A kegyelet napjai

2019. november 1. (péntek) 7:09 - Várkonyi Balázs

Anyám fogja a kezem, melengeti az októberi szélben, ballagunk a templomba, az övéihez, nem mondta, hogy tartsak vele, magam jelentkeztem, hogy szívesen elkísérem, ne egyedül menjen a fontos ünnepen, a reformáció emléknapján.

Október 31-én, amikor a protestánsok azt a pillanatot idézik föl, hogy Luther Márton a wittenbergi vártemplom kapujára kiszögezi vitairatát, és megszületik az ágostai hitvallásúak közössége, az evangélikus egyház, 502 éve ennek, majd eltelik két évtized, Genfben egy másik hittudós, Kálvin János is kidolgozza a maga hittételeit, hamarosan újabb egyház születik, a reformátusoké, ami az anyámé is, ezért megyünk hát a templomába az ünnepen, s ott is jól elvagyok én, a katolikus.

Apám megfogja a mancsomat, ökölbe szorítom, ő meg átkulcsolva melegíti, ne dermedjen a hideg őszi szélben, most, amikor megyünk a mi templomunkba, ez nap már maga a másnap, vagyis november elseje, a mindenszentek ünnepe, amikor a katolikus világ, és benne szinte láthatatlanként mi, apám meg jómagam is azokra az apostolokra, vértanúkra, szentekre emlékezünk, akiknek életpéldája az ember számára erkölcsi sorvezető, szóval lépdelünk a nagytemplom felé, anyám nincs velünk, mint mondottam, az a másik az ő temploma, néha gondolok arra, hogy milyen magányos lehet közöttünk, mert a családban nyomasztó többségben a katolikusok, az apa meg a három gyerek, és még a Mamóka nevű nagymama is az, natürlich, hiszen azóta, hogy az őseink bajor földről ide települtek, mindenki pápista volt, az első protestáns a székely anyám, és milyen a sors, az élete utolsó éveiben ő is katolizált, talán hogy lélekben még közelebb legyen hozzánk, pedig annál közelebb már nem is lehetett volna, és noha a felekezetünk nem volt azonos, de a hit, az közös volt, egészen az.

Jön megint egy új nap, anyám meg apám összetereli a gyereksereget, kezünket markukba fogják, és megyünk, ezúttal nem a templomba, hanem a temetőbe, a szél már egészen hideg, arcunkba kap, de mi megyünk, zsebünkben a gyertyák, apánál a gyufa, ő fogja majd nagy kínnal meggyújtani, mert a szélben a láng egyre csak ellobban, de édesapa kitartó – mindig így hívtuk, az „apu” nem létezett a szótárunkban, ahogy a „szia” sem, csak a szervusz, mert annak méltósága van, és ez különösen fontos az ünnepeken, vagy épp a gyásznapokon, amilyen ez a mostani is, november másodika, a halottak napja, amikor temetőjárásra indulunk, meglátogatjuk a hozzánk közellévők sírjait, és gondolunk a nekünk ismeretlenekre, akiket soha nem láthattunk, mert régi idők hideg napjai  vitték el őket, a pentelei huszonnégyeket is, akiket ’56 őszén golyó vagy gránát léptetett át abba az ismeretlen világba.

E hétvégén aki csak tud, indul, én is megyek az enyéimhez, gyertya mellett emlékezem rájuk, jó lenne beszélgetni velük, de nem lehet, ahogy kérdezni se már, pedig sok mindent nem tudunk még a régmúltból, ám hiába, valamit elszalasztottunk, akinek van még módja, kérdezze hát az övéit, amíg itt vannak, amíg nem fogy el az ő idejük is. Vagy a miénk.

A rovat további hírei: Mesél a múlt

Dunaújváros mesél: Az ember és a gyár

Dunaújváros mesél: Az ember és a gyár

2020. február 14. (péntek)

Csodálatos kincset talált a DunaújvárosMesélPontHu várostörténeti blog: a Jelenkor című  irodalmi és művészeti folyóirat 1986-os számában Bertha Bulcsu író életútinterjúja olvasható Borovszky Ambrussal, a Dunai Vasmű legendás vezérigazgatójával. Az alábbiakban az interjú bevezetőjét idézzük – kedvcsináló céllal; egy valódi főszereplő szemüvegén át elevenedik meg a városépítés hőskora!

Az acél és a szén városa - angol szemmel

Az acél és a szén városa - angol szemmel

2020. február 05. (szerda)

Szaszkó Istvánnak a Mozgó Világ hasábjain megjelent, Sztálinváros és Komló párhuzamos történetét feldolgozó írt tanulmányát teljes terjedelmében a DunaújvárosMesélPontHu várostörténeti blogon találják az olvasók – az alábbiakban néhány szemelvényt közlünk az összegzésből, bevallottan kedvcsináló céllal!

A közétkeztetés dolgozói nevében…

A közétkeztetés dolgozói nevében…

2020. január 21. (kedd)

Vastag-e a sör “gallérja”, mennyi hús van a főzelék mellett, tiszta-e a kanál, kés, elég erős-e a fekete kávé; elég gyors-e a kiszolgálás az üzemi étkezdékben, – az emberek ezen keresztül mérik le a közétkez­tetés és a vendéglátóipar dolgozói­nak munkáját. Nincs új a nap alatt: a Sztálinváros című lap 1955-ös cikke a DunaújvárosMesélPontHu várostörténeti blogon.

Dr. Senki újra támad: Út a múltba - 2001

Dr. Senki újra támad: Út a múltba - 2001

2020. január 20. (hétfő)

A párosan épített panelháztömbök unatkozva támaszkodnak egymásnak, mint akik már semmi újat nem tudnak mondani a másiknak. A nyári délután napsütésében még szürkébbnek látszik hosszú, vaskos testük: olyanok, mint két őr a vártán...

DunaújvárosMesélPontHu: A 15 éves város

DunaújvárosMesélPontHu: A 15 éves város

2020. január 17. (péntek)

Várostörténeti kalandozás htomi blogján - a poszt az Igaz Szó című lap 1965-ös írását eleveníti fel. Nagyra törő tervek és persze pártállami frázisok - ezzel együtt is kötelező! Dunaújváros mesél!

Mesél a múlt – a cél a közös várostörténeti kalandozás!

Mesél a múlt – a cél a közös várostörténeti kalandozás!

2020. január 15. (szerda)

Hallottak, hallottatok már arról, hogy a Vasgyár legendás vezére, Borovszky Ambrus hintón járta be a gyárat, és alkalmanként  a városba is kihajtatott? Itt a bizonyíték! És itt az idő, hogy közös várostörténeti kalandra csalogassunk minden lokálpatriótát! 

Dr. Senki újra támad: Az ifjú vándor nem pihen (1.)

Dr. Senki újra támad: Az ifjú vándor nem pihen (1.)

2020. január 09. (csütörtök)

"Mintha tegnap lett volna... mármint nem 2019, ahogy január elsején szokták mondani, hanem 1999, amikor a VIVÁ-n Jennifer Lopez- Waiting for tonight c. dala szólt a tévében Kareszék nappalijában a Váci (sugár)úton szilveszterkor, mi meg egyszer csak - óriási petárdazaj közepette - átzúgtunk a 2000-es évbe, és azt hittük, minden más lesz." Nagy visszatérés dr. Senki blogján!