Oroszlán, jöttek érted!

2019. november 24. (vasárnap) 9:31 - Várkonyi Balázs

Ment a már ismert úton. Igyekezett nem eltévedni, csak párszor járt apjával a városban, így a kitaposott „ösvényt” választotta most is. Legendabéli ismerősöket keresett. Persze sosem voltak ismerősei, hiszen rég elmentek már, amikor ő még nem is ismerte a várost, olyannyira, hogy még meg sem születhetett, a fölmenői is csak kisgyerekek voltak akkor.

Egyszer, még kisiskolás korában valami farsangi délutánt tartottak. Az állatjelmezek voltak divatban, egyikük róka-, a másik medvemaszkot viselt, ő pedig oroszlán akart lenni. Ahogy emlékszik, jó kis gyerekzsúr kerekedett ki, de aztán amikor odakint már erős szürkület volt, az igazgató berekesztette a vigalmat. A kint várakozó szülők kezdték összeszedni csemetéiket, érte az apja jött, az egyik kislány ekkor harsányan elkiáltotta magát: Oroszlán, jöttek érted!

Nem örült, hogy vége, nem túl nagy kedvvel igyekezett átöltözni, apja noszogatta, végre elkészült. Hazafelé szülője régi történetet idézett fel. Keserű mosoly bujkált az arcán. 1956-ról szólt a történet, a főszereplő valamiféle Gyula volt, a gyerekfelkelők egyike, kemény kis fickó, vakmerő. A társai elnevezték Oroszlánnak. Ilyen-olyan nevet adtak valamennyien egymásnak, abban bízva, hogy ha összeomlás lesz, így nehezebben érik utol őket, egyszerűbb lesz elvegyülni, eltűnni. Naiv, igazi gyerekes elképzelés volt… Amikor megtörtént, amitől tartottak, egy napon két bőrkabátos alak jelent meg a Mikszáth utcai grundon. Gyulát keresték. Valaki kieresztette a torkát: Oroszlán, téged keresnek. „Érte jöttek” – nyomatékosította apja. És folytatta. A kiskamasz megúszta egy kis pajesztépéssel. Nem fájt, nem fájt – mondta a későbbi elbeszélése szerint a rendőrnek, de az a „nagyokról” meg akart tudni valamit, és addig-addig húzta a pajeszt, meg lekevert egy-két pofont is, amíg a fiúcska könnye kiszökött. Most már fáj? – kérdezte a zsaru. Most már igen – válaszolta a kisember. De nem köpött. Azt mondta, a Karcsú utcaiakat nem is ismeri.

Most, hogy ismét a városban volt, és ismét november táján, fölidézte ezt is. Meg az évek során a fiatal „ismerősökről” olvasottakat. Újváros ’56-os áldozatsorában ott a 19 éves Nagy Viktor lakatos: fejlövés. Ott a 15 éves iskolás, Gyulai Misi: gránát okozta a halálát. És a legfiatalabb, a 13 éves kisdiák, Botos Gyuszi: lőporrobbanás oltotta ki életét. És a túlélők – töprengett –, azok vajon hogyan viselték az álmok szertefoszlását? És a megtorlást? Ki tudná megidézni. Csak egy a megragadható dolog, amit apja jegyzeteiből tud: az elfogottak közül a fenyegetések és kínzások ellenére is csupán egyetlen egy helybéli felkelőt tudott a Kádár-rezsim a maga céljaira felhasználni. Mindenki más vállalta sorsát: börtönt, meghurcoltatást, párialétet. Jelképi értékű volt a kimondott „nem”!

Az orosz invázió az illúziók végét hozta. A „csoda” se segíthetett: amikor a tankok a sötétben dübörögtek végig a pincesoron, az egyik rosszul kanyarodott, átszakította a házfalat. És a csövét a legenda szerint egy szentkép állította meg…

A rovat további hírei: Napraszóló

A margón túl

A margón túl

2019. november 29. (péntek)

„Vénséges ház, a kertben hozzáillő vén fák. Az árnyas szegletben pad, kihozzák a papa gondolkodószékét is. Családi tanácsot ülnek.”

Levélre várva

Levélre várva

2019. november 17. (vasárnap)

A férfi kezébe vette a könyvet. Belelapozott. Ahol kinyílt, olvasta. A véletlen ezt a mondatot lökte szeme elé: „Hegedűmet az oroszok ellopták, nem volt kedvem tovább folytatni a hegedülést, helyette zongorázni tanultam.”

Pentele és a Spárta-példa

Pentele és a Spárta-példa

2019. november 10. (vasárnap)

Az öreg tanár a karosszékében ült, közel a kisszoba ablakához. Ott kora délután még a fogyó novemberi fény elegendő az olvasáshoz. És onnét a könyvespolc is könnyen elérhető, legalábbis a szélső szektor, ahol a historikus művek lapulnak. Fölvette a keze ügyébe eső könyvet, amit már ebéd előtt kinézett magának, s odakészítette, célirányosan, a november 7-ei privát megemlékezéshez.

Pentele példát ad…

Pentele példát ad…

2019. november 04. (hétfő)

Akkor még csak két napja volt, hogy emlékezők sokasága indult a temetőbe, az egykor volt szeretteihez. A halottak napja az egyik évben épp olyan, mint az előzőben, vagy akár a következőben, de 1956-ban minden másképp látszott.

A kegyelet napjai

A kegyelet napjai

2019. november 01. (péntek)

Anyám fogja a kezem, melengeti az októberi szélben, ballagunk a templomba, az övéihez, nem mondta, hogy tartsak vele, magam jelentkeztem, hogy szívesen elkísérem, ne egyedül menjen a fontos ünnepen, a reformáció emléknapján.

Eltaposás-sikermutató, ’56

Eltaposás-sikermutató, ’56

2019. október 27. (vasárnap)

Megkezdődik 1956 októberének utolsó hete. Pentele polgárainak többsége fölvillanyozva a fővárosból jövő hírek által. Népgyűlés – követelésekkel. Vissza a település ősi nevét! A vasműről levenni a Sztálinbélyeget!

A sztálintalanítás útja

A sztálintalanítás útja

2019. október 20. (vasárnap)

1950 tavaszának eufóriájától ’56 komor őszéig eljutni Újvárosban nem volt oly nehéz. Először is a „nép ellenségével” való leszámolást kellett tökéletesíteni. Megtörtént: a helybéli kisipar jószerével felszámolva, a kulákbélyegek a módosabbakra illően ráütve, földjeik, házaik, gazdaságaik hiánytalanul rekvirálva, a hangadók elűzve, a veszélyes egyedek internálva, a gyanús elemek kitelepítve, asszonyostól, gyerekestől, ahogy kell.