Új darabot próbálnak a Bartókban
Egy újabb bemutatóra készül a Bartók Kamaraszínház, Egressy Zoltán Portugál című tragikomédiáját Bodor Böbe rendezi. Az olvasópróbákat hétfőn délután kezdte meg a csapat.
Bodor Böbe nem első ízben állít színpadra előadást itt, Dunaújvárosban, hiszen az általa rendezett Frida Kahlo életéről szóló darabot tavaly májustól láthatta közönség, benne olyan szereplőkkel, akiket a most készülő tragikomédiában is láthatunk, például Auksz Éva vagy éppen Kovács Vanda. Dramaturgként pedig az előző évadban játszott Hajmeresztő című krimiből is kivette részét.
A most készülő darabban olyan kiváló színészek játékát láthatjuk még, mint például Szemán Béla, Sipos Imre, Őze Áron, Ujláb Tamás.
Mint azt Bodor Böbe elmondta, saját magától nem választotta volna ezt a darabot. Túl nagy falatnak tartotta, nem mert hozzányúlni, mivel egy legendás kortárs műről van szó, amit számtalanszor színpadra vittek már, például a Katona József Színházban, Miskolcon, illetve filmet is csináltak belőle. Ám Őze Áron, színházunk igazgatójának felkérte ezen darab megrendezésére, és örömmel, nagy elánnal vetette bele magát a munkába.
A darab története Irgácson, egy eldugott kis faluban játszódik, a központi, a közösségi hely pedig a kocsma. Érkezik a fővárosból Bece, aki itt szeretne megpihenni, mielőtt továbbutazik Portugáliába. Masnival, a „kocsmáros lányával szövődő kapcsolatán keresztül érzelmek, érdekek és erőviszonyok hajszálfinom szövedékébe tapos bele; emberi életeken, értékeken gázol keresztül.” Végül botrány, zűrzavar, késelés, felfordulás költözik Irgácsra és a kocsmába. Alapvetően kisiklott emberi sorsokat láthatunk, mégis úgy bemutatva, hogy nevetésre késztesse a nézőt: ne az egyén helyzetébe képzelje magát, ne a személyes tragédiát érezze át, hanem derüljön a humoros, komikus szituációkon.
- Az én olvasatomban ez a darab egy látlelet, korrajz a '80-as évektől számított Magyarországról. Azt szeretném, ha ez úgy jelenne meg a színpadon, mint egy finoman kezelt karikatúra. A mondanivalója is ezzel foglalható össze leginkább, hogy a mai magyar valóság karikatúrája- mondta a rendező.
A Portugál egy tragikomédia az elvágyódásról, az elvágyódás mélabújáról, a szabadságról, a szabadság határairól, a toleranciáról, álomról és valóságról. Mindez sok parodisztikus elemmel, humorral, iróniával. A bemutató december 13-án lesz.
A rovat további hírei: Kultúra
DSTV: a Győry-hagyaték kincse lett a hónap műtárgya
2025. júl. 17.
Folytatta az Intercisa Múzeum különlegességeit bemutató sorozatát a DSTV. A hónap műtárgya sorozatában ezúttal a Győry-hagyatékból származó prédikációs kötetről mesélt Kronászt Margit történész-muzeológus. Hangkép.
Rangos belgiumi folklórfesztiválon lép fel a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes
2025. júl. 15.
Komoly nemzetközi meghívásnak tehet eleget városunk egyik meghatározó kulturális közössége: a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes Westerlo-i Nemzetközi Folklórfesztivál keretében lép közönség elé Belgiumban.
DSTV: remek vegyeskari évadzáró
2025. júl. 14.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összeállítása arról, hogy újra az Intercisa Múzeum immár fedett kertje adott helyszínt a Dunaújvárosi Vegyeskar évadzáró hangversenyének. Telt házas koncert kerekedett a közelmúltban – megérdemelt vastapsokkal. Hangkép.
DSTV: az Építők útja szobrai
2025. júl. 12.
Negyedik epizódjához érkezett a DSTV sorozata a város köztéri szobrairól. A Hodik Mónika történész-muzeológus közreműködésével készült Szoborváros újabb részében az Építők útján található alkotásokat mutatják be. Hangkép.
Szép fák, remek pályaművek – jól sikerült a fotópályázat első felvonása
2025. júl. 11.
Dunaújváros közgyűlése támogatta Pappné Grabant Ilona önkormányzati képviselő kezdeményezését, s első alkalommal írta ki a „Dunaújváros fái a négy évszakban” című fotópályázatot. A tavaszi ciklus lezárult, díjazták is a beérkező pályaműveket.
DSTV: a velünk élő örökség
2025. júl. 10.
Sok látogatót vonzottak a Múzeumok Éjszakája című országos programsorozat városi helyszínei, derül ki a DSTV összegzéséből. Az Intercisa Múzeum a római kori kőtár és fürdő mellett az intézmény központi épületében is gazdag kínálattal csalogatott. Hangkép.
Idén is jelentős csúcsokat hódított a Rockmaraton Fesztivál (galériákkal)
2025. júl. 09.
Négy nap dübörgés és fergeteg, a rock/metál műfajok híveinek őszinte örömére: idén is nagyot ment, és bár új csapat szervezte, és sajnos akadtak is döccenők, összességében mindenképpen pozitív élményt hozott a közönség körében a Rockmaraton Fesztivál a Szalki-szigeten.