Nem lehet pótolni az atomenergiát
Nem lehet pótolni az atomenergiát, mert alaperőművekre szükség van a hálózati ingadozások kiküszöböléséhez - jelentette ki az Eötvös Loránd Tudományegyetem tudományos főmunkatársa az M1 aktuális csatornán szerdán.
Ferencz Orsolya abból az alkalomból beszélt erről, hogy Áder János köztársasági elnök Pakson tartott előadásában kijelentette: a klímakatasztrófa elkerüléséért nem mondhat le Magyarország az atomenergiáról.
A villamosmérnök, kutató példaként említette, hogy Németországban az atomellenes lobbi nyomására elkezdték bezárni a nukleáris erőműveket, és ennek következtében - mint mondta - jelentősen megnőtt a villamos energia ára.
Továbbá újra üzembe kellett állítani fosszilis tüzelőanyaggal működő, környezetszennyező erőműveket, és Németország jelentős áramimportra szorul - tette hozzá Ferencz Orsolya szerint a nukleáris és a megújuló energia együttes alkalmazásával teljesíthető az a cél, hogy Magyarország energiatermelésének 90 százaléka 2030-ra karbonsemlegessé váljon. Az elmúlt években jelentősen fejlődött a nukleáris technológia és a paksi erőmű új blokkjai már ezen eredmények alkalmazásával épülnek - hangsúlyozta a szakértő.
-MTI-
A rovat további hírei: Oktatás
Erasmus+ – jeles projektzárások a Rudasban
2022. okt. 04.
A Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Rudas Közgazdasági Technikuma 2019-ben és 2020-ban nyert el támogatást Erasmus+ pályázatok keretében külföldi szakmai gyakorlat elvégzésére – a nyári programok záróeseményének hétfőn adott otthont a középiskola.
Pazar nyitány, színes folytatás a Vasvári-héten
2022. okt. 01.
A magyar népmese napja, illetve az Európai Diáksport Napja elnevezésű kezdeményezés eseményei miatt kezdődött a szokásosnál hamarabb a Vasvári-hét kavalkádja pénteken – a programok hétfőtől folytatódnak.
DSTV: tanévnyitó az egyetemen
2022. szep. 10.
Fennállásának 59. tanévét kezdte meg a Dunaújvárosi Egyetem, derül ki a DSTV ünnepi összeállításából. Az intézményben összesen 35 ország diákjai folytatják tanulmányaikat a hőn áhított diploma reményében. Hangkép.
DSTV: tanévnyitó a Vasváriban (galériával)
2022. szep. 05.
Színes műsorral és az első évfolyamosok köszöntésével kezdődött a tanév a Vasvári iskolában, derül ki a DSTV összegzéséből. A sport tagozatos intézmény új vezetéssel és komoly tervekkel készül a következő időszakra. Hangkép és galéria itt!
Tanévnyitó ünnepségen köszöntötték a Móricz diákjait
2022. szep. 04.
Augusztus utolsó napján rendezte meg hagyományos évnyitó rendezvényét a Móricz Zsigmond Általános Iskola közössége. Az ünnepségen Pintér Tamás polgármester, Szántó Péter önkormányzati képviselő és Horváthné Ottinger Hajnalka intézményvezető köszöntötte a gyerekeket.
DSTV: tanévkezdés előtt "Csibe napok"
2022. szep. 04.
Több éves hagyomány folytatásáról tudósít a DSTV összeállítása a BIROK Szabó Magda tagintézményéből. A tanévkezdés előtt két napos programra várták a leendő elsősöket, hogy az iskola új nebulói megismerkedhessenek az intézmény hangulatával, közösségével. Hangkép.
DSTV: kezdődik a tanév
2022. szep. 01.
Az ősz első napja nem szólhat másról – szép számú gyereksereg kezdi meg az általános iskolai tanulmányait. Készen áll a tanévkezdésre a BIROK Szabó Magda Tagintézményének közössége is, derül ki a DSTV összegzéséből. Hangkép.