Közgyűlés: fajsúlyos tételek az évnyitón
Fajsúlyos témákról dönthetnek a képviselők a naptári év első ülésén a Városháza "C" szárnyában csütörtökön: a közgyűlés elé kerül egyebek mellett több intézmény beszámolója, de fontos szervezeti és törvényességi kérdésekről is határoznak majd.
Az előzetes tervek szerint 42 tétel szerepel a közgyűlés idei első nyílt ülésének napirendjében – az ülésre Városháza "C" szárnyának közgyűlési termében kerül sor január 23-án, csütörtökön délelőtt 9 órától. A szokásos üléskezdő tájékoztató és javaslat (a két ülés közötti időszakban történt munkáról, illetve a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról) után szervezeti szintű döntések várhatók: a képviselők módosíthatják az SZMSZ-t, és több soron tárgyalnak a megyei kormányhivatal törvényességi felhívásairól is. Javaslat születhet a Városházán foglalkoztatott közszolgálati jogviszonyban álló köztisztviselők és közszolgálati ügykezelők jogviszonyát szabályozó rendelet módosításáról, emellett megerősíthetik az október 31-én, november 21-én és december 5-én hozott határozatit is a képviselők. Döntés születhet a városi, valamint a helyi nemzetiségi önkormányzatok között fennálló együttműködési megállapodás módosításáról, majd az ukrán önkormányzatot érintő kérelmekről is határozhatnak.
Önkormámyzati színtér után intézményi kérdések is terítékre kerülnek a csütörtöki ülésen: javaslat születhet a Dunaújvárosi Egyetem beszámolójának elfogadására, a gyermekek átmeneti otthona kötelező önkormányzati feladat ellátására kötött feladatellátási szolgáltatási szerződés módosítására, valamint az Oktatási Hivatal, a Dunaújvárosi Óvoda, valamint az önkormányzat közötti együttműködési megállapodás elfogadására.
A város mindennapi működését, belakhatóságát is érintő tételek is szerepelnek a közgyűlési napirendben: ha minden jól megy, áttörés következhet a forgalomirányító berendezések összehangolása terén – legalábbis remélem, ezt is érinti a város területén lévő forgalomirányító berendezések üzemeltetési munkáinak ellátására vonatkozó javaslat –, és a partvédelmi rendszer támogatásáról is dönthetnek a képviselők. E körbe tartozik az Alkotás utcai rendelő felújítását célzó, illetve a város közterületi fasorainak növényvédelmi munkáira vonatkozó javaslat is. Döntés születhet csütörtökön egy múzeumi EU-s pályázat kérdéséről, és módosíthatják a város Intergrált Területi Programját is.
Szintén fontos tétel lehet a napirendben a nagyvárosias beépítésű területek parkoló elhelyezésével foglalkozó településrendezési eszközeinek módosítását célzó döntés – aki próbált már bármelyik hétköznap autóval elugrani egy csomagért a Dózsa György úti postára, sejti, mire utalok –, majd többek között a Fejér Megyei Területfejlesztési Konzultációs Fórum működési költségeinek elfogadásáról, a Fabó Éva Sportuszoda próbaüzemre történő felkészítése miatt felmerülő költségek finanszírozásáról és a komplexum üzemeltetéséről is dönthetnek a képviselők. A csütörtöki napirend egyik legérzékenyebb tétele lehet a DKKA Nonprofit Kft. szakértői átvilágításával, valamint a DKKA-Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.-ben felügyelőbizottsági tag visszahívását, új felügyelőbizottsági tag megválasztását célzó javaslat. Dönthetnek a képviselők a Dunaújvárosi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője visszahívásáról, illetve új ügyvezető megválasztásáról is, és javaslat születhet az önkormányzat tulajdonában álló gazdasági társaságok gazdálkodásáról, vagyoni helyzetéről, illetve az üzleti tervek időarányos teljesítéséről történő adatszolgáltatási és beszámolási kötelezettség teljesítési követelményeinek elfogadásáról is – ez utóbbi tétel az intézményi, illetve társaság szintű átláthatóság megteremtését célozza. Szintén zsebbevágó kérdés, hogy elfogadhatják az UNISZOL Létesítménygazdálkodási Zrt.-vel a dunaújvárosi Jégcsarnok és a dunaújvárosi sportingatlanok üzemeltetésre, illetve a Dunaújvárosi Élményfürdő üzemeltetése és hasznosítása szolgáltatási koncesszió keretében létrejött koncessziós szerződés további jogi sorsával összefüggő jogi feladatok, valamint egyéb jogi feladatok ellátására vonatkozó javaslatot. Még tovább megy a közgyűlés egy másik területen: egy ügyvédi irodát a büntetőjogi felelősség megállapításával, valamint az Energo-Hőterm Beruházó és Működtető Kft. gazdálkodása során tapasztalt, a gazdálkodás rendjét sértő bűncselekményekkel összefüggő egyes jogi feladatok ellátásárával bízna meg a testület.
Javaslat születhet az Északi Ipari Parkban található ingatlanok hasznosítására, elfogadhatják a lőtér üzemeltetésére vonatkozó pályázati felhívást, illetve dönthetnek az ELENA projekt önrészéről is a közgyűlésen. Döntés születhet az építésügyi hatósági feladatok átadásáról, módosíthatják az idei munkatervet, és a polgármesteri hivatal tavalyi munkáját összegző beszámoló is szerepel a csütörtöki napirendben.
Végül, de közel sem utolsósorban javaslat születhet a február 16-án esedékes időközi egyéni országgyűlési képviselő-választás lebonyolításában szerepet vállaló dunaújvárosi szavazatszámláló bizottságok póttagjainak megválasztására is.
(Fotó: DO-archív - Miklán Klaudia képei)
A rovat további hírei: Közélet
Ötvennél több tétel lesz a közgyűlés napirendjén
2024. nov. 20.
Monstre ülésre készülhetnek a képviselők és a műfaj szerelmesei, több mint félszáz témáról születhet döntés az önkormányzati közgyűlésen a Városházán csütörtökön délelőtt. Címszavas ajánló és tételes napirend a hajtás után!
DSTV: új játszótér épül
2024. nov. 20.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV hangképes összegzése arról, hogy nemsokára új játszótérrel gazdagodik majd az Útkeresés Segítő Szolgálat Bartók Béla utcai bázisa. A játszótér példás összefogással valósul meg – az önzetlen segítségnyújtás ékes bizonyítéka. Hangkép.
Halloween bulit rendeztek a Lajos király körúti játszótéren
2024. nov. 18.
Halloween napjára már jó néhányat aludtunk, de ez a száraz és egyébként üres tény cseppet sem zavarta a Lajos király körúton élőket, még múlt szombaton sem. Pappné Grabant Ilona önkormányzati képviselő karolta fel egy szülői csoport javaslatát, hogy rendezzenek Halloween partit.
Az óvodai közösség ismét nagyot villantott
2024. nov. 18.
Hagyományos jótékonysági gálaestet rendezett pénteken délután a Dunaújvárosi Óvoda. A Bartók színpadán jelenlegi óvodások, óvodapedagógusok, ismert előadóművészek léptek fel, hogy szórakoztassák a közönséget. És ebben nem volt hiány, a közönség láthatóan remekül szórakozott.
"Lányból nővé" – a térségben is fut a Magyar Vöröskereszt karitatív kezdeményezése
2024. nov. 17.
Ez már a hatodik tanév: a humanitárius szervezet 2018 óta törekszik arra, hogy támogassa az úgynevezett menstruációs szegénységben érintett diáklányokat. A városban és a térségben öt iskola kapott higiéniás termékadományokat a napokban.
Nagy munka zajlik az Útkeresés udvarán
2024. nov. 15.
A hivatalos átadónak még nincs időpontja, de nemsokára új játszótérelemekkel gazdagodik majd az Útkeresés Segítő Szolgálat Bartók Béla utcai bázisa. De nem véletlenül volt a területen Orosz Csaba önkormányzati képviselő, a Hankook önkéntesei, illetve a Pentelei iskola különítménye sem.
Tart a tervezés, szociálisan érzékeny, a jövőbe mutató költségvetésünk lesz
2024. nov. 15.
Elkezdődött városunk következő évi költségvetésének a tervezése, tájékoztatta honlapunkat Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester. Hogy pontosan mit tartalmaz majd a büdzsé azt az Országgyűlés által előterjesztett költségvetési törvény elfogadása után lehet tudni. Addig viszont folyhat az előkészítés.