Folytatják a szép hagyományt, ünnepi koncertre várják a vendégeket a magyar kultúra napján az evangélikus templomban – a szerdán 18 órakor kezdődő eseményen a Szent Efrém Férfikarnak tapsolhat a közönség, és persze átadják a "Pro Cultura Intercisae" Díjat is.
Ünnepi koncerttel ünnepli szeretett városunk a magyar kultúra napját: az eseményre az evangélikus templomban várják az érdeklődőket a Himnusz születésnapján, azaz január 22-én, szerdán 18 órától. Az ünnepi műsorban a Szent Efrém Férfikar ad koncertet: az együttes névadójáról, Szír Szent Efrémről (306-373) – akit már kortársai a "Szentlélek hárfája" címmel illettek – feljegyezték, hogy énekei, himnuszai sok embert vezettek vissza az "igaz útra".
A Magyar Örökség és Budapest Márka díjjal elismert Szent Efrém Férfikar küldetése három pilléren nyugszik: fontos feladatuknak tekintik a bizánci rítusú keresztény világ vokális örökségének kutatását és bemutatását, emellett a magyar férfikari hagyomány ápolása és a kortárs vokális zene népszerűsítése szerepel a "vállalások" között. A 2002-ben alapított férfikar az utóbbi években Magyarország egyik legnépszerűbb vokális együttesévé vált. A Liszt-díjas Bubnó Tamás alapította és vezette együttes a dunaújvárosi koncerten a Visegrádi hangok című műsorral lépp közönség elé – a cseh, a lengyel, a magyar és a szlovák férfikari irodalom páratlan szépségű kompozícióit tolmácsolja.
Az önkormányzati ünnepségen folytatják az elmúlt esztendők szép hagyományát – a kultúra napi koncert keretében adják át az idei év "Pro Cultura Intercisae" Díját is.
Minden érdeklődőt szeretettel várnak!
(Fotó: Himnusz-kézirat – cultura.hu; Szent Efrém Férfikar – vaskarika.hu)

