Remek siker Újpesten

doszerk - 2019. október 18. 20:14

Hátrányból fordítva aratott 3-1-es győzelmet az Újpest vendégeként a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.

Az UTE elleni fővárosi mérkőzéssel folytatta az Erste Liga alapszakaszának küzdelmeit ma este hat órától a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata. Miroslav Ihnacak tanítványaira nagyon nehéz feladat várt a bajnokságot rosszul kezdő, de azóta egyre jobb játékot mutató lila-fehérek ellen, ám a DAB szakvezetése abban bízott, hogy taktikus, hatékony játékkal elhozhatják a három pontot az Újpesti Jégcsarnokból.
Nem is kezdték rosszul a meccset a Bikák, már, ami a játékot illeti, gyorsabbak, pontosabbak voltak a vendéglátóknál, ám mezőnyfölényüket igazán komoly helyzetre nem tudták váltani. Az első komoly lehetőség egy eladott korong után az UTE előtt adódott, de Hughson védett, majd a túloldalon Mazurek került ziccerbe, de Duschek túljárt a DAB csatárának eszén. A 12. percben szinte a semmiből szerzett vezetést az Újpest, miután egy, a palánk mellett kibrusztolt koronggal Pance került a mieink kapuja elé, majd kilőtte a jobb felsőt (1-0). A folytatásban előbb az Acélbikák, majd az UTE játszhatott egy percet emberelőnyben, ám az eredmény már nem változott, így az első szünetre a lila-fehérek vonulhattak minimális vezetéssel.

Kép: DO-archív

A második felvonás elején nagy esélyt kapott az UTE előnyének növelésére, de hiába játszhatott kétszer is emberfórban, a DAB jó védekezéssel kihúzta a kritikus időszakot. Miroslav Ihnacak ismét átvariálta a sorokat, de hiába kerültek a mieink is két alkalommal emberelőnybe, Duschek is jól védett, így csak nem akart megszületni az egyenlítő találatunk. A harmad derekától hol az egyik, hol a másik oldalon adódtak lehetőségek, majd a 36. perc végén Dansereau visszatett korongját Somogyi Balázs vágta irtózatos erővel a bal felsőbe, s kezdődhetett minden elölről (1-1). Nem sokkal később Azari lövését védte Duschek, majd Mazurek kiállítása miatt védekezhettünk, de újabb találat már nem született a második húsz percben.

A harmadik etapot előnyben kezdhette az UTE, de nem sikerült élniük a lehetőséggel, mint ahogy a mieinknek sem sokáig Kiss-Rusk kiállításánál, ám ahogy kiegészültek a házigazdák, Silló az alapvonalról úgy lőtte rá Duschekre a korongot, hogy az a kapuba vágódott (1-2). A gól után Baker kiállítása alatt kellett védekezni, de ezt a feladatot is megoldották a Bikák, akik tovább növelhették volna előnyüket, de hiába lépett ki Azari remek átadásával Turcotte, a kapuvas kisegítette az Újpestet. Próbálkoztak a hazaiak, de nem nagyon találtak fogást az Acélbikákon sőt, Silló ziccerénél a mieink álltak közelebb az újabb gólhoz. Két perccel a meccs vége előtt időt kértek a lilák, lehozták kapusukat is, de somogyi üres kapus gólja végleg eldöntötte a meccset, melyet végül 3-1-re nyertek Miroslav Ihnacak tanítványai, s idei nyolcadik sikerükkel feljöttek a tabella harmadik helyére.

UTE – DAB 1-3 (1-0, 0-1, 0-2)

UTE: Duschek – Carlson, Varga, Benk, Di Diomete, Sikorcin, Kovács A., Nagy, Brown, Odnoga (1), Pance 1, Henderson, Kiss-Rusk, Csamangó, Kovács S., Nemes, Pokornyi, Horváth. Vezetőedző: Baróti Zsolt.

DAB: Hughson – Dósa, Hruby, Azari, Subotic, Tamás, Kovács, Vuorijärvi, Dansereau (2), Silló 1, Somogyi B. 2, Baker, Lendák (1), Mazurek, Németh, Turcotte (1), Ráduly, Wéninger, Gebei, Gulácsi, Somogyi N. Vezetőedző: Miroslav Ihnacak.

A rovat további hírei: Sport

Újabb sportág mutatta meg magát Dunaújvárosban (galériával)

Újabb sportág mutatta meg magát Dunaújvárosban (galériával)

2025. aug. 11.

A Pannon Pump Track kupasorozat egyik legszínvonalasabb versenyét rendezték meg a dunaújvárosi pumpapályán a mögöttünk hagyott hétvégén.

Látják, hogy miben kell javulni

Látják, hogy miben kell javulni

2025. aug. 11.

Nagy küzdelemben aratott egygólos sikert Kecskeméten az NB II-es felnőtt bajnokságra készülő DKKA U20-as együttese.

A hajrában bukta el a győzelmet a DFC

A hajrában bukta el a győzelmet a DFC

2025. aug. 11.

Hiába vezetett az első félidő után már két góllal, emberhátrányba került, és "csak" egy pontot szerzett az Érd elleni hazai bajnokin a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap este.

Dunaújvárosiak is tempóztak a Balaton-átúszáson

Dunaújvárosiak is tempóztak a Balaton-átúszáson

2025. aug. 10.

Komoly létszám csobbant a vízbe, a távot több dunaújvárosi sportember is teljesítette: két halasztás után is több mint tízezer résztvevővel rendezték meg a 43. Lidl Balaton-átúszást szombaton. Mindenkinek jár a taps, aki vállalta a komoly kihívást!

Folytatná jó sorozatát a DFC

Folytatná jó sorozatát a DFC

2025. aug. 09.

Az Érd ellen is a három pont megszerzésének reményében lépnek pályára labdarúgóink vasárnap este hat órától.

Egy ide, egy oda

Egy ide, egy oda

2025. aug. 09.

A házigazdától három góllal kikapott, az MTK ellen viszont három találattal nyerni tudott a DKKA női kézilabda csapata kisvárdai felkészülési tornáján.

Bogdan Zorin marad az Acélbikáknál

Bogdan Zorin marad az Acélbikáknál

2025. aug. 08.

A fiatal orosz támadó már harmadik szezonját kezdheti el a Dunaújvárosi Acélbikák felnőtt jégkorongozóinál.