Ismét meghajolt a Csíkszereda
Végletekig kiélezett csatában aratott 3-2-es győzelmet a Csíkszereda elleni hazai rangadón a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.
Rendkívül nehéz feladat várt ma este a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapatára, mely az alapszakaszt megnyerő, de a felsőházi küzdelmeket három vereséggel kezdő Csíkszereda ellen lépett pályára a Dunaújvárosi Jégcsarnokban. A Bikáktól továbbra is hiányzott Zanoski, illetve Azari sem gyógyult fel betegségéből, ám a hazai drukkerek így is abban bíztak, hogy sikerül bravúrt elérni, s itthon tartani a három pontot a kisebb hullámvölgye ellenére is rendkívül erős erdélyiek ellen.
A Csíkszereda nagyon erősen kezdte a találkozót, az első hét-nyolc percben egyértelműen az történt a jégen, amit a vendégek elterveztek, azzal az apró szépséghibával, hogy a jól záró hazai védelem mellett nem sikerült megszerezniük a vezető találatot. A harmad derekától megtalálta játékát a DAB is, így a második tíz perc élvezetes hokit hozott, ám hiába volt mindkét oldalon több lehetőség is a gólszerzésre, Hughson és Samankov is fogta, amit kellett, így 0-0-s állással vonultak pihenőre a felek.
A második harmadot parádésan kezdték a Bikák, mert Somogyi átadásából Dansereau lőtt remek gólt, majd hiába védte Pinczés szólóját Samankov, a 24. percben Somogyi ezúttal Mazureket találta meg egy pazar átadással, s máris 2-0-s dunaújvárosi vezetésnek örülhettünk. Pár percnyi bizonytalanság után azonban újra felpörgött a Csíkszereda, s ekkor ismét a védekezésre kellett koncentrálnia az Acélbikáknak, akik egészen a 33. percig jól látták el dolgukat. Ekkor azonban elég volt egy pillanatnyi kihagyás, s Taratukhin azonnal szépített, így újra teljesen nyílt lett a meccs (2-1). A harmad hajrájában több kiállítást is megítéltek a játékvezetők, ám ez annyira nem tetszett a vendégek vezetőedzőjének, Jason Morgannek, hogy kiharcolt csapatának egy végleges kiállítást, így óriási esélyt kaptak a Bikák előnyük növelésére.
Miklán Klaudia felvételei!
Ezzel éltek is a mieink, mert a 42. percben Silló Arnold lőtt óriási gólt éles szögből, így újra valamivel nyugodtabban figyelhettük a játékot (3-1). Főleg azért, mert hiába próbálkozott bármivel a Csíkszereda, a mieink továbbra is remekül őrizték ketrecüket, s ha túl is jutott a védelmen egy-egy csíki csatár, még mindig ott volt Hughson, aki továbbra is parádézott a vasak között. Az 55. percben viszont már ő is tehetetlen volt, mert egy emberelőnyben eladott korongot Pyett vágott a jobb felsőbe kíméletlenül, ismét felcsillantva ezzel a Csíkszereda pontszerzési reményeit (3-2). A véghajrában ráadásul kapott egy előnyt a vendégcsapat is, ám a Bikák önfeláldozóan védekezve kihúzták kapott gól nélkül ezt az időszakot, s nagyon fontos, 3-2-es győzelmet aratva jöttek fel a felsőházi tabella második helyére.
DAB – SC Csíkszereda 3-2 (0-0, 2-1, 1-1)
DAB: Hughson – Kovács B., Vuorijärvi (1), Dansereau 1 (1), Mazurek 1, Somogyi 2, Hüffner (1), Lendák, Gebei, Silló 1, Turcotte (1), Dósa, Hruby, Kovács E., Németh, Subotic, Baker, Ráduly, Gulácsi, Pinczés O., Tamás. Vezetőedző: David Leger.
SC Csíkszereda: Samankov – Farkas, Pyett 1, Brophey, McLean, Rokaly Sz., Belov, Gecse, Becze (1), Taratukhin 1, Veshutkin (1), Láday, Salló, Bíró, Fodor, Rokaly N., Flinta, Györfy, Horváth, Sándor. Vezetőedző: Jason Morgan.
A rovat további hírei: Sport
Debreceni előny a kupában
2025. nov. 05.
Remekül küzdött, de hullámzóan játszott, s végül három szettes vereséget szenvedett a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén a DKSE röplabda csapata a DEAC ellen.
Nehéz helyzetben a DKKA
2025. nov. 04.
A csapatot üzemeltető kft. anyagi helyzete miatt veszélybe került a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt női kézilabdázóinak szereplése a 2025/2026-os szezonban.
DSTV: visszatértek a vb-ről tornászaink
2025. nov. 04.
Igazán büszkék lehetünk a tornászainkra, akik múlt héten tértek haza a Jakartában megrendezett világbajnokságról, majd "második otthonukban", a Pap Zoltán tornacsarnokban fogadták a szakosztály és a város vezetésének köszöntését. Hangkép.
Kupafeladatok előtt a DKSE
2025. nov. 04.
A DEAC elleni hazai mérkőzéssel kezdi meg a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének párharcát a DKSE röplabda csapata az egyetemi sportcsarnokban ma este fél héttől.
Ráfáztak a sok kihagyott helyzetre
2025. nov. 03.
Vezetése után nem tudta lezárni a Fehérvár FC elleni rangadót, így elszenvedte első vereségét az idei bajnoki szezonban a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata.
Nem adtak esélyt az MTK-nak
2025. nov. 03.
A meccs végére alaposan kiengedett, de így is nagyon sima, háromgólos győzelmet aratott a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az MTK II. elleni hazai bajnokin.
Egy gól döntött a Csíkszereda ellen
2025. nov. 03.
Péter Balázs második harmadban szerzett emberelőnyös találatával győzte le a jól küzdő Acélbikákat a Csíkszereda gárdája az Erste Liga vasárnapi fordulójában.








