Új rendszer a szelektív hulladékgyűjtéshez
Tizennyolc új kukásautóval bővült a flotta, első körben ötezer edényzet érkezett meg a kétkukás házhoz menő rendszer bevezetése érdekében, valamint egy hulladékudvart is építeni fognak.
Tovább folytatódik a környezettudatos hulladékgazdálkodás kialakítása városunkban, három területi fejlesztésről számolt be sajtótájékoztató keretében Cserna Gábor polgármester, dr. Galambos Dénes miniszterelnöki biztos és Ferencz Kornél, a Dunanett Nonprofit Kft. ügyvezetője.
A köztisztaság az egyik legfontosabb kérdéskör bármely település esetében. Mint azt Cserna Gábor elmondta, a kormány egy új hulladékstratégia kidolgozását készíti elő, azzal a céllal, hogy a hazánkban évente keletkező 3,8 millió tonna kommunális hulladékot jelentősen csökkentse. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium részéről is kiemelten fontos, hogy a közvetlenül nem hasznosítható hulladékok is a lehető legkisebb arányban kerüljenek a lerakókba, ugyanis van egy része ennek a hulladéknak, amelyet energetikailag lehet hasznosítani.
-Bár Magyarország nem szeretné növelni hulladékégetési kapacitását, de a már meglévőt modernizálnák annak érdekében, hogy alkalmas legyen sokkal jobb hatásfokú, a környezetet nem, vagy kevésbé terhelő energetikai hasznosításra. Dunaújvárosban is ennek jegyében fejlesztünk, így például a városban munkába állt új hulladékszállító járművek a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtő-rendszert is segítik majd, hogy a jövőben környezettudatos hulladékgazdálkodást építhessünk- ismertette a polgármester.
A fejlesztés része, hogy a Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás (amelynek Dunaújváros is tagja) egy KEHOP-os pályázat révén tizennyolc új kukásautót szerzett be, így összesen már huszonkét új járműből áll a Dunanett gépparkja (négy autót a Vertikál Zrt. szerzett be korábban).
A környezettudatos hulladékgazdálkodás érdekében szeretnék elindítani az úgynevezett többkukás, házhoz menő rendszerű szemétszállítást. A Dunanett Budai Nagy Antal úti telephelyére már megérkezett ötezer darab, 120 literes edényzet erre a célra. Ferencz Kornél elmondta, ezeket a családi házas övezetekben élő háztartásoknak biztosítják, de lesznek a társasházak részére is nagyobb, 1100 literes edényzetek. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a régibe a kommunális, míg az új kukákba a szelektív szemetet (papír, műanyag flakon, üveg, alumínium) kell tenni. Mindez ingyenes lesz a pályázatnak köszönhetően, tehát nem fog plusz költséget jelenteni a lakóknak sem az új edényzet, sem ezek elszállítása. A sajtótájékoztatón elmondták, a több tárolós gyűjtési rendszer bevezetése akkor kezdődik majd el, amikor ezen hulladékok fogadására alkalmas előkezelő művek is elkészülnek (várhatóan év végétől, jövő év elejétől).
Kialakítanak egy hulladékudvart is a Dunanett telephelyén. Ferencz Kornél vázolta, most is van egy kezdetleges udvar, ami eredendően a szelektív anyagok kezelésre jött létre tizenöt évvel ezelőtt. Ám a tervek szerint egy multifunkcionális, fejlett hulladékudvart fognak megvalósítani, amely a közszolgáltatáson felül képződő, bárminemű kommunális vagy szelektív anyag lekezelését szolgálja majd, kulturált, modern körülmények között.
Dr. Galambos Dénes miniszterelnöki biztos szerint látható a minőségi változás az új autók, edényzet tekintetében is, amelyre a pályázati forrás lehetőséget biztosított, és stabil, kiszámítható, jól tervezhető ezen közszolgáltatás is.
Cserna Gábor hangsúlyozta, ezzel tovább bővül Dunaújvárosban a szelektív hulladékgyűjtés, ami egyúttal nagy lehetőség is, hiszen végre otthon tudjuk majd szétválogatni a szemetet, amit szelektálva, környezetkímélő módon tudnak elszállítani. Köszönetét fejezte ki a Vertikál és a Dunanett vezetésének, valamint dr. Galambos Dénesnek a koordinációs munkájáért. Arról is szólt, míg a velük szemben induló szivárványkoalíció azt szokta mondani, hogy ebben a városban csak romolás és pusztítás történik, ehhez képest az elmúlt öt évben 53 milliárd forintos támogatás érkezett ebbe a városba, amellyel igenis a dunaújvárosiak életkörülményeit kívánták jobbá, komfortosabbá tenni.
- Mi az építkezés, a fejlődés, a fejlesztés hívei vagyunk, és bízom benne, hogy a választópolgárok hasonlóképpen gondolják, és megtisztelnek minket a folytatás lehetőségével- tette hozzá Cserna Gábor.
A rovat további hírei: Közélet
Tíz ellenzéki város vezetése fogott össze
2025. okt. 17.
A szorosabb szövetség és a sikeres érdekérvényesítés reményében nyár végén találkozott és egyeztetett tíz megyei jogú város ellenzéki polgármestere. A napokban megszülettek a szövetség közös alapelvei, amelyek a Megyei Jogú Városok Szövetségének ülésén már kormánypárti politikusok elé is kerültek.
Közgyűlés: több pénzhez jutottak a város intézményei a döntések révén
2025. okt. 16.
Tizenhét témát nyílt ülésen, míg kettőt zárt ajtók mögött tárgyalt Dunaújváros közgyűlése a csütörtöki ülésén. A tanácskozás helyszíne az Almási Zsolt terem volt.
Alapítványi összefogás a vasmű macskáiért
2025. okt. 15.
Mint ismert, a vasmű területén több száz kóbormacska él – a terület eddig sem volt biztonságos számukra. A gyár korábbi dolgozói önkéntes alapon élelmezték az állatokat, ám sürgető megoldást igényel az elvadult jószágok helyzete. A Duna Dog Center Alapítvány (DDC) vállalta annak az együttműködésnek a koordinálását, amelyben 100 macska sorsa fordulhat jobbra.
DSTV: lezárult az Urbact projekt
2025. okt. 15.
Az eseményről már olvashattak, most itt a DSTV összeállítása az Urbact projekt Szalki-szigeten rendezett fináléjáról. A nemzetközi program a delegáltak mellett a témával foglalkozó szakemberek, valamint egyetemisták részvételével, szakmai előadásokkal és remek beszélgetésekkel ért véget a közelmúltban. Hangkép.
Ugróiskolák a városrészben: Nagy Gergő ismét alkotott
2025. okt. 14.
Ismét színes alkotásokkal gazdagodott a Római városrész – Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester, a körzet önkormányzati képviselője méltatta Nagy Gergő grafikusművész munkáját, aki további két alkotással lepte meg a körzetben élőket.
Újra lehet pályázni a Bursa-ösztöndíjra!
2025. okt. 12.
Két típusú ösztöndíjra pályázhatnak a felsőoktatásban tanuló, vagy a felvételi előtt álló diákok. A Bursa Hungarica részeként az önkormányzattól akár havi 18 ezer forintos támogatásban részesülhetnek.
Az égi műhelybe távozott Németh István órás
2025. okt. 11.
Generációk ismerték és kedvelték, a szó leghagyományosabb értelmében volt mesterember Németh István: órásként évtizedekig dolgozott a városban, a közösség meghatározó személyiségeként, 70 évesen ragadta el a halál.