Bánki: szavazz te is a "Káoszból rend!"-re!
63 intézmény 7800 nebulója, köztük a dunaújvárosi Bánki középiskola diákcsapata kapcsolódott be a közelmúltban a Mengyelejev professzor munkássága előtt tisztelgő Nagy Periódusos Rendszer Performansz kországos akciójába. A cél egy eddig nem létező magyar csúcs létrehozása – és persze egyúttal versenyt is hirdettek az iskolák között! Hajrá, Bánki!
Akár egy új Guinness-rekord is lehet a vége annak a nagyszabású országos akciónak, amelyet még decemberben szervezett az Egri Eszterházy Károly Egyetem és a Magyar Kémikusok Egyesülete Kémiatanári Szakosztálya. Amint arról korábban már beszámoltunk, a nem mindennapi közösségi kezdeményezés nyomán az ország több tucat középiskolája, összesen 63 intézmény 7800 diákja (!!!) idézte fel Mengyelejev professzor emlékét egy azonos időpontban végrehajtott flashmob, a keresztségben a Nagy Periódusos Rendszer Performansz címet kapott akció keretében. A programsorozat dokumentálása megtörtént, a szervezők összegyűjtötték a bemutatókat megörökítő filmeket, és egyúttal versenyt is hirdettek az akcióhoz csatlakozott intézmények között. Minderről Kissné Sztankó Katalin tájékoztatta honlapunkat, aki kiemelte, az akció hirdetői egy csokorba szedték a teljes állományt, a filmek elérhetők a nagy videómegosztó portálon is! Íme!
Nagy Periódusos Rendszer Performansz (katt) >>
Az összeállítás végén megmutatom a Bánki hangképes összegzését is a megmozdulásról – hadd tegyem hozzá, remek és remény szerint mozgósító erejű ötlet a Star Wars-parafrázis –, most viszont következzen egy szelíd nógatás: a verseny szervezői netvokson alapuló viadalt is hirdettek a résztvevők között, így arra biztatok mindenkit, hogy szavazzon a Bánki pályaművére! A képlet egyszerű: az alábbi elérhetőségen minden szavazó csak egy fényképcsomagra, vagy egy videóra – azaz kizárólag egyetlen intézményre – voksolhat. Azaz: a voksfelület legördülő menüjéből kell kiválasztani a DSZC Bánki középiskoláját, aztán katt a voksra! A szavazást várhatóan február 2-án, vasárnap este zárják le, egy gépről/eszközről csak egy voks adható! Itt lehet szavazni!
Naná, hogy a Bánkira voksolok! (katt) >>
Végül nézzétek meg a dunaújvárosi diákok Káoszból rend! című koreóját – aztán küldjétek el a cikket az összes lokálpatrióta ismerősnek! Hajrá Bánki, hajrá Dunaújváros!
A rovat további hírei: Oktatás
"Iskolára Hangoló": játékos foglalkozásokat szervez augusztusban a Máltai Játszótér
2024. júl. 12.
Különleges programsorozattal rukkol ki a Máltai Játszótér/Játszóház: a felső Duna-parti bázison augusztus elejétől a leendő első osztályosoknak szerveznek játékos foglalkozásokat.
DSTV: tanévzáró a Szabó Magda iskolában
2024. júl. 11.
A ballagás után a BIROK Szabó Magda Tagintézménye tanévzárójáról is tudósított a DSTV összeállítása. Mindenkire ráfér a pihenés, de nem lesz egyszerű megszokni a "csendesebb" mindennapokat a nyári szünetben. Hangkép.
DSTV: elballagtak az "aranyos" diákok is
2024. júl. 10.
A tanév végének egyik meghatározó eseménye a ballagás – nem volt ez másként az Arany János Általános Iskolában sem, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény két nyolcadikos osztálya vett búcsút az alma matertől a napokban. Hangkép.
DSTV: elballagtak a Szabó Magda iskola diákjai is
2024. júl. 08.
Két osztály diákjai búcsúztak iskolájuktól, derül ki a DSTV összegzéséből. A református intézmény igazgatója szerint nemcsak a tanulmányi eredményeikre lehetnek büszkék, hanem arra is, hogy a jövőben méltón képviselik az iskola hagyományait és szellemiségét. Hangkép.
DSTV: szabadtéri tanterem a Vasváriban
2024. júl. 07.
A tanév utolsó napja is tartogatott meglepetést a Vasvári iskola diákjai számára, derül ki a DSTV összegzéséből. Szalagátvágással, köszöntővel, majd íjászbemutatóval vehették birtokba a nebulók az intézmény új, szabadtéri tantermét – az éles bevetés persze a jövő tanévig vár. Hangkép.
A friss diplomásokat ünnepelték az egyetemen
2024. júl. 06.
Teltházas volt a Dunaújvárosi Egyetem diplomaátadó ünnepsége múlt pénteken. Ezúttal összesen 298 hallgató tett sikeres államvizsgát az elmúlt hetekben.
7,5 milliós támogatás a Dunaferr iskolának
2024. jún. 22.
A több mint 30 éves szakmai tapasztalattal rendelkező, évi nettó 40 milliárd forintot meghaladó árbevételű, debreceni székhelyű Daniella Villamosság alapítvány a dunaújvárosi DSZC Dunaferr Technikum és Szakképző Iskola diákjai oktatását támogató, 7,5 millió forint értékű villamosipari eszközöket tartalmazó csomagot adott át a képzési centrumnak.