Előtérben a háttér, avagy hogyan tovább, DO?
Propaganda helyett (hír)értékelvű, független, közszolgálati feladatokat ellátó, mélyen olvasóbarát, vállaltan a helyi közösségek és teljesítmények iránt elkötelezett tartalmat kívánunk szolgáltatni – drága böngészők és aranyos mindenki, visszatértem harmadik gyermekemhez, mától újra a DO kötelékében ügyködöm! Beköszöntő felütés a hajtás után!
Hosszú ideig az utolsó nettó politikai szempontú megnyilatkozásom lesz e hasábokon, ígérem, de most, itt rögvest az elején elkerülhetetlen rögzíteni a tényt: nemcsak szeretett városunk, de szeretett városunk nyilvánossága, közösségi platformjai, sajtója számára is gyökeres változást hozott az október 13-ai választás. A főként Cserna Gábor, de még inkább dr. Dorkota Lajos nevével fémjelzett hatalmi centrum megsemmisítő veresége ugyanis új helyzetet teremtett a médiafronton (is). Ennek egyik fontos tényezője tételesen az, hogy az eddigi, közpénzből üzemeltetett propagandagépezet részeként működő Dunaújváros Online (DO) új útra vált. Illetve vissza a régire: mostantól újra a tiszta (köz)beszéd fontosságát hangsúlyozó sajtóorgánumként működik. Sorolom.
Gyors, pontos, hiteles tájékoztatást nyújt a városban történt, illetve a városlakókat érdeklő és érintő eseményekről. Nem a pártok (vagy főleg: a Párt), hanem az olvasók igényeire fókuszál, ergo nem a pártok (vagyis inkább: a Párt), hanem a fogyasztók kegyeit keresi. A közszolgálat esetünkben valóban a köz szolgálata kíván lenni – az egyetlen érték, amit magunkra nézve kötelezőnek ismerünk el, az egy-egy tartalom hírértéke lesz, ezen belül (és túl) nyitott, a közösségi aktivitásokra is építő, derűs, szórakoztató, a helyi közösségek és teljesítmények iránt mélyen elkötelezett platform meg- illetve újrateremtése a cél. Nem titok, nekem 2000-2014 között a harmadik gyermekem volt a DO (ezért is tartottam megbocsáthatatlan bűnnek az akkori időszak várostörténeti szempontból is jelentős archívumának eltüntetését), így a feladat számomra is adott: szeretném visszaállítani, és ha lehet, tovább erősíteni a független, kritikus, nyitott, függetlenségére, kritikai szellemére és nyitottságára büszke DO nimbuszát.
Itt fontos nyomatékosítani: bár a DO továbbra is az önkormányzati fennatartású média-konglomerátum részeként üzemel, ha tetszik, önkormányzati csatornaként (is) fungál, nem szervilis kiszolgálója kíván lenni a jelenlegi többségnek. Sőt: a Castellum.do hasábjain már értekeztem arról, hogy milyen necces helyzetbe kormányozta az önkormányzatiság hajóját a Fidesz azzal, hogy képviselői nem vesznek részt a testület munkájában, illetve nem delegáltak tagokat a bizottsági színtérre. Ezzel nemcsak a győztesek, vagyis a "Rajta, Újváros!" Egyesület járt rosszul, de – szent meggyőződésem – a város is, a demokratikus berendezkedés is megsínyli a levitézlett hatalmi tábor döntését. Ennek nyomán ugyanis a jelenlegi döntéselőkészítő és döntéshozó folyamatból hiányzik az ellenzéki szerepvállalás, de egyúttal hiányzik a fék és az ellensúly is. Márpedig ebben az alaphelyzetben mindenképpen felértékelődik a sajtó szerepe – hiteles és hatékony ellenzéki képviselet helyett a sajtóra hárul a nemes feladat; egyszerűen nincs, nem lesz más, aki rákérdez egy-egy vitatható döntés okaira, követi a közpénzek sorsát, és ha kell, esetenként éles kritikát fogalmaz meg egy-egy kérdés kapcsán.
Még egyszer idevésem: ez az alapvető, ha tetszik, stratégiai városérdek, és a DO csapata mától minden és mindenki elé helyezi ezt.
A fentiekből eredeztethetően bátran vállalom: nemcsak lehetnek, de lesznek is meredek kérdések, komoly viták – az is szent meggyőződésem ugyanis, hogy éppen a meredek kérdések, a komoly viták, esetenként az éles konfrontációk lódítják mindig előrébb a város szekerét. Most az a szerencsés helyzet állt elő, hogy a városvezetés partner egy ilyen platform megteremtésében és fenntartásában. Amíg az marad, addig itt maradok én is – ezzel meg is válaszoltam a nagy kérdést, hogy mi lesz a Castellum.do sorsa: igen, igen, megmarad egyfelől hátországnak, másrészt meg menekülőpályának, ha nagyon nagyot fordul a szél.
Van még egy szempont, amit rögtön az elején rögzíteni kell. A DO nem zárt burokban, de pláne a városlakóktól, a helyi közösségektől, a városi intézményektől és műhelyektől távoli elefántcsonttoronyban képzeli a tartalomszolgáltatást. Hiszünk abban, hogy színes, vonzó, derűs, a kifejezés összes értelmében nyitott lapot csak közösen, a lehető legszélesebb merítéssel dolgozva lehetünk képesek létrehozni és fenntartani. Azaz: drága böngészők és aranyos mindenki, írjatok, szóljatok, üzenjetek nekünk – minden tartalmi vonatkozású javaslatot, témát, ötletet szívesen veszünk! És ha érdemes a közfigyelemre, akkor természetesen meg is zengetünk!
Hirtelen jött a lehetőség, nem mondom azt, hogy váratlanul, de az is hazugság volna, ha azt állítanám, hogy minden lépést hónapokra előre megtervezhettünk. Biztató, hogy pimaszul fiatal, őszinte reményem szerint ütőképes csapattal vágunk a feladatnak; az elején még lehetnek, borítékolhatóan lesznek is döccenők, mert nem megy, nem is mehet egyik napról a másikra az átállás – de biztos vagyok benne, hogy napról napra, hétről hétre jobbak leszünk.
Olvassátok, szeressétek a DO-t – tartsatok minden nap velünk!
(Öcaline)
A rovat további hírei: Közélet
Díjátadó, jubileum, születésnap – ünnepelt a Mozgáskorlátozottak Együtt Egymásért Egyesülete
2025. dec. 05.
Megtartotta hagyományos évzáró közgyűlését a Mozgáskorlátozottak Együtt Egymásért Egyesülete a Campus étteremben. Az esemény részeként adta át Pintér Tamás polgármester a „Szociális Munkáért – Dunaújváros” elismerést Kondor László címzetes elnöknek, a Rudas iskola címzetes igazgatójának.
URBACT gyakorlati gyűjtemény készül
2025. dec. 05.
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kilenc hallgatója látogatott el Dunaújvárosba Szövényi Anna tanszékvezető egyetemi docens vezetésével az URBACT projekt apropóján. Az egyetemistákat Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester köszöntötte.
Van megoldás a hódok okozta károk ellen
2025. dec. 05.
A vízparti területek rendszeres látogatói is megtapasztalhatták, hogy a környező településekhez hasonlóan Dunaújvárosban is rengeteg kárt okoznak a hódok. A békés együttélés azonban nálunk megvalósul – dróthálóval védik a fákat a Szalki-szigeten.
Rangos díjat kapott a Jót, Szívből – Dunaújvárosért csapata
2025. dec. 05.
Az Év Közösségi Kezdeményezése díjat vehette át a Jót, Szívből – Dunaújvárosért akciócsoport az Önkéntességért Díjak fővárosi átadóján csütörtökön délután.
Székesfehérváron ülésezett a Megyei Jogú Városok Szövetsége – fontos témákkal
2025. dec. 05.
25 város képviselői vettek részt a Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ) elnöksége és választmánya napokban rendezett tanácskozásán – városunkat Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester képviselte.
Érkezhet a mammográf berendezés, kezdődhet a térfigyelő rendszer közbeszerzése
2025. dec. 04.
Rendkívüli közgyűlést hívott össze Pintér Tamás polgármester csütörtök délelőttre. A rendkívüli ülés összehívása a Versenyképes Járások Program keretében történő közbeszerzési eljárások megkezdése, illetve más határidős feladatokban szükséges döntéshozatal miatt vált indokolttá.
Újabb fa öltött ünnepi köntöst Újtelepen
2025. dec. 04.
Folytatódott az idei körzetszépítés Újtelepen – már a második fenyőfa is megkapta a karácsonyi fénysort a körzetben. Bár ez nem lehet újdonság a lakosoknak, hiszen hosszú évek óta ápolják ezt a kedves hagyományt, ezzel is hangolódva a szeretet ünnepére.









