Magabiztos DAB-siker!
A Dunaújvárosi Acélbikák a harmadik harmadban nyújtott gólerős játékuknak köszönhetően hozták haza a bajnoki pontokat a Vasas otthonából.
A Ferencvárostól a hosszabbításban elszenvedett 3-2-es vereséget követően 24 órával az Acélbikák már a Vasas otthonában léptek jégre. A két meccs közötti rövid idő ellenére a találkozó esélyesének a mieink számítottak, akik legutóbb a szezon legsúlyosabb verését szabták mai ellenfelükre a Budapesten elért 8-1-es győzelemmel. Ladányi Balázs együttesének így hatalmas bravúrra lett volna szüksége ahhoz, hogy megszorítsa Azari Zsoltékat, akiknek az utóbbi időszakban elszenvedett vereségekből pont ideje volt, hogy kilábaljanak. Mindkét csapat lendületesen kezdett, emellett a támadásaikban is volt elképzelés. Az első cserék után a kapusokat is bemelegítették, így Schmál is, akinek korongját Hughson magabiztosan védte. Erre Dansereau válaszolt, majd Székely Mádai szabálytalansága után emberelőnybe került a DAB. Bár abban a két percben több lövést eresztettek meg a mieink, azok nem voltak eredményesek. A folytatásban megpróbáltak nagyobb iramot diktálni a Bikák, így nem jött jókor Somogyi Balázs kiállítása, melyet végül könnyű szerrel oldottak meg. A 14. percben Márton hagyta ki a meccs addigi legnagyobb helyzetét, melyet a DAB egy góllal köszönt meg.
A Vasas kapuja előtti passzolgatás végén Lendák talált Sági ketrecébe (0-1), majd Dósa hibázott, és ült le a büntetőpadra. Viszont ebből is a Dunaújvárosnak volt helyzete, hiszen Azari tört előre, akinek lövését szép mozdulattal fogta a hazai kapus. A 16. perc legvégén kétgólosra nőtt előnyünk. Egy, a Vasas kapuja mögül visszatett Azari korongot vágott a kapuba Dansereau (0-2), ezzel lezárva ezt a harmadot. Fordulás után úgy tűnt, marad a DAB fölény, ám elég volt egy kis figyelemzavar a kapu előtt, hiszen abból azonnal szépített a Vasas. Pontos passzok után Csíki átadását Czakó vágta a kapuba (1-2). A szépítő találat meghozta a hazaiak lövő kedvét, így a következő percekben Hughsonnak volt többször védeni valója. Ráadásul Ladányi Balázs tanítványai emberelőnybe kerültek, Lendák szállt ki a játékból rövid időre, melyből több helyzetet, kapura lövést is ki tudtak alakítani, az egyenlítés azonban nem jött össze számukra. Arra egyébként az öt az öt elleni játékban is volt reményük, hiszen lendületes akciókat vezettek, és többször tesztelték Hughson reflexeit. A Vasas azonban Csíki kiállítása miatt nem tudta tovább vinni lendületes játékát, mely idő alatt hiába volt rengeteg kapura lövése a DAB-nak, azokat Sági hatástalanította. A 35. percben Azari két lövését ütötte ki a hazai hálóőr, majd Baker szabálytalankodása miatt emberhátrányba került csapatunk.
Képek: DO-archív
Abból viszont meglepő módon nekünk volt két lehetőségünk, mindkettő kontra végén, ám azok kimaradtak. A harmadik húsz perc elején az egyenlítés érdekében mindent megpróbált megtenni a Vasas, az azonban sehogyan sem sikerült nekik. Ekkor azonban a DAB is rákapcsolt, amely a harmadik találatot eredményezte. Mazurek fordult vissza a kapu mögül, majd a rövid alsó sarokba tette a pakkot (1-3). A folytatás élvezetes, nyílt sisakos játékot hozott, helyzetekkel mindkét oldalon, melyekből a Bikáknak sikerült egyet belőniük Dansereau révén (1-4). A háromgólos előny ekkor megnyugtatónak tűnt, hiszen már csak bő tíz perc volt vissza a meccsből, ráadásul Azari Zsolték továbbra is kézben tartották az irányítást. Somogyi Balázs két perces büntetőjét nem csupán megúszni sikerült, hiszen Turcotte tovább növelte előnyünket (1-5), ezzel végleg eldöntve a győztes kilétét. Ezt csak még megnyugtatóbbá tette Dansereau, aki Sági kiállítását használta ki (1-6), majd Pinczés, aki már a hetedik gólunkat jegyezte (1-7), ezzel lezárva a találkozót. A DAB így a harmadik harmadban mutatott játékának köszönhetően sima győzelmet aratott.
Schiller-Vasas HC – DAB 1-7 (0-2, 1-0, 0-5)
Schiller-Vasas HC: Sági – Bukor, Hetényi, Schmál, Szlama, Turbucz, Farkas, Inglis, Czakó 1, Csiki (1), Pápa (1), Surányi, Tornyai, Béres, Páterka, Szalma, Kováts, Gáspár, Márton, Székely Mádai. Vezetőedző: Ladányi Balázs.
DAB: Hughson – Kovács, Vuorijärvi (1), Azari (1), Dansereau 3, Mazurek 1 (1), Baker, Lendák (1), Silló, Somogyi 1, Turcotte 1 (1), Dósa, Ráduly, Németh (1), Subotic, Tamás (1), Wéninger, Gebei, Gulácsi, Pinczés O. 1. Vezetőedző: Miroslav Ihnacak.
A rovat további hírei: Sport
A hokikapitány szerint más univerzum az elitvilágbajnokság
2025. nov. 06.
Majoross Gergely szövetségi kapitány szerint más-más univerzum a divízió I/A világbajnokság és az elitmezőny, amelyben a magyar férfi jégkorong-válogatott is szerepel.
Két vereség az Andersenben
2025. nov. 06.
A DAB-ASP gárdája szoros csatában, a DUE-Worm Angels sima meccsen szenvedett vereséget a jégkorongozók Andersen Ligájának legutóbbi fordulójában.
Közel volt a bravúrhoz a DFVE
2025. nov. 05.
Óriási küzdelemben, az utolsó percben kapott góllal szenvedett vereséget az UVSE otthonában lejátszott bajnoki rangadón a DFVE női vízilabda csapata.
Debreceni előny a kupában
2025. nov. 05.
Remekül küzdött, de hullámzóan játszott, s végül három szettes vereséget szenvedett a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén a DKSE röplabda csapata a DEAC ellen.
Nehéz helyzetben a DKKA
2025. nov. 04.
A csapatot üzemeltető kft. anyagi helyzete miatt veszélybe került a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt női kézilabdázóinak szereplése a 2025/2026-os szezonban.
DSTV: visszatértek a vb-ről tornászaink
2025. nov. 04.
Igazán büszkék lehetünk a tornászainkra, akik múlt héten tértek haza a Jakartában megrendezett világbajnokságról, majd "második otthonukban", a Pap Zoltán tornacsarnokban fogadták a szakosztály és a város vezetésének köszöntését. Hangkép.
Kupafeladatok előtt a DKSE
2025. nov. 04.
A DEAC elleni hazai mérkőzéssel kezdi meg a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének párharcát a DKSE röplabda csapata az egyetemi sportcsarnokban ma este fél héttől.








