Bedarálta a Debrecent a DAB

Szárszó Lajos - 2019. november 25. 20:40

A Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozói meggyőző játékkal győzték le a Debrecen együttesét az Erste liga alapszakaszában. 

A Fehérvári Titánok elleni magabiztos győzelem (6-2) után a Dunaújvárosi Acélbikáknak sokkal nehezebb ellenfél, a Debrecen ellen kellett helyt állniuk. A találkozó igazi rangadónak számított, hiszen a mieink 38 ponttal az ötödik, míg a vendégek 30 megszerzett pontjukkal a negyedik helyen álltak a tabellán. Vagyis a tét az volt, hogy a DAB sikere esetén megelőzi-e a debrecenieket, vagy Hetényi Zoltánék bebiztosítják velünk szembeni előnyüket. A felek egyébként már játszottak egymás ellen az idei kiírásban, amikor 4-1-es hazai győzelemnek örülhettünk, így bizakodva várhattuk a mai csatát is, bár azt nem szabadot figyelmen kívül hagyni, hogy a vendégek jó formában érkeztek hozzánk, hiszen a legutóbbi fordulóban a Gyergyót tudták legyőzni (4-3). Nagyon hamar, már az első percben emberelőnybe kerültünk, ám abból meglepetésre a vendégeknek volt két lehetőségük. Ám ennek ellenére a DAB szerezte meg a vezetést, de már öt az öt ellen. Németh Péter adott remek passzt Pinczés Olivérnek, aki nagyszerűen fordult kapura, majd fonákkal csúsztatta a korongot a kapuba Hetényi lábai között (1-0).

Ám ennek nem sokáig, csupán fél percig örülhettünk, mivel Hári átadása után Filbrandt emelt a jobb felső sarokba (1-1). Mazurek veszélyeztetett a hatodik percben, majd Silló lövését védte Hetényi. A másik oldalon Izacky lőtt zúgó kapuvasat, majd még egy bravúr kellett Hughsontól, hogy ne kerüljünk hátrányba. Kiegyenlített, és izgalmas volt a meccsnek ez a szakasza, hiszen helyzetek mindkét oldalon bőven akadtak. Egy kiváló hazai kontra végén Somogyi lövését ütötte ki Hetényi, aki Németh felső sarokba tartó korongját is megfogta. Az első tíz perc rohamai után jobban koncentráltak a felek a védekezésükre, így a kapusok kaptak egy kisebb pihenőt. Ebből Silló rázta fel csapatunkat, aki miután szűken fordult a kapura, közelről próbálta meg a pakkot becsúsztatni a DEAC kapusa lábai között. A harmad hajrájában ismét Izacky ült le a büntetőpadra, melyet sikerült kihasználnunk. Kovács-Bronson lövését még védte Hetényi, de a róla kipattanót Mazurek vágta a kapuba (2-1), így előnnyel mehettünk a szünetre.

Fordulás után Somogyi dolgoztatta meg Hetényit, aki nagyszerű mozdulattal hárított, majd válaszként Novotny lapos lövését védte Hughson. A tempó sajnos az első harmadhoz képest csökkent, ráadásul mindkét csapat elég sok hibával játszott. A passzok pontatlanok voltak, így helyzetek sem alakulhattak ki. Már jócskán benne voltunk a második húsz percben amikor Azari tört előre remekül, de lövését Hetényi könnyedén fogta. Dansereau bal alsó sarokba tartó korongját spárgázta ki a debreceni kapus a 28. percben, mely után megélénkült a meccs. Átvették az irányítást a Bikák, de Hughsonnak is figyelnie kellett, főként Novotny és Kuleshov lövéseinél. Ám hiába volt a hazai fölény, ez helyzetekben nem igazán mutatkozott meg. Ráadásul Lendák korongvesztése után Izacky egyenlíthetett volna, szerencsére azonban Hughson kiválóan kapta el a korongot. A harmad hajrájában Turcotte hagyta ki ziccerét, aki a szólóját nem tudta kihasználni. A harmadik harmad elején megint nekünk volt helyzetünk, de Hetényi mindent fogott. Azari előtt csúszott el a korong ígéretes helyzetben, majd feltámadt a Debrecen, így Hughsonnak többször kellett hárítania. Így Léránt bombájánál, melyet a lepkéssel fogott. A harmadik gólunk nagyon jókor, a 47. percben jött. Három az egy ellen vihettük be a korongot a harmadba, melynek a végén a Hetényiről kipattanó pakkot Somogyi emelte a kapuba (3-1).

Turcotte lövését tolta oldalra Hetényi, majd Németh emelt korongja pattant ki a vendég kapus válláról. A folytatásban megpróbálta végleg eldönteni a meccset a DAB, mely Turcotte révén össze is jött, aki remek szólója végén góllal fejezte be egyéni akcióját (4-1). A meccs végén Azari szólóját védte a debreceniek legjobbja, Hetényi. A Debrecen elleni párharc azonban ezzel a DAB győzelemmel nem ért véget, hiszen a felek két nap múlva, szerdán ismét megmérkőznek egymással.

Miroslav Ihnacak: - Elégedett vagyok, hiszen a meccsen keményen dolgoztak a játékosok. Sok helyzetünk volt az 1-1 után is, de a nehéz találkozón, mely sokáig nyitott volt, a harmadik harmadban jobbak voltunk, mely gólokban is megmutatkozott. Szerdán mindent meg fogunk tenni azért, hogy ismét győzni tudjunk.

David Musial: - Ez nem a mi napunk volt. Buta hibákból adtunk lehetőséget a Dunaújvárosnak. A sérültjeink hiányát nagyon megéreztük. Ez azonban nem lehet kifogás. Ma nem tudtuk saját játékunkat játszani. Szerdán hatvan percen keresztül kell koncentrálnunk ahhoz, hogy le tudjuk győzni a Bikákat.

DAB – DEAC 4-1 (2-1, 0-0, 2-0)

DAB: Hughson – Kovács, Vuorijärvi, Azari (1), Dansereau, Mazurek 1, Lendák, Baker (1), Somogyi B. 1, Silló (1), Turcotte 1, Dósa, Hüffner (1), Németh (1), Pinczés 1, Tamás (1), Ráduly, Gebei, Gulácsi, Subotic. Vezetőedző: Miroslav Ihnacak.

DEAC: Hetényi – Filbrandt 1, Kiss, Izacky, Mazzag, Novotny, Léránt, Mestyán, Essery (1), Hári (1), Kuleshov, Markov, Sándor, Berta, Molnár, Salló, Kozma. Vezetőedző: David Musial.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: biztató bajnoki eredmények

DSTV: biztató bajnoki eredmények

2024. ápr. 19.

Április 9-12. között rendezték meg az országos felnőtt úszó bajnokság küzdelmeit a fővárosban – szép helyi eredmények születtek. A DKSE színeiben Kenyér Lilla, Kovács-Seres Hunor és Eszenyi Ábel indult – utóbbival és Berzlánovits Éva edzővel beszélgettünk a megméretés után. Hangkép.

Győzelemmel folytatná a bajnokságot a Kohász

Győzelemmel folytatná a bajnokságot a Kohász

2024. ápr. 19.

A kiesés elől menekülő Békéscsaba lesz a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttesének következő bajnoki ellenfele szombaton délután öt órától.

Szegeden zárják az alapszakaszt vízilabdázóink

Szegeden zárják az alapszakaszt vízilabdázóink

2024. ápr. 19.

Amennyiben nyer Szegeden, a harmadik helyen fejezi be a bajnokság alapszakaszát a DFVE női vízilabda csapata.

DSTV: eredményes birkózók

DSTV: eredményes birkózók

2024. ápr. 18.

Legyen szó veteránokról, vagy a akár a fiatalabbakról, a DKSE birkózói rendre hozzák a szép eredményeket. Helyzetjelentést kértünk Kiss Károly edzőtől, aki beszélt az utánpótlásról, s persze Pupp Viktóriáról és Nyikos Veronikáról is. Hangkép.

Nem volt esély Gödöllőn

Nem volt esély Gödöllőn

2024. ápr. 18.

A Kistext ellen meccs nélkül nyertek, a házigazda Gödöllőtől viszont kikaptak a DSE Röplabda Akadémia fiataljai az NB II-es felnőtt bajnokságban.

Biztos sikerek idegenben

Biztos sikerek idegenben

2024. ápr. 18.

Nem okozott gondot a két pont megszerzése a DKKA serdülő és ifjúsági csapatának a Csepel elleni korosztályos bajnokin.

DSTV: tudnivalók a horgászatról

DSTV: tudnivalók a horgászatról

2024. ápr. 17.

Egy horgásznak nem kell bemutatni, hogy miért jó, vagy miért különleges a horgászat. Aki még nem próbálta, az talán közelítse meg onnan, hogy ez egy olyan elfoglaltság, amely egyszerre lehet hobbi, sport, és igazi versenyzés – mikor mire van igényünk ugyebár. Arról, hogy ennek mi a szépsége, és mire van szüksége a kezdőknek Szabó Mátéval beszélgettünk a Horgásztanyán. Hangkép.