Az éllovas érkezik

doszerk - 2019. november 14. 17:44

Kőkemény hatvan perc vár a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapatára a listavezető Csíkszereda elleni pénteki rangadón.

Két nap alatt két mérkőzést kellett megvívnia a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapatának, mely előbb hosszabbításos vereséget szenvedett a címvédő Ferencvárostól, majd szerdán este a Vasas otthonában aratott 7-1-es sikert, így tizennyolc mérkőzést követően harmincöt szerzett ponttal áll a tabella negyedik helyén. Miroslav Ihnacak tanítványai sokat azonban most sem pihenhetnek, ugyanis pénteken már újabb komoly feladat vár a csapatra, mely este hat órától az SC Csíkszereda gárdáját látja vendégül a jégcsarnokban.

Kép: DO-archív

Együttesünk következő ellenfele egyelőre kimagaslik a mezőnyből, mivel az erdélyiek eddig lejátszott tizenkilenc meccsükből tizenhetet megnyertek, s mindössze két alkalommal szenvedtek vereséget, így jelenleg kilenc pont előnnyel vezetik a tabellát a második Ferencváros előtt. Acélbikáink eddig két alkalommal találkoztak Jason Morgan együttesével, s előbb 5-3-as, majd 3-1-es vereséget szenvedtek Csíkszeredában, vagyis van miért visszavágniuk négy kiváló sorral felálló ellenfelüknek.

Hazai pályán persze a győzelemben reménykednek a mieink, ám egyáltalán nem lesz könnyű dolguk, s ahhoz, hogy bravúrt aratva itthon tudják tartani a három pontot, a játék minden elemében a maximumot kell nyújtaniuk.

A rovat további hírei: Sport

Hozták a kötelezőt vízilabdázóink

Hozták a kötelezőt vízilabdázóink

2025. okt. 23.

Felemás játékkal, de magabiztos győzelemmel tartotta itthon a három pontot a Győr elleni bajnokin a DFVE női vízilabda csapata szerdán este.

Újabb dupla siker

Újabb dupla siker

2025. okt. 22.

A DFVE serdülő és ifjúsági vízilabdázói is magabiztos győzelemmel zárták a Tatabánya-Semmelweis OSC elleni mérkőzésüket a korosztályos bajnokságok legutóbbi fordulójában.

Elismerték a világbajnokságok dunaújvárosi hőseit

Elismerték a világbajnokságok dunaújvárosi hőseit

2025. okt. 22.

A Gurics György Birkózó Centrumban köszöntötte a közelmúltban véget ért világbajnokságokon szereplő dunaújvárosi birkózókat Barta Endre alpolgármester.

Három döntős hely Jakartában

Három döntős hely Jakartában

2025. okt. 21.

Székely Zója és Mayer Gréta is bejutott az egyéni összetett csütörtöki fináléjába a tornászok jakartai világbajnokságának selejtezőjéből.

DSTV: vár a ring

DSTV: vár a ring

2025. okt. 21.

Településünk széles sportági kínálatának egyik jeles szereplője a Dunai Ökölvívó Sportegyesület. Az edzők elkötelezettek a sportág népszerűsítése mellett – a fiatalok mellett gondolnak az idősebb sportolókra, s persze azokra is, akik elsősorban hobbiszinten foglalkoznának az ökölvívással. Hangkép.

Biztos VRCK-siker a nyitányon

Biztos VRCK-siker a nyitányon

2025. okt. 21.

Nem adott esélyt röplabdázóinknak a tavalyi bronzérmes Kazincbarcika a TippmixPro Férfi NBI Extraliga alapszakaszának első fordulójában.

Újabb álom teljesül a DLSZ Arénában

Újabb álom teljesül a DLSZ Arénában

2025. okt. 20.

A tervek szerint december végéig elkészül a DLSZ Aréna új öltözőblokkja, melynek köszönhetően végre minden igényt kielégítő körülmények között sportolhatnak a városi kispályás labdarúgók.