Dunaújváros Hetilap

Időjárás extra: vigyázat, télies fordulat közeleg!

Öcaline - 2020. március 20. 10:15

Váratlan helyről kap jelentős  segítséget a koronavírus-járvány terjedése elleni küzdelem;  a hét végén jelentős lehűlés várható, mi több, vasárnap egyenesen téliesre fordul térségünk időjárása – nem számít majd különleges kihívásnak, hogy maradjon mindenki otthon!

"Télies fordulat közeleg!" – rendkívüli kiadással jelentkezett a DO időjárási szakértője. Krausz Mikes Miklós, a Köpönyeg.hu tematikus portál szakértő szerkesztője szerint ugyan ma még a sok napsütést csak kevés gomolyfelhő zavarja, és egyelőre kitart a kellemes tavasz (20 fok körüli csúcsértékkel), de szombattól lehűlés kezdődik.
A folytatás ugyanis már jelentős változást ígér, észak felől erősen megnövekszik a felhőzet, és egyre több helyen alakul ki eső, zápor. Megerősődik, néhol viharossá fokozódik az északkeleti szél, ennek nyomán bezuhannak a hőmérsékleti értékek is – legalábbis északon már csak 10-12 fokos maximumok lehetnek. Erős lehűlés kezdődik, amely töretlen lendülettel tart majd a friss modellek szerint vasárnap is:. Ekkor a hajnali vegyes csapadék megszűnik, napközben pedig – az olykor viharos, hideg északkeleti szél hatására – csökken a felhőzet, legfeljebb egy-egy futó hózápor fordul elő. Reggel fagypont körüli értékek lehetnek, délután már csak 5-6 fok várható.
Az igazi durvulás a jövő hét elején várható: hétfőn és kedden visszatér a télies időjárás, mi több, az idei legkeményeb napok következnek – reggelente országos fagyra készülhetünk akár -10 fokig csökkenhet a hőmérséklet, de délutánonként is csak 3-7 fok közötti érték, miközben a változóan felhős égből csak elvétve fordul elő hózápor.

Talán első olvasatra furcsa, de egy kis belátással könnyen védhető: váratlan és jelentős támogatást kap az időjárástól a koronavírus-járvány elleni küzdelem – ilyen cudar időben nem lesz nehéz otthon maradni!

(A kép illusztráció)

A rovat további hírei: Közélet

Street Kitchen: a legjobb olasz konyhák közé verekedte magát a Ristorante Azzari

Street Kitchen: a legjobb olasz konyhák közé verekedte magát a Ristorante Azzari

2025. aug. 01.

A Street Kitchen Magyarország egyik legnépszerűbb gasztronómiai online magazinja és közösségi platformja. Csapatuk az országot járva keresi adott kategóriák legjobbjait – az egyiket Dunaújvárosban lelték meg.

A sas leszállt a Római trafóházon – lakossági fórumtól fejlesztésig és művészetig

A sas leszállt a Római trafóházon – lakossági fórumtól fejlesztésig és művészetig

2025. aug. 01.

Lakossági fórumot tartott Barta Endre, a 4-es számú választókerület önkormányzati képviselője, ahol a körzet fejlesztési lehetőségeiről, tervekről és az aktuális problémákról egyeztetett az ott élőkkel.

 

Kitűnő visszajelzés a hivatástudatra – elsők között a Duna Dog Center

Kitűnő visszajelzés a hivatástudatra – elsők között a Duna Dog Center

2025. júl. 31.

Dunaújvárosban meghatározó szerepe van a Duna Dog Centernek – Czibere Cecília és munkatársai nagy szakértelemmel tesznek többek között a gyermekek fejlődéséért. Állatasszisztált terápiás módszerekkel segítik azokat a fiatalokat, akik az átlagostól eltérő életet élnek.

Panorámapadokat is telepítettek – új utcabútorokat helyeztek ki a Béke városrészben

Panorámapadokat is telepítettek – új utcabútorokat helyeztek ki a Béke városrészben

2025. júl. 30.

Ismét a körzetét érintő fejlesztésekről számolt be Kálló Gergely önkormányzati képviselő. A padok, kukák és kerékpártároló mellett új panorámapadokkal is bővült a körzet, amelyekből hangulatos a kilátás a Cirkusz térre.

Magdi néni a 90 évesek táborába lépett

Magdi néni a 90 évesek táborába lépett

2025. júl. 30.

Újabb szépkorú dunaújvárosi polgárt köszöntettek a napokban: Uhrin Ferencné, Magdi néni nagy családja körében ünnepelte a 90. születésnapját. Barta Endre alpolgármestert és az önkormányzat jókívánságait gyermekei, unokái, dédunokái körében fogadta az ünnepelt.

Boldog születésnap, szép családi körben

Boldog születésnap, szép családi körben

2025. júl. 29.

Újabb szépkorút köszöntött az önkormányzat – Barta Endre alpolgármester Varga Mária Magdolnát, Marika nénit 95. születésnapja alkalmából látogatta meg otthonában. Az ünnepelt egy szelet torta mellett szívesen mesélt életéről és mindennapjairól.

DSTV: gondos tervezés

DSTV: gondos tervezés

2025. júl. 27.

A héten már készült egy összeállításunk az energiaválság nyomán arról, hogy milyen fejlesztések-átalakítások szükségesek ahhoz, hogy csökkentsük az energiafüggésünket. A téma apropóján felkerestük Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármestert is. Hangkép.