Péntek is, 13 is, Luca napja is – mi jöhet még?
Bár egy keresztény szent, fényhozó Szent Lúcia ünnepnapjáról beszélünk , ha péntekre esik, akkor nem kérdés, ritka veszélyes a Luca nap. Idén ez a ritka együttállás következik! A legjobb, ha nem csinálunk semmit – a néphagyományban a búzahajtatás meg a szék mellett dologtiltás is szerepel a varázslatos nap előírásai között!
Az egyik legtöbb népszokás Luca napjához kötődik a magyar néphagyományban, és ahhoz képest, hogy a jeles napot egy keresztény szentről nevezték el, meglehetősen sűrű szövésű lett a babonaságok fátyola. Ha pedig a jeles nap, december 13. pont péntekre esik, akkor nyugodtan állíthatjuk, hogy duplán veszedelmes nap köszönt ránk fényhozó Szent Lúcia napján.
Ünnepnapja az évkör legsötétebb időszakára esik – ám ahol a fény van, ott az árnyék is megjelenik: az ősi hiedelemvilágban egy ártó, gonosz, vajákos-boszorkányos nőalak, Luca asszony is feltűnik a jeles nap legendáriumában. Ez a kettősség a néphagyományban is fellelhető: a Luca napjához köthető a búzaültetés fénycsaló termékenységvarázslata okán a szenthez, Luca széke már egyértelműen a sötét oldalhoz köt. A szó szerint közmondásosan lassan, naponta egy-egy művelettel készülő alkotmány készítője a székre ülve megláthatta, hogy a gyülekezet tagjai közül kik a boszorkányok.
Vigyázat, Luca napja idén péntekre esik! De mivel egyúttal dologtiltó nap is a néphagyományban, van megoldás: ha nem csinálunk semmit! :D
(Fényhozó fotó: napocska.hu)
A rovat további hírei: Mozaik
"Hagyd otthon az unokád!" – nyugdíjas találkozó csalogat
2025. aug. 01.
Már beszámoltunk róla, de itt az utolsó figyelmeztetés: Hagyd otthon az unokád! címmel a szépkorúaknak rendeznek csalogató programokkal tarkított egész napos kavalkádot a volt Vidám Park területén szombaton. Itt a teljes kínálat – mindenkit szeretettel várnak!
DSTV: tábor a mozgás jegyében
2025. aug. 01.
Rendhagyó kísérletről számolt be a DSTV összeállítása Adrián Anikó tábora kapcsán. A tánc szerelmeseként korábban már megismert táborvezető mozgásközpontú programmal várta a táborlakókat, ahol a tanulókat táncos, sportos és kreatív foglalkozásokon vehettek részt. Hangkép.
Rajzverseny és japán séta a népfőiskolán
2025. júl. 31.
Szó szerint színes kínálattal folytatja programjainak sorát a Dunamenti Regionális Népfőiskola – ráadásul minden korosztályt megszólítanak. A gyerekeknek online rajzversenyt hirdettek, a felnőtteket a japán séta elnevezésű mozgásformára csábítják.
Esti csobbanás az Aquantis Élményfürdőben (galériával)
2025. júl. 29.
Idén is csatlakozott városunk az országos kezdeményezéshez, a Strandok Éjszakájához, amely szombat este látogatók százait vonzotta az Aquantis Élményfürdőbe. Az időjárás megkönyörült, így sokan választották a dunaújvárosi bázis kínálatát!
DSTV: népszerű a DunaKosár közössége
2025. júl. 29.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése arról, hogy Dunaújvárosi Kosár Közösség népszerűsége változatlanul töretlen. A termelők gondos kezekkel ápolják portékáikat, így finom és minőségi termények és termékek kerülnek a vásárlók asztalára. Hangkép.
A gyerek szandálok jelentősége és választási szempontok
2025. júl. 28.
Amikor a nyár beköszönt, a gyerekek lába is szabadságra vágyik. A lábbeli kiválasztásakor nem mindegy, hogy milyen szempontokat veszünk figyelembe. (X)
Enyhül a héten a tikkasztó hőség szorítása
2025. júl. 28.
Napos és gomolyfelhős időszakok, nap közben a hőmérsékleti értékek lassú, de biztos emelkedése, ráadásként itt-ott üdítő záporok. Kellemes nyárias időt ígér a DO meteorológiai szakértője – a hőségnek lőttek, a viharzóna is átvonult.