A tüntetésen közel 10 ezren voltunk, ami ötöde a 2016-os "esernyős" tüntetésünknek: arra elég volt, hogy felhívjuk a hatalom figyelmét a problémákra, de nyomasztóan kevés, ha azt nézzük, hogy 3 éve a kormány azt kommunikálta, hogy ha "csak ennyien" követelik a változást, akkor nincs miről beszélnünk. 
Az is elgondolkodtató, hogy városunkból mindössze 55 személy gondolta úgy, hogy ott  a helye a tüntetésen – volt köztük néhány pártoló szülő és nagymama, de a legtöbben pedagógusként csatlakoztak a demonstrációhoz!  
A tüntetők az MTA székházától elvonultak az EMMI épületéhez, ahol átadták a petíciókat az államtitkároknak (az EMMI és az ITM képviselőinek), majd megérkeztek a Kossuth térre, ahol 14 órakor kezdődött a nagygyűlés.

Sok társszervezet támogatta a tiltakozásunkat, sőt, a szónokok között is voltak néhányan az ETUCE (ami egy nemzetközi oktatási szervezet), a MASZ, a SZEF, a Független Diákparlament, valamint a Szülői Hang Közösség képviseletében. Mindegyik szónok arra buzdított, hogy ne adjuk fel, tiltakozzunk, mert valóban elfogadhatatlan a kormányzat ad-hoc teljesítménye az oktatási szférában. Ez egyfelől a szakma, az érdekvédők, a szakértők meghallgatása nélküli, "hasraütős" törvénykezést jelent, ugyanakkor azt is követelték, hogy szűnjön meg a kormánypropaganda hazudozása arról, hogy nincs pedagógushiány, illetve arról, hogy milyen sok a pedagógusok bére.
Szakszervezeti képviselőként muszáj tudatosítanom: a sztrájk a végső eszköz céljaink elérésére! Most a kormány kénytelen leülni a sztrájkbizottság képviselővel, ahol a követeléseinkről kell tárgyalniuk! Ha ez nem vezet eredményre, akkor jöhet a sztrájk – és jönni is fog. Az pedig fájni fog sokaknak, mert a bentlakásos intézményeket kivéve nem lesz gyermekfelügyelet. Aligha véletlen, hogy regnálása elején a sztrájktörvényt alkotta meg először a Fidesz-hatalom, ami lényegében ellehetetlenítette sokáig a sztrájkot. Most eljutottunk arra  a pontra, hogy nincs más lehetőség, mert a kormány szó szerint semmibe vesz minket!

Nagyon sokan nem is tudják, hogy mekkora  a baj!

A kormány dilettáns, átgondolatlan törvényeket hozott az évek során – ezekről mára sorra kiderült, hogy hatalmas kárt okoztak. Néhány alaptényező: már nincs elég pedagógus az állami óvodákban, az általános és a középiskolákban. Aki maradt, az pedig a végtelenségig ki van zsigerelve! A magas kötelező óraszám, az ingyenmunka (nem fizetik ki a túlmunkát!), a felháborító  minősítési-előmeneteli rendszer, a sok felesleges adminisztráció, a gyerekek leterheltsége, a kötelezően választandó silány ingyentankönyv  (18. századi hatalmas lexikális tananyaggal),a 2013-as (!!!) minimálbérhez igazított bértábla, az inflálódott fizetés, a nemritkán NER-kompatibilis, alkalmatlan intézményvezetés, a pedagógusok  minimális függetlenségének elvesztése oda juttatta a pedagógus társadalom értékes képviselőit, hogy más lehetőség híján elhagyják a pályát. Ördögi spirálba kényszerült a szféra – már most is elég magas a pedagógusok korfája; személy szerint elképzelni sem tudom, mi lesz itt, ha a következő években még többen nyugdíjba mennek?! Mert egy tényező biztos: újak, a fiatalok nem jönnek. Ennyi fizetésért? Amikor lassan az albérlet magasabb, mint egyhavi fizetésük? Amikor diplomásként más területen kétszer-háromszor magasabb fizetésért tudnak elhelyezkedni – esetenként kevesebb munkával és felelősséggel? 
Régen  a tanár a nemzet napszámosának számított – ma a pedagógus nem tud és nem is akar megélni a hivatástudatából; pláne úgy, hogy a kormányzati intézkedések nyomán a maradék tekintélyét is elvesztette.

A tüntetés végén egyperces némaságba borult a Kossuth tér – fekete esernyőink alatt azt is demonstráltuk, hogy szó szerint gyászos az oktatás helyzete. Felhívással is fordultunk az iskolákhoz, hogy tegyenek ki jól látható helyen egy fekete esernyőt, ami addig ott lógjon, amíg nem teljesülnek a követeléseink.
Az ad-hoc törvénykezés, a kormányzati nemtörődömség mellett az is felháborító, hogy a tüntetés hírére reagálva a kormány egyik képviselője szerint ránk telepedett  az ellenzék és Soros-ügynökök is vagyunk. Tényleg nincs más érvük? Nem is tudom, sírjak-e vagy nevessek ezen.
Szabó Zsuzsa PSZ-elnök ezzel zárta a szavait a szombati demonstráción:

"Ha az oktatásnak nincs jövője, akkor a nemzetnek sincs." Félő, hogy nagyon igaza van.

Czoborné Asztalos Borbála

(Fotó: a szerző felvételei)