A címvédő érkezik

spigott - 2019. december 30. 8:10

Az esztendő utolsó mérkőzésén a Ferencvárost fogadják a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozói az Erste Ligában.

Nem sokat búslakodhat a DEAC otthonában elszenvedett vereség tegnapi után a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata, mely ma este hat órától már újra pályára lép az Erste Ligában. Miroslav Ihnacak tanítványaira ezúttal sem vár könnyű feladat, ugyanis az a Ferencváros látogat a Dunaújvárosi Jégcsarnokba, mely a sorozat címvédőjeként a második helyen áll a tabellán úgy, hogy eddig lejátszott huszonkilenc mérkőzéséből huszonegyet megnyert, s nyolc alkalommal szenvedett vereséget, így jelenleg nyolc ponttal előzi meg Acélbikáinkat a táblázaton. A két gárda eddig három alkalommal találkozott egymással az idei szezonban, s mind a három találkozó rendkívül kiegyenlített csatát hozott.

Kép: DO-archív

Az Erste Liga mezőnyében egyedül az Acélbikák mondhatják el magukról azt, hogy eddigi találkozóik mindegyikén pontot tudtak rabolni a zöld-fehérektől, ugyanis egy rendes játékidőben aratott 3-1-es győzelem mellett kétszer is csak hosszabbítás után szenvedtek vereséget a címvédőtől. A ma esti találkozón is a pontszerzés lesz a célja jégkorongozóinknak, ám helyzetük nem lesz egyszerű, mert míg a mieink tegnap este még Debrecenben játszottak, addig a fővárosiak pihenten várhatják az év utolsó találkozóját. Az biztos, hogy csapatunk minden tagjától extra kell a remélt pontszerzéshez az esztendő utolsó mérkőzésén, melyet követően lehet egy kicsit szusszanni is, mivel legközelebb csak január 8-án játszanak meccset a DAB hokisai.

A rovat további hírei: Sport

Szoros vereség Csíkszeredán

Szoros vereség Csíkszeredán

2025. okt. 27.

Nagyon korán tetemes hátrányba került, s bár innen még kiegyenlített, végül egy üres kapus góllal szenvedett 6-4-es vereséget Csíkszeredán a DAB jégkorong csapata.

Oda a DFC veretlensége

Oda a DFC veretlensége

2025. okt. 27.

Az első félidőben kétgólos előnyt szerző PMFC 3-1-es sikerrel vitte el a három pontot a Dunaújváros FC labdarúgóitól a két gárda vasárnap esti bajnoki mérkőzésén.

Hiába a nagy hajrá

Hiába a nagy hajrá

2025. okt. 26.

Hatgólos hátrányból kapaszkodott vissza, de végül 32-31-es vereséget szenvedett Szombathelyen a DKKA női kézilabda csapata.

Vasárnapi meccsözön

Vasárnapi meccsözön

2025. okt. 26.

Labdarúgóink itthon, jégkorongozóink és röplabdázóink idegenben lépnek pályára bajnokságuk újabb fordulójában a hét utolsó napján.

Vereséggel kezdett a DFVE

Vereséggel kezdett a DFVE

2025. okt. 25.

Nem tudta megnehezíteni az UVSE dolgát a DFVE női vízilabda csapata a Bajnokok Ligája csoportkörének első mérkőzésén a fővárosban ma este.

DSTV: veteránok az élvonalban

DSTV: veteránok az élvonalban

2025. okt. 25.

Dunaújváros veterán birkózói a legutóbbi nagy megméretésen is remekül szerepeltek. Volt mit, és volt kiket ünnepelni, nem is maradt el a kiváló eredményeket elért sportolók köszöntése. Hangkép.

Hétgólos vereség Brassóban

Hétgólos vereség Brassóban

2025. okt. 25.

Két harmadig jól tartotta magát a tartalékos DAB a Brassó otthonában, de a harmadik felvonásban átgázoltak Acélbikáinkon a házigazdák.