ICA-D: két remek tárlat, két titkos hőssel
Izgalmas bemutatókkal folytatódott a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) kiállításainak sorozata: péntek óta Orosz Péter alkotásaiból, valamint - Laszlo Milasovszky festményeiből láthatnak válogatást az érdeklődők – egészen február elejéig.
Formátumos alkotók, jelentős életművek – ezzel a felütéssel illő kezdeni a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) tereit beragyogó kiállítások méltatását. Létrák és tüskék címmel Orosz Péter Munkácsy-díjas szobrászművész alkotásaiból nyílt emlékkiállítás, és aligha túlzott Kozák Csaba művészeti író, amikor az alkotói életművet summázva kijelentette, Orosz Péterre mint a kortárs magyar művészet egyik megújítójára gondolhatunk, "akinek minden műve egy-egy történet, és aki motívumaival egyszerre expresszív és könnyed, hajlékony és súlyos remekműveket alkotott". Kozák Csaba szerint Orosz Péter egyszerre volt a művészeti élet hatékony és eredményes szervezője – három évtizeden át a Műcsarnok kurátora, közel tíz évig a Magyar Szobrász Társaság vezetője, a Fáskör művészeti csoport alapítója és alapembere volt –, valamint az "arte povera", vagyis a szegény művészet képviselője, akinek művei egyként képesek élni a bibliai motívumok évezredes örökségével és hangsúlyosan megidézni "a disznóól esztétikáját".
A címben emlegetett egyik titkos hős egyébként éppen Kozák Csaba, aki az Orosz Péter emlékkiállításának megnyitása mellett kurátorként működött közre az Uitz Teremben bemutatkozó német-magyar festő, Laszlo Milasovszky tárlatának megvalósításában. A keresztségben a Látóhatár és belső terek címet kapott válogatást Beke László művészettörténész méltatta a pénteki megnyitón, kiemelve az absztrakt alakzatok sajátos ritmikáját, mély gondolatiságát.
Milasovszky nemcsak tudja és érzi, de műveivel sorra-rendre igazolja is azt a tézist, miszerint "a művészet a módszerben rejlik és a fölöttes tartalomban", állította a művészettörténész. Aki egyébként azzal vált a történet másik titkos hősévé a szememben, hogy a megnyitó – és egy kis szünet – után rögtönzött tárlatvezetésre is invitálta a közönséget. Aki ez utóbbin is ott volt, roppant tanulságos és nagyon szórakoztató program részese lehetett – igazi intellektuális kalandtúrán vehetett részt, ezer és egy kitűnő mesét hallhatott a művek pro forma rétegzettségétől egészen a "Milk and Honey" nem is annyira titkos Kánaánjáig.
Innentől meséljenek a képek!
Végül, de közel sem utolsósorban, minden külön értesítés helyett szólok: az ICA-D két tárlata február 7-ig csalogatja a vendégeket – és ha a történet másik titkos hőse, Beke professzor újabb tárlatvezetést tart, az kötelezően ajánlott a kortárs művészet összes rajongójának!
A rovat további hírei: Kultúra
Élő sporttörténelem a jégkorongozókkal
2025. máj. 21.
Legendás játékosokkal és a nagy rivális korábbi vezetőjével együtt emlékeznek meg a dunaújvárosi jégkorong kezdeteiről és aranyéveiről az Intercisa Múzeum sporttörténeti előadás-sorozatának második állomásán csütörtökön délután öt órától.
Sajtófotókkal folytatódik a tantermi tárlatok sora a Rostiban
2025. máj. 21.
Szabóné Zsedrovits Enikő fotóiból – és a képek születéséhez kapcsolódó történeteiből – rendeznek válogatást a Tantermi tárlatok a Rostiban című sorozat keretében. A kiállítás megnyitója csütörtökön délelőtt lesz.
DSTV: a techno bűvöletében
2025. máj. 21.
Megjelent Varju László első szerzői kiadása, a kazetta a Rozsda címet kapta, derül ki a DSTV összegzéséből. Az autentikus helyszínen készült riportból az is kiderül, mivel foglalkozik, hogyan készít zenét egy live acttel foglalkozó techno zenész. Hangkép.
Idén is dupláznak a Violin iskola gáláján
2025. máj. 18.
Folytatja az elmúlt évek szép hagyományát, idén is megrendezi évzáró gáláját a Violin Alapfokú Művészeti Iskola – az eseménynek a Bartók színházterme ad otthont hétfőn, méghozzá újra kétszer!
DSTV: ifjú zenészeket várnak
2025. máj. 18.
A jövő muzsikusait várja a Sándor Frigyes Zeneiskola, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény nyílt napok keretében, színes és változatos, a teljes képzési palettát felvonultató programmal csalogatja falai közé majdani zeneszerető növendékeit. Hangkép.
Szülői örökzöldek a zenélő cukrászdában
2025. máj. 16.
Rendhagyó kísérlet, rendhagyó időpont, rendhagyó repertoár – izgalmas koncerttel folytatja sorozatát a Zenélő Jakó Cukrászda. Figyelem, péntek helyett szombaton délután!
Őze Áron kapta a Szabadtéri Színházak Szövetségének díját
2025. máj. 16.
Őze Áron színművésznek, rendezőnek ítélték oda a Szabadtéri Színházak Szövetségének tagjai egyhangú döntéssel a Gedeon József Amfiteátrum-díjat az idén - közölte a szervezet csütörtökön az MTI-vel. Gratulálunk a Bartók Kamaraszínház igazgatójának!