Zeneiskola: Gála 2020 – Újévi Koncert a Bartókban
Kiállításmegnyitó, növendékek és zenepedagógusok, intézményi formációk bemutatkozása, Hot Jazz Band koncert – jubilál a Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola, immár tizedszerre szervezik meg az újévköszöntő gálát. Az eseményre a Bartókban várják aí közönséget szombaton délután és este.
Az elmúlt esztendők szép hagyományát folytatva idén is megrendezi évköszöntő ünnepi hangversenyét a Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola: a Gála 2020 – Újévi Koncert című programra január 11-én, szombaton 17 órától várják a vendégeket a Bartók színháztermében.
A hangverseny kezdete előtt, 16.30-kor kiállítás nyílik az intézmény aulájában, a vendégek Ady Géza képeiből láthatnak válogatást – a tematikus tárlat az elmúlt kilenc újévi gáláin készült fotók legjobbjait vonultatja fel! A koncert első felében a zeneiskola növendékei és művésztanárai mutatkoznak be, a kamara formációk mellett közönség elé lépnek az intézmény együttesei is. A harmonikazenekart Juhos Melinda Dirigálja, a vonós együttest Pomposné Zelena Erzsébet vezényli, míg a fúvószenekar Balogh Zoltán András irányításával mutatkozik be a koncerten.
Az újévi gála második felében is folytatódik az elmúlt évek hagyománya: szünet után a gála sztárvendégeként a Hot Jazz Band lép a Bartók színpadára!
(Képünk illusztráció)
A rovat további hírei: Kultúra
Móricz 70 – minifesztivállal ünnepelnek
2024. máj. 08.
Gazdag programmal futtatja csúcsra a jubileumi tanév eseménysorozatát az alapítása 70. évét ünneplő Móricz Zsigmond Általános Iskola. Lássuk a kínálatot – nagyon bőséges lesz, úgyhogy csak címszavakban!
Jótékonysági gála a Bartókban
2024. máj. 08.
Nemes céllal és jelentős erők összefogásával valósul meg az a közösségi kezdeményezés, amelynek a Bartók színházterme ad otthont pénteken délután.
Pentelei Molnár János életművének jeles darabjaiból nyílik tárlat a Mondbach kúriában
2024. máj. 07.
Jelképes gesztus, hogy éppen az emlékév egyik ünnepeltje, Pentelei Molnár János festőművész kiállítása nyitja a felújított Mondbach kúria időszakos bemutatóinak sorát. A megnyitó szerdán lesz, mindenkit szeretettel várnak!
DSTV: új kiállítás a könyvtárban
2024. máj. 07.
Folytatódott a József Attila Könyvtár és a SKICC Csoport együttműködése, derül ki a DSTV összeállításából. Ennek keretében nyílt meg Kosztolányi György utolsó tanítványa, Gódányné Homoki Mária egyéni kiállítása a közelmúltban. Hangkép.
DSTV: zongoristák randevúja
2024. máj. 06.
Különleges programnak adott otthont a Sándor Frigyes Zeneiskola a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézményben immár második alkalommal szervezték meg a Regionális Zongora Találkozót a Sándor Frigyes Hét előtt. Hangkép.
Már elkészült a táncoló figurák makettje
2024. máj. 05.
A város 73. születésnapján, a tánc világnapján, a Wünsch házaspár jelenlétében rendezték hétfőn a város tánckultúrája előtt tisztelgő szobor alapkő-letételét. A táncoló figurákat a Bartók Kamaraszínház és a Vasvári iskola közötti parkos részen helyezik el, a szobor alkotója, Rohonczi István ROHO szerint még idén.
DSTV: táncos remeklések
2024. máj. 05.
Rangos megméretéseken értek el kimagasló eredményeket a dunaújvárosi táncos növendékek, derül ki a DSTV összeállításából. Szép sikerek sorát aratta a Wesley da Capo Alapfokú Művészeti Iskola közössége a közelmúltban rendezett versenyeken. Hangkép.