Bravúros győzelem Csíkszeredán
Taktikus játékkal, Dansereau mesterhármasával aratott 4-2-es sikert a Csíkszereda vendégeként a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata, mely remek győzelmének köszönhetően a második helyen zárta a felsőház küzdelmeit.
A Brassóban elszenvedett hétfői 6-3-as vereség után ma már Csíkszeredán korcsolyázott jégre a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata az Erste Liga felsőházának utolsó fordulójában. A mérkőzés mindkét gárda számára fontos volt, hiszen egy győzelemmel a Csíkszereda megelőzte volna a mieinket, ugyanakkor egy rendes játékidőben aratott dunaújvárosi siker esetén az Acélbikák végeztek volna a középszakasz második helyén.
Nehezítette a mieink helyzetét, hogy az idén még nem sikerült legyőzni a Sport Clubot a Vákárban, ráadásul Zanoski ismét megsérült a Brassó ellen, így a rutinos csatárra ezúttal nem számíthatott David Leger vezetőedző. Voltak hiányzók a házigazdáknál is, akik valamivel erősebben is kezdték a meccset, ám hiába kerültek emberelőnybe Turcotte kiállítása miatt a 9. percben, az Acélbikák jól védekeztek, Hughson is hozta, amit kellett, így átvészeltük a kritikus időszakot. Nem sokkal később a mieink kerültek fórba, ám ahogy tegnap a Brassó ellen, úgy ezúttal sem sikerült élni a lehetőséggel. A folytatásban is a hazaiak játszottak fölényben, ám hiába lőttek többet kapura, az eredmény nem változott, így gól nélküli állással vonultak a felek az első pihenőre.
Képek: DO-archív
A második felvonásból még fél perc sem telt azonban el, mikor Bíró vezetéshez juttatta a hazaiakat, ám a középkezdés után azonnal válaszolt a DAB, mely Dansereau találatával egyenlített (1-1). A 28. percben nagy esélyt kaptak a mieink egy kettős emberelőnnyel, s bár ezzel nem tudtak élni, a szimplából Dansereau ismét mattolta Samankovot, így sikerült fordítani is (1-2). Igyekezett magasabb sebességi fokozatba kapcsolni a Csíkszereda, de a mieink fegyelmezetten játszottak, s tartották minimális előnyüket. A hajrában óriási lehetőséghez jutottak azonban a házigazdák, három dunaújvárosi kiállítás miatt közel öt percig játszhattak emberelőnyben, ezekből másfelet kettősben, s mivel a Csíkszereda van olyan jó csapat, hogy ezzel éljen is, Bíró második találatával ki is egyenlített a harmad utolsó percében (2-2).
A harmadik húsz percet jobban kezdték ellenfelüknél az Acélbikák, s Dansereau újabb remek góljával másodszor is megszerezték a vezetést a 42. percben (2-3). a harmadik dunaújvárosi találat után azonnal jött egy újabb kiállítás a Bikáktól, de Gebei "kétpercét" kivédekezték a mieink, akik a folytatásban sem vállaltak fel semmilyen kockázatot, s a stabil védekezésből indított kontrákra alapozva őrizték előnyüket. Ezt olyannyira sikeresen tették, hogy az 59. percben egy mintaszerű kontra végén Hüffner lőtt újabb remek gólt, így az Acélbikák 4-2-re megnyerték a találkozót, s ezzel a második helyen fejezték be az Erste Liga felsőházának küzdelmeit.
SC Csíkszereda – DAB 2-4 (0-0, 2-2, 0-2)
SC Csíkszereda: Samankov – Pyett, Salló, Bíró 2, Brophey (1), Rokaly Sz. (2), Kulyash, Papp, Fodor, Taratukhin, Veshutkin, Gecse, Láday, Farkas, Pelley, Rokaly N., Flinta, Györfy, Casaneanu, Horváth. Vezetőedző: Jason Morgan.
DAB: Hughson – Kovács (1), Vuorijärvi, Azari, Mazurek, Németh, Hüffner 1, Lendák, Dansereau 3, Somogyi (3), Turcotte (2), Dósa, Hruby, Gebei, Pinczés O., Silló, Baker, Ráduly, Gulácsi, Subotic, Tamás. Vezetőedző: David Leger.
A rovat további hírei: Sport
Folytatná jó sorozatát a DFC
2025. aug. 09.
Az Érd ellen is a három pont megszerzésének reményében lépnek pályára labdarúgóink vasárnap este hat órától.
Egy ide, egy oda
2025. aug. 09.
A házigazdától három góllal kikapott, az MTK ellen viszont három találattal nyerni tudott a DKKA női kézilabda csapata kisvárdai felkészülési tornáján.
Bogdan Zorin marad az Acélbikáknál
2025. aug. 08.
A fiatal orosz támadó már harmadik szezonját kezdheti el a Dunaújvárosi Acélbikák felnőtt jégkorongozóinál.
Ellenfelet kapott a DFC a kupában
2025. aug. 08.
A BLSZ I-ben szereplő Kelen SC lesz a Dunaújváros FC labdarúgóinak vetélytársa a Magyar Kupa második fordulójában.
DSTV: szeretik a népautót
2025. aug. 07.
Úgy tűnik, az országban egyre többen tudják, Dunaújváros remek helyszíne a különböző autós találkozóknak, fesztiváloknak. Az elmúlt napokban Volkswagen-fanatikusokkal is találkozhattunk a Szalki-szigeten. Hangkép.
Biztos győzelem Pakson
2025. aug. 07.
Négy gólt szerezve arattak győzelmet a Paks második csapatának otthonában a Dunaújváros FC labdarúgói az NB III dél-Nyugati csoportjának második fordulójában.
DSTV: hasították a Duna vizét
2025. aug. 06.
Újra a motorcsónakok búgásától volt hangos a kikötői öböl. Múlt héten ugyanis a városunkban rendezték meg a Formula Future Gyermek- és Ifjúsági Motorcsónak Világbajnokságot. A verseny sokakat vonzott, ugyanis a nemzetközi futamokon mintegy 12 ország versenyzői mérték össze a tudásukat. Hangkép.