Barta Endre, humán ügyekért felelős alpolgármester és Kovács István, a Mikulás nagykövete tartott sajtótájékoztatót a Városháza téren csütörtökön.
Barta Endre elmondta, hogy örömmel álltak a nagykövet kezdeményezése mögé, mely hazai és határon túli területeket is érint. Kovács István kiemelte, hogy az Újra az úton a fáklya megmozdulással az a célja, hogy minél többen vegyenek részt a programon, minél többen vigyék kezükbe a fáklyát a futás során. Négyszáz iskolába jutnak el az akció során, a rajt Dunaújvárosból indul majd a főtérről január 10-én és határon túli magyarok lakta területeket is érint. Az olimpiai fáklya vezeti majd a megmozdulást, amit 2008 óta már több mint százezren vittek a kezükben a korábbi futások alkalmával. A nagykövet megköszönte Barta Endrének, hogy a kezdeményezés mellé állt és hogy támogatja azt.

