Átláthatóság, hiányzások: újra napirenden
Két, korábban a már megszavazott rendelet ügyében tartott tájékoztatót a napokban Szabó Zsolt koordinációs és városüzemeltetési ügyekért felelős alpolgármester. Mindkét téma szerepelt a csütörtöki közgyűlés napirendjén – de fontosságuk okán a tájékoztató anyagát is közöljük.
Az átláthatósági, valamint a képviselői hiányzásokat szabályozó rendeletek ügyében tartott rendkívüli tájékoztatót még szerdán Szabó Zsolt. Mint a koordinációs és városüzemeltetési ügyekért felelős alpolgármester kiemelte, azért került újra napirendre a két fontos téma, mivel a Fejér Megyei Kormányhivatal törvényességi felhívást tett közzé az önkormányzat számára, melyben megkérdőjelezi a rendeletek szükségességét, illetve törvényességét.
Szabó Zsolt a tájékoztatón hangsúlyozta: továbbra is küzdeni fognak azért, hogy az antikorrupciós és a képviselői hiányzásokat szabályozó rendeletek érvényben lehessenek. Állítása szerint az önkormányzatunk számára kiemelten fontos a törvényes működés, ám ennek az egyik alappillére éppen az, hogy az adófizetők minden egyes befizetett forintjával el tudjanak számolni. Fontos, hogy ezeket az adatokat közzé tehessék, nyilvánosságra hozhassák, hogy mindenki lássa, mire költik a pénzt városunk jelenlegi vezetői.
A képviselői hiányzásokat szabályozó rendelettel kapcsolatban Szabó Zsolt alpolgármester azt is elmondta, a fizetés az elvégzett munkáért jár. Kemény munka folyik hétről-hétre annak érdekében, hogy eredményes, a városlakókat pozitívan érintő döntések tudjanak születni, ám ehhez a kompenzációs listáról bejutottak munkájára is számítanak.
Szabó Zsolt alpolgármester a tájékoztatón azt is elmondta, bármikor szívesen vitatkozik az érintett rendeletekkel kapcsolatban, ha valaki azok ellen érvelne.
Kapcsolódó tartalom:
Közgyűlési beszámoló a DO-n (katt) >>
(Szöveg: Nemes Orsolya; fotó: Miklán Klaudia)
A rovat további hírei: Közélet
A vasmű "megmentése" – kommentár nélkül
2025. jún. 25.
Egyetlen nap alatt 1700 dolgozót küldött el a Dunarolling Dunai Vasmű Kft hétfőn. Dunaújvárosban talán nincs olyan ember, akinek ne lenne kötődése a szebb napokat látott acélipari óriáshoz – a vasmű szolgált városunk alapjául.
„Dunaújváros fái négy évszakban” – a napokban lezárult az első, tavaszi forduló
2025. jún. 24.
Mint arról már korábban beszámoltunk, remek felhívást tett közzé Pappné Grabant Ilona önkormányzati képviselő. A címben említett fotópályázatról már olvashattak – most lezárult a tavaszi ciklus, következik az első díjátadó.
Régen vágyott tervet valósítanak meg most
2025. jún. 24.
Régóta fennálló problémát orvosolnak a Váci Mihály utcában. A gyalogos közlekedés könnyítése érdekében felújítják a járdaszakaszt, ahol nap mint nap százak sétálnak át. A 4. választókörzet képviselője, Barta Endre számolt be a rekonstrukciós tervekről.
Generációk találkozása – az idősek és a diákok közös ünnepe lett a Pünkösdi Vigalom
2025. jún. 21.
A karácsonyi szeretetvendégség akciója után újra együtt ünnepeltek: a Pünkösdi Vigalom immár hagyományos mulatságának lebonyolításában vállalt fontos szerepet a Pentelei iskola a dunasori idősek otthonában a közelmúltban.
A gazdaságilag kivételes lehetőségeket érdemes kiaknázni
2025. jún. 20.
A gazdaság új alapra helyezése mellett a városi identitás megőrzését és megújítását tartja a legfontosabb kihívásnak Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester. Az adottságokkal élni kell!
Városunk támogatja a rendőrkapitány kinevezését
2025. jún. 19.
Közel negyven téma szerepelt a csütörtöki közgyűlés nyílt napirendjei között, egyet pedig, a Dunaújváros Közszolgálatáért díj adományozásáról szóló javaslatot zárt ülésen tárgyalták a képviselők.
Klímaberendezésekre kezd gyűjtést a bölcsi
2025. jún. 19.
A Napraforgó Bölcsőde közössége fontos célt tűzött ki a gyermekek javára – klímákért kezdtek licitet. A kicsiknek ezzel szeretnének kellemes, egészséges környezetet biztosítani a nyári melegben. Az összefogás páratlan – ráadásul az önkormányzat is segíti a kezdeményezést.