Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 24. Mátyás
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Újra úton a fáklya

Közélet
mikulás
Barta Endre
futás
Dunaújváros

facebook megosztás

doszerk - 2019. nov. 28., 13:16

Barta Endre, humán ügyekért felelős alpolgármester és Kovács István, a Mikulás nagykövete tartott sajtótájékoztatót a Városháza téren csütörtökön.

Barta Endre elmondta, hogy örömmel álltak a nagykövet kezdeményezése mögé, mely hazai és határon túli területeket is érint. Kovács István kiemelte, hogy az Újra az úton a fáklya megmozdulással az a célja, hogy minél többen vegyenek részt a programon, minél többen vigyék kezükbe a fáklyát a futás során. Négyszáz iskolába jutnak el az akció során, a rajt Dunaújvárosból indul majd a főtérről január 10-én és határon túli magyarok lakta területeket is érint. Az olimpiai fáklya vezeti majd a megmozdulást, amit 2008 óta már több mint százezren vittek a kezükben a korábbi futások alkalmával. A nagykövet megköszönte Barta Endrének, hogy a kezdeményezés mellé állt és hogy támogatja azt.

A rovat további hírei: Közélet

"Áldott húsvéti ünnepeket kívánok..."

"Áldott húsvéti ünnepeket kívánok..."

2024. már. 31.

"Minden dunaújvárosinak azt kívánom, hogy használja ki ezt az időszakot, a remény és az üdvösség ígéretét..." Pintér Tamás polgármester ünnepi köszöntőjét olvashatják húsvét vasárnapján – vendégposzt.

A bölcsődék vezetőivel egyeztettek a feladatokról

A bölcsődék vezetőivel egyeztettek a feladatokról

2024. már. 30.

Barta Endre az alpolgármesteri tárgyalóban fogadta a dunaújvárosi bölcsődék vezetőit szerdán reggel, hogy személyesen is egyeztessék az ágazat aktuális feladatait, teendőit.

Ötvenöt tonna hulladék gyűlt össze Újtelepen

Ötvenöt tonna hulladék gyűlt össze Újtelepen

2024. már. 29.

Az idei esztendő második városi lomtalanítását szervezték Újtelepen múlt szombaton. A Városvédők Újtelepért Egyesület jóvoltából a szokásos lomtalanítás mellett műszaki és fémhulladék gyűjtésre is sor került. Ezúttal több mint 50 tonna hulladékot szállítottak el a városrészből. Jár a köszönet!

Szívességfal után Fészek Központ– akkor is, most is a segítségnyújtás jegyében

Szívességfal után Fészek Központ– akkor is, most is a segítségnyújtás jegyében

2024. már. 29.

A közelmúltban bontott zászlót, de az előzménye már a covid idején felbukkant a nagy közösségi portálon: a Szívességfal csoport alapítói hozták létre a Fészek Mentálhigiénés Központot – a tervekről és a bázis hátteréről Molnárné Hruby Enikővel és Törő Violettával beszélgettünk.

Megújult a piac, a friss áruk mellett már szép környezet is várja a vásárlókat

Megújult a piac, a friss áruk mellett már szép környezet is várja a vásárlókat

2024. már. 28.

A piac a dunaújvárosiak kedvelt bevásárlóhelye, a helyi termelők és árusok fontos terepe, tavaly novemberben kezdődött a felújítása, az ünnepélyes átadást pedig szerdán tartották. Ajándék: húsvét előtt pénteken délelőtt is nyitva lesz a piac!

Hivatalosan is átadták a bringával közlekedőknek az új kerékpárút-hálózatot

Hivatalosan is átadták a bringával közlekedőknek az új kerékpárút-hálózatot

2024. már. 27.

Ünnepélyes keretek között avatták fel az új kerékpárút-hálózatot városunk képviselői. Az esemény helyszínére, az erdei tornapályára biciklivel érkezett a városvezetés.

Ilonka néninek 90 évesen is az unokák a mindenei

Ilonka néninek 90 évesen is az unokák a mindenei

2024. már. 27.

Molnár Józsefné, Ilonka néni is a 90 évesek táborába lépett március 17-én. A jeles alkalomból nagy családja körében ünnepelt születésnapján. A város nevében Orosz Csaba önkormányzati képviselő köszöntötte.

  • További hírek

Friss hírek

  1. A Farsang Kupáért fociztak

  2. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb!

  3. DSTV: vízilabdázók köszöntése

  4. Nőnapi gyűjtés – a közösség segítségében bízva

  5. Történelmi siker a diákolimpián

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: vízilabdázók köszöntése

DSTV: vízilabdázók köszöntése

Embedded thumbnail for DSTV: téltemető tüzeskedés a Vasvári udvarán

DSTV: téltemető tüzeskedés a Vasvári udvarán

Embedded thumbnail for DSTV: farsangi varázslat a Margarétában

DSTV: farsangi varázslat a Margarétában

Top hírek

  1. Mentőhelikopteres bevetés a Szórádon (frissítve)

  2. Új bázison folytatja a DunaKosár közössége

  3. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

  4. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb!

  5. DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 7. szám - 2026.02.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő