Dunaújváros Hetilap

Egészségügy: áttörés a hálapénz-fronton? (1.)

Öcaline - 2020. február 5. 16:21

Külön sorozatot kezdünk a magyar egészségügy egyik legvitatottabb eleme, a hálapénz egyszerre neuralgikus és roppant aktuális témájáról. Sorozatnyitónkban az alapfogalmak tisztázásán túl a Magyar Orvosi Kamara új, az eddigiekhez mérten radikális változást ígérő álláspontját mutatjuk be – a folytatásban természetesen szűkebb pátriánk állapotrajzát is igyekszünk vázolni. Vágjunk is bele, mint az egyszeri sebész!

A fogalmi tisztázás egyik eleme, hogy rögzítsük: hálapénznek számít minden plusz juttatás, amit a beteg (vagy hozzátartozója) az ellátásért cserébe a TB-támogatáson felül ad a gyógyításában szereplőknek. Kicsit becézgetve a jatt egyik formája, ugyanakkor sokan az egészségügy szereplői közül is egyszerre tartják méltatlannak és a szakmai tevékenységgel összeegyeztethetetlennek a plusz juttatások ezen formáját. Egy kis ellenállás-történelem: az első akciókat még 2016 tavaszán kezdte az 1001 orvos hálapénz nélkül csoport, majd fontos szerepet vállalt a Magyar Rezidens Szövetség és a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete is abban, hogy a téma a szférán belül meghatározó legyen. Egy tavalyi interjúban az Újratervezés csoport egyik alapító tagja, Máté-Horváth Nóra aneszteziológus foglalta össze legpontosabban a hálapénzzel kapcsolatos alapvető problémát – íme: „A hálapénz  (...) miatt a betegbiztonság sérül. Amíg ugyanis soron kívül megoperálnak valakit, addig egy másik, sürgető műtét hátrébb sorolódik. Van egyfajta kognitív disszonancia a társadalomban: nem hajlandó belátni, hogy amit a saját biztonságáért próbál adni, azzal épp a saját biztonságát ássa alá. Mindez a betegek, az őket ellátók és a társadalom érdekeit sem szolgálja.”
Az alulról építkező kezdeményezések (lásd keretes írásunkat) után a valódi áttörést a vezetőváltáson átesett Magyar Orvosi Kamara (MOK) nemrégiben tett javaslata hozta. A szféra legfontosabb szakmai szervezete két terület összekapcsolását szorgalmazza:  egyfelől rendezné az egészségügyi béreket, ugyanakkor a szó legszorosabb értelmében kriminalizálná – de facto büntethetővé tenné – a hálapénz gyakorlatát. A kamarai érvelés is egyértelmű: álláspontjuk szerint a paraszolvencia súlyosan káros jelenség a magyar társadalomban. Az érintettek körében nagy visszhangra talált Kincses Gyula nyilatkozata – a MOK elnöke a Világgazdaság hasábjain ismertette a korábbiakhoz mérten jelentős áttörést ígérő kamarai álláspontot: „... hálapénzt adni és kapni nem tisztességes, nem jó és hihetetlen torzításokat, illetve károkat okoz. Ebből a legkisebb, hogy adómentes, feketejövedelemként jelenik meg az orvosok zsebében, és hogy a lakosságnak is óriási anyagi teher. Viszont az is látszik, hogy az ellátórendszer szerkezetére gyakorolt hatása is jelentős, például a várólistákra is kihat.”
A kamara elnöke szerint tisztességes viszonyok között is megteremthető hálapénzmentes egészségügyi ellátás – ugyanakkor azt is hozzátette, hogy mindez elképzelhetetlen orvosi és szakdolgozói béremelés nélkül.

Hogy sikerül, sikerülhet-e, az természetesen a jövő zenéje.

Itt a példa – így is lehet!

Nem leszek hipokrita, sem igazságosztó, viszont mutatok egy gyönyörű példát – ez a plakát fogadja a Péterfy Kórház-Rendelőintézet és Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet Gyermektraumatológiai osztályára érkező betegeket és hozzátartozóikat. 

A plakáton megörökített képlet egyszerre világos és példás. A gyógyításban főszerepet vállaló  szakemberek elsőül is  éppen azt nyomatékosítják, hogy kivétel nélkül tudásuk legjavát nyújtják a fizetésükért, de szakmai tevékenységükért nem kérnek, nem is fogadnak el hálapénzt. Munkájukért ők közvetlenül csak szóban elrebegett vagy írásban megfogalmazott hálás köszönetet remélnek azoktól, akiket gyermekük/unokájuk/rokonuk betegsége, sérülése így vagy úgy, de egészen biztosan megviselt. Ámde hagynak még egy – közvetett – menekülőpályát mindazoknak, akik úgy érzik, forintosítanák a hálát. Ellenőrzött formában adakozhatnak; ott a közhasznú alapítvány, oda lehet utalni, számlaszám, követhető pénzút, semmi humbug, köszönik szépen. Mellékszál, de fontos mellékszál: a szervezet nevében is ott az egész történet lényeges momentuma. Minden Baleseti Sérült  Gyermekért. Nincs kivétel.
Íme, egy követhető példa. És egy ékes-fényes bizonyíték: így is lehet!

(Folytatjuk)

(Képeink természetesen illusztrációk)

A rovat további hírei: Közélet

Megújult a lépcső a védőnői tanácsadónál

Megújult a lépcső a védőnői tanácsadónál

2025. júl. 15.

Ígéretet tettek, így megvalósították – a 4. választókerületben újabb fejlesztés készült el. A Martinovics utcában található védőnői szolgálat mellett a lépcső kiegészült egy lejáróval és korláttal, melynek köszönhetően a babakocsival érkező kismamáknak is egyszerűbb lett a közlekedés.

Édes megtiszteltetés: tarolt a CsoKiss Csokoládé Manufaktúra bonbonja

Édes megtiszteltetés: tarolt a CsoKiss Csokoládé Manufaktúra bonbonja

2025. júl. 14.

A CsoKiss Csokoládé Manufaktúra városunk egyik édes ékköve – nemzetközi színtéren is híresek minőségi csokoládékülönlegességeikről. A közelmúltban újabb megtiszteltetésben volt részük, ugyanis abszolút győztesek lettek az Év pálinkás bonbonja versenyén.

Hegyekben állt a tilosban lerakott zöldhulladék

Hegyekben állt a tilosban lerakott zöldhulladék

2025. júl. 11.

Visszatérő probléma ellen lépett fel Mezei Zsolt városüzemeltetésért felelős alpolgármester – a Barátság városrészben ismeretlenek a közterületre rakják le a nem kívánatos zöldhulladékot. A helyzet nemcsak bosszantó, hanem költséges is: az elszállítása minden esetben a városi büdzsét terheli.

"... mindig is a munkából élő emberek városa volt"

"... mindig is a munkából élő emberek városa volt"

2025. júl. 11.

Dunaújváros adott otthont a Vasas Szakszervezeti Szövetség éves vándorgyűlésének, a 35. VASAS Nyári Egyetemnek. A várost Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester képviselte, aki köszöntőjében a szolidaritás fontosságáról beszélt.

Dunaújváros Kenyere: jelentős adomány – most az óvodának

Dunaújváros Kenyere: jelentős adomány – most az óvodának

2025. júl. 10.

A Dunaújváros Kenyere jótékonysági akció elmúlt negyedévében összesen 8041 darab kenyeret adtak el, az 50 forintoknak köszönhetően így 402 ezer 50 forintnyi támogatás gyűlt össze. Az adományban ezúttal a Dunaújvárosi Óvoda részesült. 

Önkormányzatunk és a KIÉT fontos törvénymódosítási javaslatot fogalmazott meg

Önkormányzatunk és a KIÉT fontos törvénymódosítási javaslatot fogalmazott meg

2025. júl. 10.

Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester tájékoztatása szerint az önkormányzat, valamint a Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Tanácsa (KIÉT) hivatalosan is kezdeményezi, hogy a Megyei Jogú Városok Szövetsége indítson párbeszédet és törvénymódosítási javaslatot az oktatási, kulturális, szociális ágazatok bérfelzárkóztatása érdekében.

Móricz: laptop-adomány gépeivel gazdagodtak

Móricz: laptop-adomány gépeivel gazdagodtak

2025. júl. 08.

A tanév utolsó heteit is rendkívüli események színesítették a Móricz Zsigmond Általános Iskolában. Az egyik ezek közül az, hogy nagyszabású laptop-adományozási program egyik kedvezményezettje lett az intézmény.