Pontszerzés a címvédőtől
Nagy küzdelemben, hosszabbítás után szenvedett 2-1-es vereséget a Ferencváros otthonában a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.
A címvédő Ferencváros otthonában folytatta az Erste Liga alapszakaszának küzdelmeit ma este hat órától a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata, mely ugyan továbbra is nélkülözte Hruby Gellértet és Somogyi Balázst, mégis bizakodva, a pontszerzés reményében vágott neki a találkozónak.
Az első harmadot nem is kezdték rosszul Miroslav Ihnacak tanítványai, s bár az 5. percben kapott emberelőnyükkel nem tudtak élni, ahogy kiegészültek a fővárosiak, Azari Zsolt találatával mégis sikerült megszerezni a vezetést (0-1). A folytatásban próbálta növelni a tempót a Fradi, de továbbra is inkább a mieink irányították a mérkőzést. Ez ugyan újabb lőtt gólban nem mutatkozott meg, cserébe viszont Hughsonnak sem kellett maga mögé nyúlnia, így az első szünetre a DAB vonulhatott minimális előnnyel.
Kép: DO-archív
A fordulást követően viszont nagyot változott a játék képe, mert ekkor már egyértelműen fölénybe került a Fradi, mely emberelőnyben és egyenlő létszámban is egyre veszélyesebben támadta a bikák ketrecét, de Hughson lehúzta a rolót, így a második harmad végén is a mieink álltak közelebb a remélt győzelemhez.
A harmadik felvonást emberhátrányban kezdték a mieink, de kivédekezték, csakúgy, mint a következő Fradi-fórt, ám Azari újabb kiállítása alatt Hajós már nem hibázta el helyzetét, így az 52. percben egyenlített a fővárosi alakulat (1-1). Az 55. percben végre a Bikák is kaptak egy előnyt, s bár ezzel nem tudtak élni, a hátralévő szűk négy percben már nem született újabb találat, így jöhetett a hosszabbítás. Mely mindössze két és fél percig tartott, mert Hughson újabb bravúrja után a kapusról lecsorgó korongot Kulmala kotorta a hálóba, így a Fradi örülhetett a 2-1-es sikernek, de a játék képe alapján az Acélbikák sem lehetnek elégedetlenek az egy szerzett ponttal.
FTC-Telekom – DAB 2-1 (0-1, 0-0, 1-0, 1-0) – hosszabbítás után
FTC-Telekom: Arany – Karmeniemi (1), Pulli, Nagy, Pavuk, Tóth A., Hegyi, Sarcia, Kulmala 1, Switzer (1), Tóth R., Boros, Tóth Gergely, Jászai, Roczanov (1), Tóth Gergő, Hajós 1, Németh, Pozsár. Vezetőedző: Fodor Szabolcs.
DAB: Hughson – Kovács, Vuorijärvi (1), Azari 1, Dansereau, Mazurek, Baker, Lendák, Németh, Silló, Turcotte, Dósa, Hüffner, Pinczés O., Subotic, Tamás, Ambrus, Ráduly, Gebei. Vezetőedző: Miroslav Ihnacak.
(Szentimrey Tamás)
A rovat további hírei: Sport
DSTV: hasították a Duna vizét
2025. aug. 06.
Újra a motorcsónakok búgásától volt hangos a kikötői öböl. Múlt héten ugyanis a városunkban rendezték meg a Formula Future Gyermek- és Ifjúsági Motorcsónak Világbajnokságot. A verseny sokakat vonzott, ugyanis a nemzetközi futamokon mintegy 12 ország versenyzői mérték össze a tudásukat. Hangkép.
Fiatal hátvéd az Acélbikáknál
2025. aug. 06.
Az újpesti nevelésű Balázsi Márton is a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapatában folytatja pályafutását a 2025/2026-os szezonban.
Elkészült a DKKA végleges bajnoki menetrendje
2025. aug. 05.
A Vasas elleni fővárosi meccset szeptember 6-án, míg a MOL Esztergom elleni hazai bajnokit szeptember 13-án játsszák le a DKKA női kézilabdázói.
B-döntő és egyéni csúcsok a medencében
2025. aug. 05.
Bár dobogós helyet nem sikerült elérniük, összességében jól szerepeltek a DKSE úszói a Kaposváron megrendezett országos ifjúsági bajnokságon.
Dunaújvárosban versenyzett az utánpótlás elitje
2025. aug. 04.
A középmezőnyben végzett a magyar válogatott a kikötői öbölben megrendezett Formula Future Gyermek-, és Ifjúsági Motorcsónak Világbajnokságon.
Megújul a Dunaújvárosi Jégcsarnok
2025. aug. 04.
Alapos felújításon esik át augusztus második felében a Dunaújvárosi Jégcsarnok, amelynek palánkrendszerét és világítását is lecserélik az új szezon kezdete előtt.
Dunaújvárosi éremeső Szegeden
2025. aug. 04.
Összesen tíz dobogós helyezéssel, az összesített éremtábla tizenegyedik helyén fejezték be a Szegeden megrendezett korosztályos bajnokság küzdelmeit a DKSE kajak-kenusai.