Időjárás: lassan, de biztosan változik
Megszűnnek naptalan napok, a hidegpárnás időszak már a hét elején véget és a DO időjárási szakértőjének friss prognózisa szerint. A hét közepétől napos, egyre melegebb időnk lesz – nagyon csípős reggelekkel!
"Előbukkanhat a nap!" – ezzel az örömteli bejelentéssel kezdte szokásos heti előrejelzését Krausz Mikes Miklós, a Köpönyeg.hu tematikus portál szakértő szerkesztője. Ahogy az ablakon kipillantva tapasztalhatjuk, most még tart az elmúlt napokat jellemző, úgynevezett hidegpárnás időszak. A nap során eleinte borult időre számíthatunk, majd észak felől csökken, és ha lassan is, de biztosan szakadozik a felhőzet, és előbukkan a nap. Nap közben megélénkül az északnyugati szél, néhol meg is erősödik – reggel -3, délután 3-4 fok körül alakul a hőmérséklet.
A zúzmarás, deres periódus valójában kedden ér véget – reggelre a friss modellek szerint még köd, illetve ködfelhőzet képződik, amely egyes tájakon tartósan megmaradhat. Lesznek azonban ragyogóan napos területek is, a szél délnyugatira fordul, megélénkül – nap közben már 5-6 fokos csúcsok is lehetnek a fagyos reggelt követően.
Ez a tendencia jellemzi időjárásunkat szerdától péntekig: reggelente párás, foltokban ködös, nappal változóan felhős időre van kilátás – egyre több napsütéssel. Csapadék nem lesz, viszont csikorgatóan hideg hajnalokra készülhetünk: a legalacsonyabb hőmérsékletek -9 és -2 fok között alakulnak, igaz, kárpótlásul délutánonként térségünkben akár 6-7 fokot is mérhetünk a középtávú előrejelzések specialistája szerint.
A hét végére újabb változás várható: szombaton erősen megnövekszik a felhőzet, és délen, délnyugaton már gyenge eső is előfordulhat. Az erős déli szél több fokkal enyhébb levegőt szállít hazánk térségébe – a hét utolsó napjaiban akár 10 fokos csúcsok lehetnek.
(Fotó: Így látjuk MI! – Kuruczné Gál Kriszta képe)
A rovat további hírei: Mozaik
DSTV: már a nyári táborokra készülnek
2024. máj. 14.
A közeljövő érdekes sorozatárról szól a DSTV összeállítása. A nyár közeledtét még az időjárási prognózisoknál is pontosabban jelzi az MMK – az intézmény közössége már gőzerővel készül a nyári táborok tematikus heteire. Hangkép.
Jótékonysági gála – a közösség erejével (galériával)
2024. máj. 13.
Nagyszabású gálaműsort szervezett a katolikus plébánia: a közösségi kezdeményezés során a Krisztus Király Főtemplom tetejének javítására gyűjtöttek, az eseménynek a Bartók színházterme adott otthont múlt pénteken délután.
Nagy Ervin "hazai pályán" a Kultik Moziban
2024. máj. 13.
Könyvbemutató, közönségtalálkozó, és persze merész, csapongó időutazás a múltba, a jelenbe és – egy lehetséges – jövőbe is: Nagy Ervin színész vendégeskedett a Kultik Moziban még múlt hétfőn este.
Nyárias hétkezdet, gomolyos folytatás, csapadékos vég
2024. máj. 13.
Ragyogó napsütés ma és holnap, aztán változékony folytatás – ezt ígéri a következő hétre a DO időjárási szakértője. A hét vége kifejezetten csapadékos lehet. De nagyon kell az égi áldás!
DSTV: Koltai Róbert a Móriczban
2024. máj. 13.
Az idevágó összegzést már olvashatták, jöjjön ráadásként a DSTV összeállítása: a Móricz iskola jubileumi sorozatának vendégek Koltai Róbert színművész, rendező volt a napokban – máig élő, eleven emlékek sokaságát idézte föl a remek hangulatú beszélgetés során. Hangkép.
Kikapcsolódási körkép a DVG-vel
2024. máj. 11.
Vízparti napközis tábor, Balaton-parti üdülés, vagy csobbanás az élményfürdőben – csak néhány a DVG Zrt. kínálta kikapcsolódási lehetőségek közül. A jó idő közeleg, így már most érdemes szemezgetni összeállításunkból, hogy hol is hűsölhetnek majd a gyermekek, felnőttek egyaránt.
DSTV: benépesült a pumpapálya
2024. máj. 11.
A 38. Bringatúra után sem ért véget a kétkerekűs programok sora a városban, derül ki a DSTV összegzéséből. A pumpapályán várták a szervezők azokat a kerékpárosokat múlt szombaton délután, akik tekerés nélkül akarták próbára tenni ügyességüket. Hangkép.