várossal és a tánccal. Nekrológ.
A kéréseknek eleget tesznek
2025. már. 07.
A város fejlesztése folyamatos, ami nem is történhetne másképpen, mint a lakosság igényeit meghallgatva. Szabó Zsolt nem csupán alpolgármesterként, hanem a 6-os választókerület képviselőjeként is azon dolgozik, hogy az itt élőket ápolt környezet fogadja.
DSTV: mindenki másképp gyászol
2025. már. 07.
Modern világunkban még mindig vannak olyan témák, amelyek tabunak számítanak, derül ki a DSTV összegzéséből. Ilyen például a veszteségek megélése, a szeretteink elvesztése, egyszerűbben megfogalmazva a gyász. Léteznek olyan szakemberek, akik segítenek. Hangkép.
Nyílt levél dr. Mészáros Lajos országgyűlési képviselőhöz
2025. már. 06.
A szolidaritási adó kapcsán nyílt levélben fordult Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester dr. Mészáros Lajos országgyűlési képviselőhöz azért, hogy felhívja a figyelmét arra, hogy a különféle elvonások helyett Dunaújváros fejlődésének támogatására volna szükség. A levelet betűhíven közöljük.