Sarkamban öt év

2019. október 6. (vasárnap) 9:01 - Várkonyi Balázs

Emlékszem, akkor is szép őszi nap volt. Megérkeztem Dunaújvárosba. Új feladatra szegődtem. Ez avval is járt, hogy emléktáram porosodó darabjait ki kellett tisztogatnom. Mert sok idő telt el azóta, hogy a városhoz valami módon közöm volt: barátok, meghívások, hétvégi szeánsz egy szamizdatindítás okán – alkalom a kapcsolatépítésre. Aztán az idő másfelé sodorja a szereplőket.

Pontosan öt éve annak a megérkezésnek; a változásokkal való szembesülésnek. És noha az eltelt évek alatt a szó szoros értelmében nem lettem újvárosi – de közöm lett hozzá: mert a múltjába ástam magam, hogy szólassak róla. És jelenébe pillantottam, hogy részese lehessek a közkrónika-írásnak. Nem lettem visszavonhatatlanul újvárosi, csak arra a rövidke időre, amíg az emlékezetfrissítés zajlott. Aztán lettem az, ami ma is: egy virtuálisan jelenlévő ember, akit érdekel a historizmus, az ősi mezőváros múltja, aztán a lassan hét évtizede zajlott átalakulás kínjai, majd az út a mába, s végül a jelen hétköznapjai. Meg mindennek az emberi „hozadéka”. És ez különösképp.

Most az amúgy is nosztalgiára késztető őszi hangulatban visszaidézem az öt évvel előttieket. Akkortájt írtam: „Vannak városok, amelyeknek minden feladata kimerül az átörökítésben; s amikor ez megtörtént, átlépünk rajtuk, mint egy hídon, s továbbhaladunk, gondtalanul.” Az idézőjel – akkor is rögtön felfedtem a svindlit – hamis: ez ugyanis csak egy majdnem-valódi idézet. A mondat Gustavo Flauberttől származik, a XIX. századi nagy francia író-lélekkutató az Érzelmek iskolájában fogalmazta meg – csakhogy én az eredeti emberek szó helyett városokat írtam. Mert ebben véltem igazán jól megragadni az ellentmondást, hogy a kis Pentele Újvárossá átalakulása révén maga is csupán egy virtuális értékké lett. Aztán az évek alatt megismertem a pentelei lelkiség túlélőképességét. Az egykori átkeresztelés nem tette semmissé a hajdani birtokosok – úgy is, mint kultúraközvetítők, szellemi mecénások – emlékét, sem az iparosodás akadályát jelentő „földhözragadtságot”. Ez utóbbi ugyanis a legkevésbé sem szimbolikus, hanem racionális tartalmú volt: a föld iránti tisztelet és ragaszkodás kifejeződése. Megtartó erő – épp úgy, mint a „hozományul” kapott kohászat iparkultúrája és hagyományrendszere.

Ha a várostörténetet követve a legfontosabb értékpontokat nézzük, egy valami nagyon hiányzik: a hányatott sorsú apró település, az egykori erődített hely, a kedves kis mezőváros neve. De hát ez úgy tűnt el – hogy örökre megmaradt! Ahogy öt éve írtam: a város kiszakíthatatlan testrésze. Patinás házai az utód ékességei. Szent Pantaleon-kultusza a kegyelet magva. Szokásrendje hűségmérce. Ellentmondva hát a Flaubert-tézisnek: Pentele feladata nem merült ki a közvetítésben, a hagyományátadásban, mert ez nem egyszerűen „megtörtént”, de élő dolog; s így nem is léphetünk át rajta, mint egy hídon, s nem haladhatunk tovább gondtalanul. Pentelét a múlttisztelet élteti. Nevét a szeretet konzerválja. Nehéz tőle elszakadni. Pedig mindennek eljön az ideje…

A rovat további hírei: Napraszóló

A közétkeztetés dolgozói nevében…

A közétkeztetés dolgozói nevében…

2020. január 21. (kedd)

Vastag-e a sör “gallérja”, mennyi hús van a főzelék mellett, tiszta-e a kanál, kés, elég erős-e a fekete kávé; elég gyors-e a kiszolgálás az üzemi étkezdékben, – az emberek ezen keresztül mérik le a közétkez­tetés és a vendéglátóipar dolgozói­nak munkáját. Nincs új a nap alatt: a Sztálinváros című lap 1955-ös cikke a DunaújvárosMesélPontHu várostörténeti blogon.

Dr. Senki újra támad: Út a múltba - 2001

Dr. Senki újra támad: Út a múltba - 2001

2020. január 20. (hétfő)

A párosan épített panelháztömbök unatkozva támaszkodnak egymásnak, mint akik már semmi újat nem tudnak mondani a másiknak. A nyári délután napsütésében még szürkébbnek látszik hosszú, vaskos testük: olyanok, mint két őr a vártán...

DunaújvárosMesélPontHu: A 15 éves város

DunaújvárosMesélPontHu: A 15 éves város

2020. január 17. (péntek)

Várostörténeti kalandozás htomi blogján - a poszt az Igaz Szó című lap 1965-ös írását eleveníti fel. Nagyra törő tervek és persze pártállami frázisok - ezzel együtt is kötelező! Dunaújváros mesél!

Mesél a múlt – a cél a közös várostörténeti kalandozás!

Mesél a múlt – a cél a közös várostörténeti kalandozás!

2020. január 15. (szerda)

Hallottak, hallottatok már arról, hogy a Vasgyár legendás vezére, Borovszky Ambrus hintón járta be a gyárat, és alkalmanként  a városba is kihajtatott? Itt a bizonyíték! És itt az idő, hogy közös várostörténeti kalandra csalogassunk minden lokálpatriótát! 

Dr. Senki újra támad: Az ifjú vándor nem pihen (1.)

Dr. Senki újra támad: Az ifjú vándor nem pihen (1.)

2020. január 09. (csütörtök)

"Mintha tegnap lett volna... mármint nem 2019, ahogy január elsején szokták mondani, hanem 1999, amikor a VIVÁ-n Jennifer Lopez- Waiting for tonight c. dala szólt a tévében Kareszék nappalijában a Váci (sugár)úton szilveszterkor, mi meg egyszer csak - óriási petárdazaj közepette - átzúgtunk a 2000-es évbe, és azt hittük, minden más lesz." Nagy visszatérés dr. Senki blogján!

Dunaújváros kedvence 2019: az MMK a befutó!

Dunaújváros kedvence 2019: az MMK a befutó!

2020. január 03. (péntek)

A Munkásművelődési Központ intézménye (és csapata) lett a befutó a DunaújvárosMesélPontHu blog immár hagyományos évzáró online szavazásán – és lett így a Dunaújváros Kedvence 2019 cím büszke birtokosa. Meggyőző fölény a hajtás után!

A margón túl

A margón túl

2019. november 29. (péntek)

„Vénséges ház, a kertben hozzáillő vén fák. Az árnyas szegletben pad, kihozzák a papa gondolkodószékét is. Családi tanácsot ülnek.”