Közgyűlés: pengeváltás után fontos témák az évnyitón
Gyurcsányozással és városrombolással koronázott éles pengeváltással kezdődött, a Fidesz-frakció távozása után lassú hömpölygéssé szelídült a közgyűlés évnyitó ülése a Városházán csütörtökön délelőtt. Negyvennél több napirendről tárgyaltak a képviselők – fontos témákról is döntöttek.
Jöjjön egy műhelytitok: az ülés a kormányhivatali előírások nyomán követhetetlenül hosszúra és bonyodalmassá vált, körülbelül úgy áll a helyzet, mintha bemennénk a moziba, aztán nemcsak a filmet, de az összes jelenet összes felvett snittjét meg kéne nézni – jogi szempontból, meglehet, perfekt a mutatvány, de én már a napirend felolvasásakor letettem a lantot. Utána felpörgött a gépezet, egyfelől kihussant a napirendből a lőtér működtetésének témája, másrészt sürgősségi indítványként bekerült a hitelkeret csökkentése (2 milliárdról 1 milliárd forintra), valamint a 13-as buszjárat visszaállítását célzó javaslat. Majd hosszú politikai pengeváltás kezdődött, a főbb témaként Gyurcsány Ferenc városunkban tett (magáncélú) vizitjéről, a női kézilabdacsapat jövőjéről, valamint a Vasmű úti platánsor kérdésköréről fejtették álláspontjukat a képviselők pro és kontra. A fideszes szót ismét Szepesi Attila vitte, sajnos a múltkori megszólalásaihoz mérten inkább az érzelmek dominálták mondandóját, mint a tények tisztelete. Cserna Gábor erejéből ezúttal egy, dr. Sürü Renáta jegyzőnek címzett köszönetnyilvánításra futotta, fontos viszont, hogy Lőrinczi Konrád négy kevésbé fajsúlyos, de az érintett városlakók számára igen-igen fontos felvetéssel élt – minden ironikus felhang nélkül írom, hogy pontosan ez lehet az az ellenzéki magatartás és alternatíva, ami újra építheti romjaiból a helyi Fideszt. A viszontválaszok köréből kiemelendő Mezei Zsolt alpolgármester érvelése a fakivágások mellett, valamint Szabó Zsolt megnyilatkozása a DKKA-működtetése, s kivált az adóssággörgetés terén – az alpolgármester a most jellemző manipulatív és indulatvezérelt csapkodások helyett „a valóság platformján álló” vitákat javasolt. Erre a témára rímelt Barta Endre is, aki több fontos közösségi esemény mellett hosszan taglalta a kézilabdacsapat működtetésével kapcsolatos terveket is. A korábbi felvetésekre reagálva Pintér Tamás kiemelte: a korábbi városvezetés csődközeli helyzetben hagyta az új önkormányzatot, súlyos kötelezettségvállalásokat kötöttek a jelenlegi vezetés kontójára – mindezt visszaélésgyanús, mi több, bűncselekmények alapos gyanúját is felvető döntésekkel.
A politikai pengeváltások után a Fidesz-frakció elhagyta az üléstermet, s végre az érdemi döntések is terítékre kerültek: a képviselők több soron tárgyaltak a kormányhivatal törvényességi felhívásairól is, javaslat született a Dunaújvárosi Egyetem beszámolójának elfogadásáról, a partvédelmi rendszer támogatásáról is. Szintén fontos döntés született a Fabó Éva Sportuszoda üzemeltetéséről, a DKKA Nonprofit Kft. szakértői átvilágításáról, valamint a nonprofit kft. felügyelőbizottsági tagjainak visszahívásáról, új felügyelőbizottsági tag megválasztásról, és a Dunaújvárosi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője visszahívásáról, illetve új ügyvezető megválasztásáról is döntöttek.
Zsebbevágó tételként született meg az átláthatósági rendeletként aposztrofálható javaslat az önkormányzat tulajdonában álló gazdasági társaságok gazdálkodásával összefüggő adatszolgáltatási és beszámolási kötelezettségről, s szintén jól forintosítható döntés, hogy elfogadták az UNISZOL Létesítménygazdálkodási Zrt.-vel kötött koncessziós szerződés felülvizsgálatára vonatkozó javaslatot. Még tovább ment a közgyűlés egy másik érzékeny területen: egy ügyvédi irodát a büntetőjogi felelősség megállapításával, valamint az Energo-Hőterm Beruházó és Működtető Kft. gazdálkodása során tapasztalt, a gazdálkodás rendjét sértő bűncselekményekkel összefüggő egyes jogi feladatok ellátásárával bízta meg a testület.
Az ülésen döntöttek a február 16-án esedékes időközi egyéni országgyűlési képviselő-választás lebonyolításában szerepet vállaló dunaújvárosi szavazatszámláló bizottságok póttagjainak megválasztásáról, is, majd a sürgősséggel tárgyalt napirendekről is határozott a közgyűlés. Így az önkormányzat biztonságos működéséhez elengedhetetlen hitelkeret mértékét 2 milliárd forintról 1 milliárdra csökkentették, és döntöttek a 13-as számú autóbuszjárat újbóli menetrendbe állításáról.
(Fotó: Miklán Klaudia; elfogadott határozatok: dunaujvaros.hu)
A rovat további hírei: Közélet
Élményekkel gazdagodtak minden nap – véget ért az önkormányzat nyári tábora
2025. aug. 12.
Retro életérzés, strandolás és mozgalmas feladatok – ezek várták a gyerekeket az önkormányzati nyári táborsorozat idei forgatagában. A hat héten át tartó aktív kikapcsolódásban hétről hétre rengeteg csemete vett részt, az Aquantis Élményfürdő ismét remek helyszínnek bizonyult.
Pályázati forrás orvosolhatja a parkolási gondokat – döntően a Római városrészben
2025. aug. 12.
A TOP Plusz közlekedésfejlesztési projekt keretében 600 millió forint uniós forrásból összesen 332 parkolóhely létesítését tervezik, többnyire a Római városrészben. A fejlesztéssel végre jelentősen javulhatnak a parkolási lehetőségek, hangzott el a hírt bejelentő tájékoztatón.
DSTV: toboroznak az egyenruhások
2025. aug. 12.
Terjedelmes összeállításban foglalkozik az egyebruhás toborzással a DSTV. Ki is hogyan kerülhet a rendőrség kötelékébe? Milyen álláslehetőséget kínálnak a jelentkezőknek? E kérdésekre is választ találnak az érdeklődők. Hangkép.
Fájdalmas búcsú Almási Zsolt polgármestertől (galériával)
2025. aug. 11.
A család mellett barátok és tisztelők, volt munkatársak és a jelenlegi városvezetés is részt vett a közelmúltban elhunyt Almási Zsolt temetésén. A város első polgármesterétől pénteken búcsúztunk – nyugodjon békében, emlékét megőrizzük!
"Együtt vagyunk fent és lent is..." – a Medusa Dance Crew mindig összetart
2025. aug. 09.
Dunaújváros mindig is tele volt művészi vénájú emberrel. Festészet, költészet vagy zene – mindenhol vannak fontos szereplőink. A táncműfajokban is sok tehetség tűnt fel az elmúlt évtizedekben, a Medusa Dance Művészeti Egyesület nemzetközi terepen is megmutatta már magát. Zsorda Erikkel, a táncegyesület vezetőjével beszélgettünk táncról, csapatról és értékekről – és persze az összetartozásról.
Segítő kéz az álláskeresésben
2025. aug. 08.
Gyakorlati tanácsadó napot szerveznek a Városháza "C" szárnya házasságkötő és rendezvénytermében jövő kedden. Az eseményre a Dunaferr utódcégeinek csoportos leépítése nyomán munkát keresőket várják!
Korszerű, új autókkal bővült a DVG Zrt. járműparkja
2025. aug. 08.
Négy új autóval bővült a DVG Zrt. járműparkja. Az Autó Máté Kft. jóvoltából a társaság állománya három korszerű MG ZS típusú személyautóval és egy Peugeot Boxer duplakabinos platós tehergépkocsival gazdagodott.